Destiny
Égő fejjel ültem az íróasztalomnál. Hogy lehet? Hisz rám sem nézett. Annyira abszurd ez az egész szituáció! Mi van, ha ez az egész tényleg csak a fejemben játszódik le? Az mindent megmagyarázna, hisz Jungkook sosem foglalkozott olyan népszerűtlen, semmirekellő emberekkel, mint én. Egyszer eljött hozzánk az iskolába egy pszichológus és ő mondta, hogy vannak olyan emberek, akik úgy dolgozzák fel egy ismerős, rokon elvesztését, hogy hallucinálnak. Például azt képzelik, hogy még vele van az illető. Én is ilyen lennék? Becsuktam a naplóm és befeküdtem az ágyamba. Egész este forgolódtam és kattogott az agyam. Nem jutottam semmire. Többször is átgondoltam a lehetőségeimet, de mindig ugyan oda érkeztem. Nem akarom megint elveszíteni Jungkookot. Nem érdekel, ha az elme állapotomat teszem tönkre. Az se ha az emberek hülyének néznek vagy ehhez hasonlók. Egyet akartam és az Jungkook. Senki más. Lehet, hogy lehetetlen, de hiszek a csodákban.
Mivel nem láttam sok értelmét az ágyban henyélésnek, előkaptam a könyvecskét, s felkapcsoltam az olvasó lámpámat. Figyelmesen elolvastam, amiket Kookie írt a „távollétemben".
Destiny...
Kérlek írj vissza!
Hallod?!
Félek!
Mit jelenthet a tollon lévő szám???
Biztos semmi jót, mert visszafele számol...
Ha elolvasod feltétlen írj!
D
E
S
T
I
N
Y
!!!!!!!
A frászt hozod rám... Miért nem írsz? Valami rosszat mondtam? Aish... Hát persze. Felejtsd el, amit írtam. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, csak őszinte akartam lenni veled...
Mi a francot hadovál itt össze?
Tudod alvásra is szükségünk van, nekünk élő embereknek. És milyen tollról beszélsz?
Mennyi az idő?
Hajnali 3.
Bocsánat, hogy felkeltettelek...
Aish... Most megbántottam? Akkora egy idióta vagyok! Szegény mondta is, hogy ott nincs idő, ami sürgetné őt.
Jungkook! Sajnálom, hogy megbántottalak. Ígérem tudatni fogom veled, hogy mikor nem vagyok elérhető. De most tisztázzuk... Milyen szám van a tollon?
Semmi baj és köszönöm. Mikor először beszéltünk egy ötös volt belevésve a tollba, de most már hármas van benne... Mit jelent?
Milyen gyakran vált?
Honnan tudjam?! Mint említettem nincs időérzékem.
Sajnálom! Tényleg igyekszem csak olyan furcsa, hogy nincs idő ott, ahol vagy de mégis visszafele számol... Ha te nem vagy az idő alávetettje, akkor rád nem lehet semmi hatása... Igaz? Amikor megint vált, rögtön írd meg! Figyelni fogom, hátha rájövünk mit jelképezhet.
Rendben. - jött a rövid válasz.
Volt egy teóriám, de nem akartam Jungkookot megijeszteni. Főleg, hogy nincs teljesen kitalálva ez a bizonyos teóriám. Azaz odáig meg van, hogy naponta válthat a számocska, a mi időnk szerint, de hogy mit jelenthet, arról gőzöm sincs. Sok minden eszembe jutott, többek között: annyi ideje van kijutni, arról a helyről; visszatér az élők közé; amíg nullára nem vált, még beszélhetünk a könyvön keresztül. Mindenesetre fel kell készülni, az összes lehetőségre. Jungkooknak mihamarabb meg kell találnia a kivezető utat és az idő lejárta előtt, el kell tőle búcsúznom végleg. Az utolsó lesz a legnehezebb, azok után, hogy bevallotta ő se nézett engem semlegesnek. De mindhiába. Így is hálás vagyok, hogy ennyit megengedett nekünk a Sors. Átlépve a határokat, újra tudjunk beszéln... Mi van ha ezt az egészet tényleg a fantáziám kovácsolta? Valahogy meg kell találnom a módját, hogy ne kelljen elválnunk.
A fejemet csapkodtam, hogy írja át a történetünket. Ha tényleg így akarom feldolgozni a halálát, akkor nem lesz elég az a maradék három nap, míg a számláló el nem éri a nullát.
Kookie, vidd magaddal a könyvet meg a tollat és keress kiutat, arról a helyről, de gyorsan. Nem biztos, hogy igazam lesz, de fel kell készülni erre is.
Miről beszélsz?
Mindegy csak tedd, amit mondok!
Kezdesz megijeszteni... De rendben, megígérem, hogy keresek kiutat.
A tollat ne felejtsd el! - emlékeztettem.
Még gyorsan lefirkantottam, hogy egy darabig nem leszek elérhető, majd gyorsan felöltöztem, s halkan kimásztam az ablakomon. Kint még szürkület volt, de annyiszor hagytam el ily módon a szobámat, hogy csukott szemmel is sikerülne a kijutás. Lefutottam az utcánkon egyenesen a buszmegállóba. Mikor megérkezett a megfelelő busz, felszálltam rá, s a fülemet bedugva, a kedvenc dalaimmal vártam, hogy megérkezzek. Bő háromnegyed óra zötykölődés után megérkeztem a könyvtárba. Mázlimra már nyitva volt. Az olvasó kártyámat felmutatva beléptem a könyvekkel tele pakolt helyiségbe. A feliratokat lestem, s mikor megpillantottam „A másvilág” címűt, balra fordultam és a hasznosnak gondolt könyveket elcipeltem egy asztalhoz, ami szoba egyik eldugott részén volt. Lehuppantam a székre és falni kezdtem a sorokat. Az elsőben semmi hasznos nem volt így félre raktam, s nyitottam a következőt. Nagyából négy óra azzal telt, hogy használhatatlan gondolatokkal tömtem meg a fejem. Az utolsó könyvet is becsuktam, s fáradtan hátra dőltem. A mutató- és hüvelykujjammal az orrnyergemet masszíroztam. Nem hiszem el, hogy fölöslegesen pazaroltam el ennyi időt – gondoltam. Összeszedtem a szétdobált a kemény borítású papír kötegeket, s visszaraktam a helyére. Utolsó reményemként a „Pszichológia” részlegnél keresgéltem. Ott nem volt annyi lehetőség, de mégis sikerült jó néhányat találnom. Ezekkel is ugyan azt tettem. Hazudnék, ha mondanám, ezekben találtam valami hihetőt, de az igazság, hogy elbizonytalanodtam. Két tűz között vagyok. Nem tudom eldönteni, hogy az elmém játszik velem csúf játékot, vagy Jungkook tényleg tud velem beszélni egy kis könyvön keresztül? Lehet önzőnek nevezni vagy „ön magára veszélyes”-nek titulálni, de nem akarom befejezni az írogatást Kookieval és nem is akarom senkinek se megmutatni.
