Írói szemszög
Jungkook nagyon aggódott Destiny miatt. A tollon lévő szám nullára váltott, s hiába írt a naplóba a lány nem válaszolt, s a könyvben lévő telis - tele írt oldalak is halványodni kezdtek. Mi történhet? - futott át a kérdés Kook agyában. Talán ennyi idejük volt beszélgetni egymással? Ilyen kevés időt hagytak nekik az égiek? Bár, belegondolva nem lehetnek hálátlanok, azért az öt napért, amit pluszba kaptak. Másoknak is megadatott? Csak ők ilyen szerencsések, hogy kaptak még egy esélyt az újra kezdésre? Jó pár kérdés, mire mindenki szeretné tudni a választ. S mi a legfontosabb, ami senkinek a fejében nem fordul meg?
Milyen ára van ennek az „újnak"?
***
Destiny érezte, hogy valami nincs rendben vele, mivel tudott lélegezni és a tüdeje nem telt meg az uszoda klóros vizével. Igazából már nem is kéne lélegeznie, ahogy Jungkooknak sem kell.
Mikor kinyitotta a szemét csak az élettelen szürkeség fogadta. Ismerős volt neki ez a hely. Pár percig tartott, míg rájött, hogy pontosan így írta le a fiú ezt a helyet. Körbe pillantva, felfedezte az óriás kerítéseket, amik össze - vissza kavarogtak. A földről felkelve, s az ösztöneire hallgatva elindult az egyik irányba, ahol megpillantotta az apró papír fecniket a földön. Amit ekkor érzett, a reményhez lehetne hasonlítani a legjobban. Végül is a remény hal meg utoljára... Talán még a halál után is ég a remény vérvörös lángja a lélek legmélyén.
Destiny futni kezdett. Nem tudta pontosan merre kell mennie, mert a papír darabok elhelyezkedése közt nem volt rendszer. Sokszor hitte, hogy eltévedt, mikor a kilómétereknek érzett úton alig volt bármi jele, hogy Jungkook ott járt volna. Mikor zsák utcába ért, s visszafordult, az elágazásnál, ellenkező irányba fordult. Az út végén egy újabb végét jelző kerítést fedezett fel. Már kezdte feladni, hogy találkozhat a sráccal, akivel öt napon keresztül beszélgetett egy könyvön keresztül, mikor a földön mepillantotta Jungkookot. Lassabbra vette a tempóját, s úgy közeledett a csukott szemű hercegéhez. Soha nem gondolta volna, hogy még viszont láthatja őt.
-Végül csak megfejtettük, hogy a számok mit jelképeztek. - szólalt meg, miközben leült a fiú mellé.
Jungkook megugrott ültében, s a szemei is kipattantak. Nem akart hinni a fülének. Fejét oldalra fordította, s a csodálkozástól kitágultak a pupillái.
-Hogy kerültél ide?
A lány csak megvonta a vállát, s szoros ölelésbe vonta a még mindig tátott szájjal őt bámuló fiút.
-Gyere, keressünk kiutat.
Mind a ketten felálltak, s kézen fogva keresték a kijáratot. Már nem volt hova rohanniuk, mivel semmi sem siettette őket. Nem volt visszafelé számláló toll és repülő idő sem. Nyugalom volt körülöttük. A lelkük most már szabad volt, s nem volt mi maradásra bírja őket, ezért megnyílt előttük a Kapu. A Kapu, ami átvezeti őket a szürkületből, az örök fiatalságba. Pontosan. Most már örökké együtt lehetnek, örök fiatalokként. Nem vonatkozik rájuk semmi szabály. Szabadok voltak, mint a pillangók és a szitakötők. A szerelmüknek sem állt semmi az útjába.
Egyre közelebb értek a Kapuhoz, ami oly erősen fénylett, hogy majdnem megvakította a fiatal szerelmeseket. De nem bánták. Örömmel sétáltak át rajta, ha ez azt jelentette, hogy minden megoldódott.
Vége
*Mivel párszor előfordult, hogy egy nappal később került fel a rész, kárpótlásul, most felteszem egy nappal előbb a befejezést.
Így van elérkeztünk az utolsó részhez is. Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok és írtatok véleményt is. Tényleg nagyon sokat jelent. A napokban még felteszek egy díjas részt, amit kaptam és utána már nem lesz több rész. Imádok mindenkit! <3 *
