*Holnap nem tudom, hogy lesz időm ezért inkább most kirakom az új részt, biztos ami biztos. Jó olvasást!*
Jungkook
Destiny szavait követve, elindultam valami kiutat keresni. Nem tudtam pontosan merre megyek, de olyan érzésem volt, mintha körbe - körbe rohangálnék, mint egy mókuskerékben az egér. Egy hirtelen ötlet miatt, a könyvből kitéptem egy lapot, amit apró darabokra osztottam és bizonyos pontokon elszórtam, hogy megbizonyosodjak merre voltam és merre nem. Mivel semmi légmozgás nincs kétlem, hogy elfújná a szél. Újra elindultam a kerítések között. Ezt is csak az átkozott egerekhez tudom hasonlítani, mikor az emberek belerakják őket egy ládába, ami tele van akadályokkal és azon kísérleteznek, milyen gyorsan találja meg az elrejtett sajtot, a szimata segítségével. Nagyából ez össze is foglalja, ahogy érzem magam. Köztem és közte csak annyi kis különbség van, hogy ő tud a szagló érzékszervére hagyatkozni, míg én nem. Olyan remény vesztett érzés, hogy hiába megyek, nem találom meg, amit keresek. Ugye milyen hihetetlen? Keresek valamit, amit még magam sem tudok. Hogy néz ki? Mekkora? Milyen színű? Létezik? Merre van? Miért nem találom? Sok - sok kérdés, mikre oly jó lenne tudni a válaszokat. Mennyire megkönnyítené az életem... Várjunk, hisz én már nem élek. Akkor jó formán miért is sietek? Egy újabb kérdés, ami megválaszolatlanul marad. Hiába kérdeztem Destinyt, nem adott pontos választ, csak körülírást, amivel nem segített sokat, hisz még mindig nem tudom a fejében kialakuló képet arról, ami most körülöttünk zajlik. Lehet össze van zavarodva, ahogy én is. Bár ő mindig is összeszedettebb volt nálam, amit mindig csodáltam benne. Ha valamilyen konfliktusba keveredett, könnyen kimászott belőle úgy, hogy a másik fél se sérüljön. Talán nem mutatott ki annyi érzelmet, ha rá néztél, de ha közelebbről csodálod a gyönyörű vonásait, bizony észre lehetett venni a gondterheltséget, ami leginkább a tkintetéből tükröződött.
Sokáig csattogtak még az agy forgató tekervényeim, s mikor feleszméltem a papír fecnik a földön hevertek, mintha egy tapodtat se mozdultam volna. A kezemben pihenő könyvre esett a pillantásom, s a rácsíptetett tollat tanulmányoztam. Még mindig nem váltott... Talán lehet nem is fog, vagy egyáltalán nem is csinált semmit. Végül is, annyi abszurdum történt körülöttem, hogy semmin sem lepődnék meg. Még azon se, ha kiderülne ez az egész csak egy álom vagy akár egy elme játék. Érzem lassan kifog derülni az igazság, de vajon mennyit kell rá várni? Az itt töltött idő is már örökké valóságnak tűnt, csak az nyugtatott meg, hogy Destinyvel beszélhetek. Bár, ha jobban belegondolok nem is tölt el, akkora nagy zavartalansággal, mivel jó formán semmilyen információt nem oszt meg velem. Ez lehet azért, mert annyi időt elpazaroltunk ahelyett, hogy normál emberek módjára beszélgettünk volna, mint az osztálytárs az osztálytárssal, vagy egy szomszéd a szomszéddal. Sose fogom megtapasztalni, milyen kapcsolatom lehetett volna Destinyvel, ha lett volna elég bátorságom bevallani az érzelmeimet. Igen. Az is egy kapcsolat, ami mostanában folyik, mert tény és való, hogy nem valami hétköznapiról van szó, inkább lehetne hívni természet felettinek. Végül is, a világok közti kapcsolat tényleg a felsőbb erökhöz tartozik. Ugye lehet két külön világnak nevezni ezt a... a... helyzetet?
Megint elindultam, de most próbáltam más úton menni, de ahogy haladtam előre, újabb és újabb papír cafatok kerültek a látó mezőmbe. Nem hiszem el! Újra és újra csak körbe - körbe sétálgatok. Pedig biztosan az ellenkező irányba kanyarodtam az elágazásoknál... Aish! Leültem a földre, s kinyitottam a naplót.
Destiny! Esküszöm, hogy próbálkozom, de erről az átkozott helyről nincs kiút! Amúgy a toll még nem vált... azaz de. Átváltott a szám kettesre. Ez jelent valamit? Egyáltalán segítettem vele?
Szia Jungkook! Ma én is kutatgattam, de jó formán semmi használhatót nem sikerült kiokoskodnom, azokból a könyvekből. Várj gyorsan megnézem mennyi az idő.
Ühhüm...ahogy sejtettem. A mi idő számításunk szerint vált. Pontosan 24 óránként. Bár jó lenne tudni, hogy mit jelent, de ez is valami, hogy legalább a váltás idejére rájöttünk.
Jobban mondva rájöttél...
Nem Jungkook. Egy csapat vagyunk, ugyan azzal a problémával, amit együtt fogunk megoldani.
Jól esik ezt látni, bár ha hallhatnám még jobb lenne. Apropó. Neked még nem fordult meg a fejedben, hogy olyan az egész szituáció, mint egy kicseszett fantasy film?
De, hidd el. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy miért pont velem tudsz kommunikálni a családod vagy a barátaid helyett. Van egy olyan érzésem, hogy hiába tenném fel neked ezt a kérdést, te se tudnál rá választ adni.
Tényleg nem tudnék. De örülök, hogy így alakult. Kaptunk a Sorstól még egy esélyt, hogy normálisan megismerkedjünk.
De miért? Sokkal egyszerűbb lett volna azzal a tudattal élni, hogy tudomást sem szereztél rólam. Így meg... Nem akarlak elveszíteni megint, Kookie! Idáig is azt hittem, hogy bele fogok őrülni a halálodba, de ha eltűnsz, esküszöm bele halok a hiányodba.
Ne sírj kérlek! Látom a cseppeket a papíron... Megígérem, hogy mostantól mindig veled leszek és nem hagylak magadra. Mennyi minden másként történt volna, ha egy héttel ez előtt kezdtünk volna el beszélgetni...
Szeretlek Jungkook!
Szeretlek Destiny!
*Nos eljutottam odáig, hogy írjak a fejezet végére. Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseket és a sok szép szót, amit írtok egy-egy rész után. Annyira jól esik, hogy van akit érdekel a történet! Eleinte nem is hittem, hogy egy-két emberen kívül fogja valaki olvasni és tessék! A megtekintések száma túllépett az ezren és ez olyan csodás érzés! Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy vagytok és rám szánjátok a szerdai napokon azt a pár percet, míg elolvassátok.
Csak egy kérdés.
Szerintetek mit jelenthet/jelképezhet a szám a tollon?
Kíváncsi vagyok, hogy nektek mi a teoriátok, ezért írjátok meg kommentbe!*
