Destiny
Egy suliba jártunk, egy osztályba. Nem vett rólam tudomást és ez így jó volt. Messziről könnyebb volt csodálni. Őt, a tökéletesség fizikai megtestesítőjét. Legalábbis ezt gondoltam róla. A napokban öngyilkos lett. A szomszédunkban lakott.
Egyik nap szokásos rutinomként , a konyhában reggeliztem és az ablakon kinézve vártam, hogy Jungkook elhagyja a szomszédos épületet, mint minden reggel. Boldog mosoly az arcán és mindig valami piros ruha. Aznap viszont más volt a helyzet. Óriási nagy tömeg állt a házuknál, mentő autó és rendőrségi járművel együtt. A verandáról pont, akkor emelték le a letakart hordágyat. A gyomrom görcsbe rándult a látványra, s már nem is kívántam a müzlimet. Felpattantam a bárszékről és kisiettem a házból, egyenesen a szomszéd udvarba. A tömegen átfurakodtam, hogy jobban lássam ki van a fekete zsák alatt. Lehet nem voltam felkészülve a válaszra. A szemeim kikerekedtek, s gyorsan a ház melletti kis bokor mellé pillantottam. Ottálltak a szülei, összeölelkezve és sírva. A szívem apró szilánkokra tört, mikor tudatosult bennem, amit idáig nem akartam felfogni.
Jungkook halott.
Lassan lerogytam a fűbe. Jungkook nem jön vissza többé. Miért? Amit a külvilág felé mutatott, abból nem lehetett érzékelni, hogy valami baj lenne.
Azt a napot végig a szobámba fekve töltöttem. Nem csináltam mást csak gondolkodtam a miérteken. A szüleim nem kérdezősködtek, hogy miért nem mentem suliba aznap, vagy miért nem hagyom el a szobámat. Tudták milyen érzéseket táplálok Kookie iránt és azt is, mennyire reménytelen ábrándozásaim voltak a szerelmünkkel kapcsolatban. Lehet ezt szerelemnek hívni? Nem tudom. Jelen esetben csak azt akarom megtudni, hogy miért ment el. Semmi többet. Most már az se érdekel, hogy nem ismert. Ha lehetne egy kívánságom csak annyi lenne, bárcsak életemben egyszer és utoljára beszélhetnék vele. Tudom, hogy ez már nem valósítható meg, de ha mégis... Csak egy percet adjon az élet, hogy tisztáztathassam a nevét. Képtelenség, hogy saját kezűleg ölte volna meg magát. Az nem ő lenne.
A párnám alól elővettem a kis napló féleségű könyvemet, s elkezdtem leírni a szívfájdalmamat.
