Angyali Démonok

Én

Én, Janet vagyok. Lewis Janet. Egy átlagos, kissé visszahúzódó lány.Feltűnően átlagos. A szoknyát kimondottan utálom, és még senki se látott engem csini kis ruciban. A suli is éppen megy. A kedvenc kajám a fagyi. De most komolyan, ki nem szereti a fagyit? Igaz hogy hízlal, de hát, egyszer élünk!

Éppen most készülök suliba. Az a rohadt ébresztő már csörög. Habár ki tudja hányadszorra... Amint kómásan felálltam az ágyból, egyből kikerekedett a szemem, mert látom, már lassan negyed nyolc. Na... nesze neked fél órás smink tutorial videó...

 Már 7:30 van, és még nem jött a busz. Hol késhet? Nem is tudom ... Addig itt merengek magamban. Mostanában a fantáziám az egekbe szökellt. Éppen szemerkélt az eső, amikor megláttam a távolban a buszomat. Már indulok is előre. Természetesen nem tudok egyből felszállni, mert a helyi általános iskolába igyekező gyerekek elzárják az utat. De végül, amikor már lecsendesedett a „gyerekvihar", sikeresen felszálltam.  Azon tűnődtem, mi lehetett az oka, hogy a busz több mint negyed órát késett. Végül is, el lehet képzelni azt is, hogy ez a "buszosbácsi" igazából egy vámpír. Vagy nem is tudom, egy vérfarkas, medveember. De valószínűbbnek tartottam, hogy csak dugó volt a városban.

Már majdnem becsöngettek amikor beértem az osztályterembe. Mind a 23-an ott voltunk. A legjobb barátnőimmel Debraval és Lorival a leghátsó padsorban ültünk. Debra és Lori.......hát igen, nehéz teremtések, de hát rájuk mindig lehet számítani.

Debra egy csendes, de piszkos fantáziájú csaj. Barnás szőke haja van, és zöld szeme. Nagyon kedves is tud lenni, de ha „Mindentutálok napja" van, akkor kikészít mindenkit. Nagyon barátságos, és nyíltan közeledik az emberek felé. Ezt a pasik is díjazzák.

Lori, Lori....Mindene a divat, a ruhák és a pasik. Egy kezén meg se tudná számolni, hány fiúja volt eddig. El sem tudom képzelni mennyit költhet sminktermékekre...

Letettem a táskám a padra és kiszedtem a könyveim. Matekkal kezdtünk. Nem tudom ki hogy van vele, de én inkább megeszek egy tál borsófőzeléket, minthogy 45 percet kibírjak ebből az átkozott, habár logikus förmedvényből. De már csak egy évet kell kibírnom, jövőre ballag ez az évfolyam is.

- Hello, Janet! – köszöntek Loriék.

- Helllllló, mi újság veletek? – kérdeztem, mintha valami értelmes válaszra várnék, de tudtam hogy az lesz a válasz, hogy „semmi".

- Semmi.(hogy megmondtam)- De képzeld, most jött be az osztályfőnők, vagy 5 perce-

- És jön egy új osztáyltárs! Pasi! – vágott Debra szavába Lori.

-Ki az a bolond aki egy évvel az érettségi előtt vált sulit? Vannak még ilyen emberek is a világon...

- Nem tudom, de tuti jó lesz! Lehet hogy ő lesz álmaim hercege! - ábrándozott.

- Hát.......ha neked a ma megfektetlek, holnap megcsalnak kombó az ideális, akkor lehet. - mondtam kissé irigyen Lorinak. Nekem még nem volt pasim, de a barátnőim ebből már versenyt is csinálnak. Szar az élet. Nekem ha éppen alakulóban van valami pasi ügyben, mindig valami váratlan folytán nem sikerül.

Ebben a pillanatban csengettek. És kezdetét vette az unalmas matek, az unalmas 45 percével. Körülbelül 90-szer nézhettem rá az órámra, mire vége lett ennek a borzalmas kínokkal teli, számításokkal és számokkal fűszerezett semminek. Sajnos hétfőn 8 órám van, de hát ez van, ezt kell szeretni. Barátokkal elröpül az idő. A mai nap totál káosz volt, az osztály énekórán a tanárt porig alázta, és természetesen az igazgatónak ez a fülébe jutott. Így még aznap kaptunk egy nagy fejmosást az illemről, és a tiszteletről. Ez a nap is rossz volt, de fő hogy vége. Lorival, és Debraval elváltak útjaink. Mentem haza, Harvey-be. Ők New Orleans-ban laktak.

Itt Harvey-ben élni nagyon unalmas. Az ilyen helyen semmi kaland nincs, maximum ha felhergelem a szomszédunk kutyáját. Aki egy tacskó, de mentségemre szóljon, hogy harcias egy eb! Amint hazaértem, ledobtam a táskám, és megebédeltem. A szürke hétköznapok finom falatjai. Még érzem a számban. Nyami. Ezután elmentem tanulni, majd néztem a tévét. Mindig ugyanazt tettem. Tiszta monotonitás az életem. Egyszer-kétszer két nap között nem is látok különbséget. Bárcsak egy izgalmasabb életbe csöppennék!

Ez a hét is elszállt. Lori eközben elment a szüleivel „előnyaralásra". Sajnálta, hogy nem lehet ott az új osztálytárs fogadásakor, de hát süttetni a hasad Floridában jobb, mint a suliban tespedni. Végül is, már csak pár hét van a suliból, és jön a kiérdemelt nyári szünet. A hétvégén átjött Debra hozzánk, és elmentünk a közeli erdőbe biciklizni. Beszélgettünk, dumálgattunk, a pasikról, pontosabban a pasijáról. Eléggé jól néz ki, és hát az én érdemem hogy Debra összejött vele. Ahogy beszélgettünk egy furcsa árnyat láttunk. Hát, nem vagyunk valami bátor emberek, ezért fülünk-farkunk behúzva tekertünk ki az erdőből.

Otthon chipset zabáltunk. Hogy egészségesebbek legyünk, diétás kólát ittunk. Na jó, lehet ezzel csak áltattuk magunkat, de ... a lényeg hogy zabáltunk. 

- Szerinted milyen lehet az új osztálytárs? –kérdezte.

- Nem vagyok gondolatolvasó,  de biztos egy kis menő csávó lesz, aki azt hiszi hogy ő a góré. De majd mi megmutatjuk neki. - nevettem.

- Istenem, ne legyél ennyire negatív. Lehet hogy még normális lesz.

- Nem vagy tisztában a normális fogalmával. - mondtam mosolyogva.

- És mizu veled, és Thomassal? –kérdeztem Debrát.

- Megvagyunk.

- Megvagyunk? Ennyi? Gondolom azért nem kakaót inni mész hozzá minden este...

-Anyád! - dobott rám egy párnát.

- Kösz, jól van. - nevettem fel.

- Na, én lassan indulok. - nézett az órájára Debra.

- Biztos most is Thomashoz mész, ugye?

- S Z I A! - köszönt el kissé feszülten Debra. ( hát, igen, lehet hogy tényleg Thomas van a dolgok hátterében)

Debra kilépett az ajtón, és pont abban a pillanatban jött haza anya a fodrásztól. A haja jó lett, kimondottan tetszett. Összeraktunk egy kis vacsit, és felmentem a szobámba. Néztem egypár film trailert, majd elnyomott az álom.