Angyali Démonok

A titok

Hétfőn reggel esős időre ébredtem. Olyan korán keltem, hogy még láttam magam lefeküdni. Meg is látszott rajtam, olyan karikák voltak a szemem alatt, mint egy bérgyilkosnak.

Mikor beértem a suliba, már Debra és Lori ott volt. Mi mást csinálhattak volna, kockultak. Ott volt még pár osztálytársunk is, és Dave is. Furcsán nézett ránk, aztán odajött hozzánk.

- Helló lányok! – mondta erőltetett mosollyal.

- Szia! Ha be akarsz vágódni nálam, akkor legyen kicsit jobb dumád, és amúgy is, vézna srácokra nem bukok! Te jártál már valaha is konditeremben? – hadarta Lori.

- Nekem meg van pasim. – kontrázta Debra.

- Figyu, ez nekem kínos. – rohantam ki a teremből.

- Ha egy fiú odamegy hozzád, az nem jelenti mindig azt, hogy le akar fektetni, hanem mondjuk, lehet hogy csak akar veled két szót váltani. – mondta Dave, majd kisuhant a teremből.

Én addig kint figyeltem a szemerkélő esőt. Majd Dave odalépett mellém.

- Nem is vagy olyan rossz arc. – mondta - Mármint, a barátnőidhez képest.

- Haha, de legalább nekem vannak barátaim. Te mindenkit eltaszítasz magadtól?- kérdeztem.

- Nem, de ....... de mesélnék neked magamról. Délután eljössz velem moziba? Csak baráti meghívásról lenne szó.

- Miért, moziban lehet olyan sokat beszélni?

- Talán – mosolyodott el, majd bementünk a terembe.

Az osztályban káosz volt. John és Kevin, a két drága osztálytársam összeverekedett. Természetesen egy lány miatt. Kevin kegyetlenül elbánt Johnnal, aki ugyanis összeesett. De nem csak ő. Dave, aki 10 méterre volt a balesettől egyszer csak felordított és elájult. Egyből hívtuk a mentőket. Odamentem Dave-hez, és annyit mondott, hogy vigyem el onnan, és hogy ne kerüljön a mentősök elé. Nem tudom miért, de engedelmeskedtem neki. Tulajdonképpen nem neki, hanem a saját megérzésemnek. Kivonszoltam a teremből, bevittem a fiú wc-be. Már jobban volt, de izzadtabb és fehérebb lett.

- Te neked mi a franc bajod van? – suttogtam eléggé hangosan.

- Majd mindent elmagyarázok. – tátogta, mert még beszélni se tudott rendesen.

Nem tudtam, hogyan és miért esett baja, ha nem is őt verték szét. Pár perc múlva fel tudott állni a földről.

- Figyu, tényleg jó fej vagy! – nevetett. – de nekem most el kell mennem. A mentősöknek mondd azt, hogy hazamentem, de nincs semmi nagyobb bajom. Suli után várj meg.

Na tessék. Alig tudtam kimagyarázni a mentősöknél hogy Dave jól van. Végül csak akkor nyugodtak meg, amikor telefonon is megerősítést kaptak a "beteg" személytől, hogy jól van.

És elment. Ott álltam a fiú wc-ben, és csak néztem ki a fejemből. Nem értettem mi történt. Amikor jöttek a másik nem tagjai, akkor én csak leordítottam őket. Végül a csengő hangja ébresztett fel az éber-álmomból. Egész napom úgy telt el, hogy Dave járt a fejemben. Lori és Debra kérdezgettek, hogy mit csináltunk, nem tudtam válaszolni. Debrának ennyi elég volt, és elindult a fantáziája.(Nina, ez neked szól, gondolj bele bármit:D) Ahogy kicsöngettek, egyből rohantam haza.

- Hé, Janet, hova rohansz? – kérdezték.

- Most akkor nem jössz segíteni nekem olyan menő anorákot keresni? – szörnyülködött Lori(Fanni:D).

- Öhm, most nem tudok menni. – és rohantam a buszmegállóba.

- Debra, ez szerintem nem normális! – mondta Lori.

- Jah...... szerinted kémkedjünk utána? – kérdezte Debra.

- Igeeeeen! – helyeselt Lori.

Én hazaértem, és közben Loriék is elértek hozzám. Elbújtak a kis szerszámos faház mögé. Nem láttam őket.

Fent a szobámban tanultam, amikor csöngettek. Kinéztem az ablakon. Dave jött. Már nagyon vártam, mert talán minden kérdésemre választ ad. Ki ő? Mi ő? Miért esett össze? Honnan jött? Orvossal miért nem akart találkozni? És ő miért akart velem találkozni?

Ezek a kérdések kavarogtak bennem, miközben vágtattam le beengedni a lakásba Dave-t.

- Dave! Akkor most mi van? – kérdeztem.

- Gyere velem! Itt kell hagynod ezt a világot!