Angyali Démonok

7. fejezet

A palota bal szárnyába érkeztünk. Debra, Lori és én csak bámultunk ki a fejünkből értetlenül. Dave már indult volna, de minket onnan nem lehetett elmozdítani. Várt pár percet, majd utána hozzánk szólt.

- Na, jöttök? –kérdezte.

- Most... démonok között vagyunk? – kérdeztem.

- Ahamm. – vont vállat Dave.

- Én félek! – suttogta Lori.

- Hát... akkor nem lennétek szívesek velem jönni, ha már belekontárkodtatok a dolgaimba? – mondta.

Ekkor belépett a terembe egy fekete hajú, magas növésű démon.

- Hello, James! – köszöntötte Dave. – Nem lenne kedved segíteni?

Lorinak egyből jobban tetszett a helyzet. Végül a jobb szárny felé vettük az irányt, Jane lakosztályához. Igazán kedves lány lehet, hogyha így fogad minket.

Megérkeztünk az ajtó elé. Be akartam kopogni, de Dave megállította a kezem.

- Ami Logant illeti, hát, kérlek, ne tegyetek a szeme miatt megjegyzéseket. Nem szereti. – mondta, majd benyitott.

Jane egy kis piros egybe ruhában volt, és egy aranyos halványnarancssárga kiscipő volt rajta. Nagyon kedvesnek tűnt, a szemét leszámítva nem is lehetne róla elmondani, hogy démon.

- Helló! Janet, szia, ők gondolom a barátaid... Debra és ...?

- Lori vagyok! – üdvözölte a barátnőm Jane-t, mintha egy távoli ismerős lenne.

- Tessék, ezeket vegyétek fel! – mosolygott Jane. – Ha ezeket a karkötőket hordjátok, a démonok tudni fogják, hogy titeket nem kell bántani.

És fel is vettük az ékszert, a fehéres, aranyszerű drágakövekkel kirakott kis karkötőt.

És ekkor megláttam Logant. Szintén háttal ült nekünk, mint mindig, amikor vendégek jönnek hozzájuk. Csak a hátát láttam, de rettenetes szomorúság sugárzott róla. Megsajnáltam.

- Gyertek, összeraktam egy kis harapnivalót! Ismerkedjünk meg, holnap úgyis vissza kell mennetek a Földre. – lelkesedett Jane.

Dave leült Jane mellé, mi meg szembe velük. James pedig leült a tévé elé. Az asztalon nagyon sok finomság volt, amit csak ember el tud képzelni. Fura, hogy a démonok az édeset sósnak, a sósat pedig édesnek ízlelik. Ha például esznek citromot, azt édesnek tartják, de ha csokit esznek, azt már savanyúnak.

Elkezdtünk enni, és én törtem meg elsőnek a csendet.

- Jane, mit jelent az, hogy én vagyok a kiválasztott, az Egy??

- Na, mesélem drágáim. Idáig egyszer volt fődémonunk, aki 12 000 évig uralkodott. Csak sajnos egy angyal megölte. Azután nem tudtunk rendesen élni, és muszáj volt egy új rendet behozni, a Termtőfiát. Valahogy orvosoltuk a problémát, de szükségünk van egy olyanra, mint te. Amikor megszülettél, Dave mondta el nekem hogy milyen démoni képességekkel rendelkeznél, így hát megkértem Dave-t, hogy vigyázzon rád. Sok éven keresztül óvott, védett mindentől. Már elvileg háromszor meghaltál volna, de Dave ott volt. Lehet hogy nem láttad, mert emberek előtt láthatatlan is tud lenni. Na de lényeg, hogy most itt vagy. Ha minden jól megy, és te beleegyezel, akkor már nyáron démon leszel. – mondta Jane.

- Hogy változhat valaki démonná? – kérdeztem.

- Hát, egy démonnak meg kell ölnie téged. És elvileg majd démonként visszatérsz. – válaszolt.

- Elvileg?

- 50 – 50 % esély van rá, de mivel teneked nagyon nagy hatalmad van, ezért biztos, hogy démonná változol.

- Ó. – mondtam kissé elbizonytalanodva.

Jane és a társaság hamar szóba elegyedett egymással. Én a szemem sarkából Logant figyeltem. Megkérdeztem Davet, válthatok-e pár szót Logannal. Azt mondta, semmi akadálya, és hogy legyek tisztelettudó.

Felálltam az asztaltól, és a fiú felé indultam. Meghallhatta, hogy közeledek, és rám kiáltott, hogy ne menjek oda. De én csak azért is odaültem mellé.

- Szia, Logan! – üdvözöltem.

- Szia. – köszönt vissza, annyi szomorúsággal a hangjában, amennyivel egy esküvőt is el lehetne rontani.

És kínos csönd következett. Ő nem szólt hozzám, én pedig nem tudtam mit mondani. Csak az asztaltársaság hangja hallatszott, meg James szuszogása a tévé előtt, amiben éppen egy démon-hiradó ment. Végül Logan törte meg a csendet.

- Mióta vagy itt? – kérdezte.

- Körülbelül fél órája. De holnap megyek is vissza a Földre.

- Értem. Na nekem mennem kell. Meg kell oldanom pár dolgot. – mondta.

- Elkísérlek. – vágtam rá.

- Köszi, de nem kell. Az én kis irodámba senki nincs, így nyugodtan levehetem a szemfedőm. –mentegetőzött, majd elhagyta a szobát.

Nap végére totál kimerültünk, és felajánlotta Jane, hogy aludjunk náluk, majd reggel visszatérünk. Loriék szívesen elfogadták az elhívást, és én is. Nagyon megkedveltem Jane-t, de a testvérét, Logant is.

Este már nagyon fáradtak voltunk, és alig bírtuk lebeszélni Jane-t, hogy ne olvasson fel nekünk esti mesét. Már mindenki aludt, amikor én bekopogtam Jane szobájába. Valószínűleg Jane sem aludt még, éppen valamit írogatott.

- Gyere be! Janet? Mégis szeretnél esti mesét? – viccelődött.

- Jane. Logannal semmit nem lehet csinálni? Mármint a látásával, hogy ne öljön meg mindenkit? – huppantam le a kanapéra.

- Richard, a démonvarázsló, aki véletlenül elátkozta, már 2000 éve próbálja helyrehozni. Sikertelenül. Sajnálom őt, mert egészen aranyos kisfiú volt, ameddig ez meg nem történt vele. Azóta mintha el lenne vágva. Nem tud semmivel sem foglalkozni, csak az élteti, hogy tudja kormányozni Monkswet-et.

- Értem. Fura. Nagyon fura.

- Igen, de most már menj aludni, holnap függetlenül attól, hogy egy másik dimenzióban vagy, iskolába kell menned.

- Oh, értem. Köszi. Jó éjt! – köszöntem el, majd visszamentem a saját szobámba.

El sem hittem, hogy ilyen történhet, és most itt vagyok a démoni világban, és lehet, hogy démon leszek én is. Kiskoromban azt tanultam, hogy a démonok rosszak, és gonoszak, pedig csak az igazságot akarják.

Ha tetszett ez a rész, és ha tetszik ez a könyv, írjatok kérlek kommentet, és csillagot is nyomhattok, ha kedvetek tartja. Nagyon köszönöm azoknak, akik olvassák a könyvem, sosem gondoltam volna hogy valaki is el akarná olvasni egy irományom is, és most már 200 megtekintésnél jár. Köszi nektek!