Angyali Démonok

Fekete

Reggel a busznál épp a kedvenc zeném hallgattam, amikor valami rossz érzés fogott el. Olyan, mint mikor egy aktuális kiszemelteddel beszélsz találkozót, vagy hogyha az év végi bizonyítványt kapod meg. Nem értettem hogy miért van, hiszen átlagos napom lesz, átlagos emberekkel, na meg egy olyannal, akit még nem ismerek.

B hét volt, így osztályfőnökivel kezdtünk. A tanárunk nagyon izgatott volt, hogy végre bemutathatja az új kölköt, de csak nem akarta betolni a képét az osztályterembe. 

Már óra közepe fele jártunk, amikor valaki becsapta az ajtót. Meg kell mondjam, egy terrorista finomabb mozdulatokkal tette volna, de mindegy, nem is vártam tőle többet.

- Ez Dave. Az új osztálytárs. – csuklott el a hangja Irene-nek, az osztályfőnökünknek az ámulattól.

Fura .......Az hogy fura, az nem kifejezés. Mindenkiben megállt az ütő egy pillanatra a sráctól.

Fekete haja volt, össze-vissza állt, viszont jól állt neki. Nem törődhetett olyan sokat vele, de mégis ápolt külsőt biztosított. A bőre sápadt és fehér tónusú volt. Magas volt, körülbelül én a válláig értem volna. Vézna volt, de izmot is lehetett rajta elvétve találni.. Nagyon megviselten nézett ki. Nagyon rossz bőrben volt, mintha bántotta volna valami. Viszont nem ez volt az, amitől úgy megbámultuk. Volt benne valami megfoghatatlan gonoszság. Az arca beesett, mintha nem aludt volna semmit vagy egy hete. De amikor belenéztem a szemébe, annyira megijedtem, hogy örültem neki, hogy épp ülök. A szembogara feketében pompázott. Értelemmel csillogó fekete szeme.

- Helló. –köszönt, mintha csak a nyugdíjas otthonban lett volna gondozó.

Leül egy különálló padba, és mintha tök természetes lett volna, folytattuk az órát.

Kicsöngetéskor az egész osztály kiment a teremből. Csak Dave maradt bent.

- A következő óra nem az osztálytermünkben lesz.-mondta halkan Debra.

 - Oké, sima ügy, megmondom neki. - most megbántam, hogy annyira könnyen vettem az ő érkezését mielőtt még nem láttam. Most hihetetlenül félek. De persze, van büszkesége is az embernek, így hát odaálltam hozzá, és csak annyit mondtam:

- Nem itt vagyunk, mint már láthattad. Kövesd az osztályt.

- Hát, oké. – mondta annyi gúnnyal, amennyit bele lehet két szóba sűríteni.

És felkapta a táskáját, majd kiviharzott. Na, ennyit hogy az új osztálytársammal jóban leszek- gondoltam-.

Egész biosz órán azon gondolkodtam, hogy lehet valakinek fekete a szeme. És hogy lehet valaki ekkora bunkó. Volt valami negatív a srácban, de rá nem jöttem volna hogy mi az. Amit azon az órán vettünk tananyagot, abból egy szó sem maradt meg.

Délután a buszmegállóhoz siettem. Debra elkísért.

- Hallod! Fura ez a pasi. – mondta, miközben szerelmének írt egy SMS-t, hogy vigye haza. Igen, már megvolt Thomas-nak a jogsija.

- Na ne is mondd. Fekete a szeme......

- Igen, ez valami betegség. Egyszer apum –mert ugye Debra apja orvos- mondott nekem egy ilyet, hogy kezelt már olyan gyereket, akinek fekete volt a szeme. De hogy ennyire durva legyen. - itt szállt el minden reményem, hogy Debra kapott valamit apja orvosi génjeiből.

- Szerinted ő ...beteg? – mindegy, ez hülyeségnek tűnik, de hátha igaz... - reménykedtem magamban.

- Nem is tudom, volt benne valami gonoszság, amivel végigsöpört rajtunk. Na de képzeld ma naggggyon csini rucit veszek majd. Tudod, Thomas értékeli...

Debráért megérkezett Thomas. Olyan nyálas csókkal köszöntötték egymást, hogy még én is nyálas lettem tőlük. Elköszöntünk, és fordultam a buszmegálló irányába.

És megláttam őt! Dave. Dave volt. Ott a buszmegállóban. Muszáj volt odamennem, gyalog 2 órányira lenne az otthonom. Odaléptem, a tisztes távolságot megtartva tőle. És megint odakalandozott a figyelmem a szemére. Eszméletlen. Minél tovább nézem, annál jobban a hatalmába kerít.

Mivel még 8 perc van a busz érkezéséig, nem tudtam mivel lefoglalni a gondolataimat.

- Helló, Dave...Feltűnt már neked, hogy fekete a szemed?- kérdeztem ugyanazzal a gúnnyal, amivel ő is hozzám szólt a suliban.

- Igen, észrevettem. Ez egy betegség. – mondta.

- Aha. És rendesen látsz?- kérdeztem. - Gondolom igen, hiszen hiszen máskülönben nem tudnád megcsinálni a hajad ilyen hülyén.- vetettem oda neki.

Basszus. Nem is gondoltam, hogy ez betegség. Ki hallott manapság ilyenről. Amúgy a haja igazából nagyon szép volt, de hát ki mondja meg neki ezek után...

- Ez nem fog menni, feladom! – morogta, és elsietett a buszmegállóból.

Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi is van. Megsértődött ez a , ez a Dave? Egyetlen vicces megjegyzés miatt?

Hát igen, hozom a formám. Nem vagyok bunkó, csupán.... csupán kedves sem.