Angyali Démonok

A Csók

Janet és Logan lakosztályában ébredtem a kanapén. Még mindig hányingerem volt, és még mindig ugyanolyan izzadt voltam, de már nyitva volt a szemem. Kb. úgy nézhettem ki mint egy élőhalott. Ahogy fürkésztem a szobát, egy ismerős arcot, azaz ismerős fejet láttam. Logant. Ott ült mellettem, és gondolom bámult ki a fejéből. Hm... attól függetlnül hogy nem látom az arcát, elég szexi. A haja sötét, és mindig jól áll. A bőre fehér, de most nem az rontja el az idillt. Kifejezetten izmos, és magas. Egyszóval: nem olyan mint egy földi pasi.

Most hálát adok azért, hogy nem lát engem, mert ezek után bottal se nyúlna hozzám. (Remélem a dezodorom elfedi az izzadságom) Remélem a démonok kifejezetten nem érzik a szagokat, mert akkor lőttek nekem. Logan még nem vette észre hogy felkeltem. Elméztem még egy-két percig, majd megszólaltam: 

- Hello. De jó hogy itt vagy. Hol vannak a többiek? - kérdeztem.

- Jane-ék elmentek a DAMVARI-ba. - közölte.

- ?... az mi? - értetlenkedtem.

- Debra nyafogott, hogy a démonruhák biztos jól néznek ki, ezért elmentek Debra szavaival élve : " Csinibini- cuccocskát" venni. - borzongott meg, ahogy visszagondolt Debra hisztiére. Hiába, Debra, a divatmajom nem adja fel ha vásárlásról van szó.

- Értem. És te miért vagy itt? - puhatolóztam, hátha vannak közös szándékaink... kettesben... (:P)

- Megkérték hogy vigyázzak rád. De ha akarod elmehetek.- állt föl (A KANAPÉRÓL! FANNI, NINA NE INDULJON MEG A FANTÁZIÁTOK PLS.)

- Nyugodtan maradj. Már hogyha te akarsz velem lenni. - mondtam.

- Kérésed számomra parancs. - viccelődött, majd visszaült mellém.

Hihetetlen! Logant most láttam először mosolyogni! Ez már félsiker! 

- És mi újság veled mostanában? - kérdeztem.

- Sok dolgom van. Egyszer ide hívnak, egyszer oda. Ez a munka nagyon nagy felelősségtudatot és ...

- De Logan - vágtam a szavába. - Most csak barátilag szeretnék veled csevegni.  Lazán.

- Oké, te aztán feladod a leckét. - mondta.

- De mégis miért? - kérdeztem.

- Tudod nekem nincs egy barátom sem. Csak Jane-vel beszélek munkaügyön kívül. És vele is csak felszínesen. Nincs más mondanivalóm, csak a munka, a feladatok, a papírmunkák. Ebből áll az életem. Másról nem tudsz velem beszélni. Tudod, nekem senkim sincs, aki meghallgatna, akivel megbeszélhetném a gondjaim.

Logan kitárta előttem a gondját. Hát ez a baj? Istenem, mit tettem. A mellettem ülő rideg uralkodó egy perc alatt egy igazi érző démonná vált.

- Logan...te sírsz? - kérdeztem.

- Nem, csupán belement valami a szemembe. - szipogta.

- Hogy a csudába mehetett volna egy szösz is a szemed közelébe, ha .... ha , mindegy. Te sírsz.

Átöleltem. Valószínűleg már nagyon régóta nem ölelhették meg. Hihetetlenül fájdalmas volt egy olyan démont látni sírni, aki, valljuk be, közel áll a szívemhez. Ahogy engedett az öleléséből, megpróbáltam egy zsepit nyújtani neki. Erre megcsókolt. Éreztem minden egyes rezdülését. Éreztem, a meggyorsult szívverését, és a vér áramlását a testében. Ahogy összefonódtak karjaink, szorosan összeölelkeztünk. 

- Mikor akarsz elereszteni? - szólt rám a már jobb kedvre derült Logan.

- Szívem szerint soha. De kérésed számomra parancs! - engedtem el.

Ezután ültünk egy percig csendben, majd Logan megszólalt:

- Most akkor mi lesz?

- Hogy érted? - munkaügyben? - öleltem át még egyszer.