A zavart maknae

A zavart maknae 1/2

Masszív, fekete bőrkabát, alatta egy sima, szintén fekete póló, a hozzá passzoló nadrággal, ébenfekete haj, ami tökéletesen be van állítva és az az ellenállhatatlan babaarc, ami fiatal lányok százát képes lenne a bugyijába élveztetni. Ez lenne az egyik alkalmazottam testvére, aki meglehetősen sűrűn boldogít minket a sütödében. Hiába én vagyok a főnök, én kapom a legtöbb csípős megjegyzést tőle, ám mindig bocsánatot kér, ha zárórakor itt marad. Nincs ellenemre, mert alapjáraton véve egy normális és csendes srác, jó társaság, viszont néha eléggé útban van, amit meg is jegyzek, erre persze rögtön leül valahova, ahol kevés munkás fordul meg és várja a bátyját, aki mint süteménykészítőként dolgozik a cukrászdában. Amellett, hogy csak téblábol az öccse, olykor be is segít ebbe-abba. Felvetettem már neki az ötletet, hogy esetleg dolgozhatna itt mint futár, hiszen meg van a jogosítványa és most végzi el a gimnázium utolsó évét, tehát mondhatni meg lenne a lehetősége, mégsem élt vele. Azt vallja, hogy van egy dolog, ami miatt nem akar itt dolgozni. Hogy az a bátyja lenne, nem tudom. Talán feszülten érezné magát a legfiatalabbként itt, ráadásul a testvére is szemmel tartaná, szóval nem kizárt az eset.

-JungWon! Ugyanúgy öt kanál cukrot raktál ebbe? - kérdezem a szemben lévő asztalnál munkálkodó alkalmazottamat.

-Igen. - válaszol egyhangúan.

-Akkor nem értem. Én nem érzem az ízeket? - motyogom magamnak.

Hirtelen egy kezet látok meg, ami egy iPhone-t helyez le az asztalra, majd magam mellé pillantva újra abba a sötétbarna szempárba nézek bele, ami másodpercek alatt pír juttat az arcomra. A tekintete belelát a lelkembe.

-Megkóstolhatom én is? - mutat ujjával a nagy edényben lévő maszlagra.

Bólintok, mire mutatóujjával egy kicsit kikanalaz belőle és megízlelgeti.

-Édesnek kell lennie, enyhe citromos beütéssel.

-Akkor pont jó. - ereszt el egy halvány mosolyt és lopva egy kicsit még, arrébb áll.

-Lehet a reggeli kávé miatt érzem..? - fogom meg az edényt és a nagy mixerhez viszem, ahol beállítva az időt, hagyom hadd dolgozzon.

Végignézve a társaságon, büszke főnöknek tudhatom magam. Egy szorgos, összeszedett csapatot tartok a kezemben, akik boldogok, hogy itt dolgozhatnak és én szintúgy örülök, hogy felvettem őket. Három éve megy az üzlet és semmi panaszom nem lehet, mert mind a vendégek elégedettek, a munkásaim is és én is.

Visszaemlékszem, amikor JungWon-t felvettem, már másnapra JungKook bejárt és itt figyelte a bátyját, amikor végzett az iskolában. Soha nem jött vele egy fiú haverja sem, mindig és kizárólag egyedül jelent, jelen meg és marad záróráig. Van, hogy azután is itt tartózkodik és segít nekem összepakolni, feltakarítani, amibe a bátyja nem szól bele, mert örült, hogy elfoglalja magát valamivel. Késő este tanul mindig, mert nem fog az agya, ha rögtön hazamegy és nekikezd a tanulásnak. Ezt még ő ecsetelte nekem, amikor kérdeztem erről.

-Noona! - hallom meg mögülem a hangját, amitől csöppet megugrok erre ő felkuncog -Beszélhetnénk egy kicsit?

-Öhm... - nézek körbe gyorsan, hogy nem-e kell valakinek segíteni, de mindenki végzi a rá kiszabott munkát -Persze. Menjünk az irodámba!

Egyetért és elindulunk az egyel lentebb lévő emeleten lévő irodámba, ahol helyet nyújtok neki a kanapén és én a szemben elhelyezkedő fotelba ülök le.

-Miről szeretnél beszélni? - küldök felé egy mosolyt.

-A nemrégiben felajánlott futár állásról lenne szó. - kezdi piszkálni ujjait, miközben ajkait rágcsálja.

-Szeretnél munkába állni? - térek a lényegre.

-Igen. - kapja fel fejét -A giminek is vége lassan és én nem tudom mit kezdjek magammal. Tehetetlennek érzem magam.

-Rendben. Én csak örülök neki, szükség van még emberre és nagyon jól jössz most. - állok fel helyemről és felírom a jegyzeteimbe, hogy ezt intézzem el még a hét folyamán -Remélhetőleg nem felejtem el és legkésőbb jövőhéten munkába is állhatsz.

-Az szuper lenne. - pattan fel helyéről és mellém sietve, szorosan magához ölel -Köszönöm, noona!

A levegő is megakad bennem, ahogy megérzem hátamon kezei melegségét, teste közelségét és nyakamra áramló leheletét. A szívem hevesebben ver, elkezdek remegni, félek, hogy megérzi. Miért vált ki ilyen érzést belőlem? Hiszen... Fiatalabb nálam.

-Öhm... JungKook! - nyekergem halkan, mire rögtön elhúzódik és szemügyre vehetem vörös arcát.

-Bocsánat. - hajol meg és sebesen kiviharzik a helységből. Mi volt ez?

-Vissza a munkához. - rázom meg kissé a fejem és telefonért kapva, rögtön tárcsázom a munkaellátó központot, hogy munkát adjak a fiatalabbik Jeon fiúnak.

***

Záróra van. A többiek most mentek el haza egy kemény, sűrű nap után. Ismét a legjobbat hozták ki magukból. A Jeon testvérek egyike most kezdett el felseperni a sütő részben, miközben én a falna dőlve figyelem őt. Elég fiatal, viszonylag okos és jó fittségben van. Remélem jól összpontosít majd munka közben, úgy mint a testvére. Bár nagyon sok mindenben különböznek.

Míg JungWon közvetlen, hamar beilleszkedő, társaságkedvelő típus, addig JungKook visszahúzódó, csendes, magának való. Viszont tisztelettudó, amit nagyon szeretek benne. Mostanában itt, keleten is kezd ,,divattá" válni, hogy egyre szenvtelenebbek a tinédzserek, pedig ez az, amit nagyon szerettem ebben a kultúrában. De hát... Az emberek változnak. Nem lehet ezzel mit kezdeni.

-Noona, nem vagy fáradt? - kérdezi felém pillantva JungKook.

-Nem, miért?

-Öö... Csak kérdeztem. - fordul el zavartan, mire egy elég kínos és személyes kérdés fogalmazódik meg bennem, amit kényszernek érzek megtudni.

-JungKook! - megszólításomra rám kapja a fejét -Van barátnőd?

-Ez hogyan jön ide, noona? - kezd el vörösödni az arca.

-Csak pusztán kíváncsiság. Semmi több. - rántom meg a vállam -Persze, ha neked kellemetlen, akkor nem kell válaszolnod.

-Nem, nincs barátnőm. - hajtja le a fejét.

-És nem is akartál soha sem? - folytatom a kérdezősködést.

-Tudod... - emeli feljebb fejét kicsit -Nekem már egy ideje tetszik valaki, viszont túl idős hozzám és nem is hiszem, hogy különösebben táplálna irántam valami érzelmet.

-Ez az akadály? - húzom fel szemöldököm -A kor?

-Is. - böki ki -A testvérem főnöke.