BETTER ♡ RÁCZ GERGŐ

ÖTÖDIK

Hosszú idők után, valaki foglalkozott Violával. Valaki, akinek szeretete páncél volt számára. Valaki, aki megvédte mindenkitől és mindentől. Aki mellett biztonságban érezte magát.

Mikor hazaértek, addigra a nő már teljesen átfagyott, így amint Gergő leparkolt rögtön kézen fogta őt és együtt siettek a lépcsőház felé.

A házban csend honolt; már valószínűleg legtöbben az igazak álmát aludták, így ők is igyekeztek halkan felvonulni a lépcsőfokokon.

Mikor aztán felértek fújtatva az ajtóhoz igyekeztek. Viola gyorsan kikulcsolta az ajtót, majd besiettek a helyiségbe. Gergő a nappaliban ült le, míg Viola átöltözött a szobájában.

Mindketten gondolkoztak valamin. Gergő azon, hogy mit mondhatna ezek után, Viola pedig a szekrénye előtt állva gondolkozott, hogy mit vegyen fel. Végül egy egyszerű pizsama mellett döntött, majd behívta a férfit a szobájába.

- Annyira sajnálom a történteket – ült le az ágya szélére a nő. Sápadt arcát tenyereibe temette és felhúzta a lábait a mellkasához. – Én...

- A legjobb estém volt – vágott közbe Gergő, majd leült Viola mellé és átkarolta egyik kezével őt. – Köszönöm.

- Én köszönöm. Rég mozdultam már ki.

- Amikor először megláttalak, azt hittem, hogy te egy olyan nő vagy, akire tapadnak a férfiak – sóhajtott. – Igazából titkon reméltem, hogy nincs férjed, bár ezt lehetetlennek tartottam. Sose volt, vagy...?

- Nem volt – keserű szájízzel mondta ki a szavakat. – Neked feleséged?

Gergő csak megrázta a fejét, majd halvány mosolyra húzta ajkait. – De talán jobb is volt így. Akkor lehet nem is találkoztunk volna.

Viola csak elpirult a mondat hallatán.

- Itt maradsz? – kérdezte halkan, mire a férfi csak bólintott.

Ekkor a csengő hangja verte fel a csendes, sötét házat. Gergő felállt és az ajtóhoz lépett. Lenyomta a kilincset és kinyitotta azt.

Vele szemben egy hatvanas éveiben járó férfi állt. Ősz haja csapzottan izzadt homlokára tapadt, arcát borosta szegélyezte. Szemei sötétbarnának – már-már feketének – hatottak a sötétben. Egy egyszerű farmer és egy fekete póló volt rajta, arra pedig egy szintén olyan színű bőrdzsekit húzott.

- Itt találom Kardos Violát? – kérdezte köszönés nélkül.

- Megtudhatnám, hogy ki maga? – dőlt neki az ajtófélfának Gergő.

- Fiatalember, én csak a lányomért jöttem. Amennyiben itt tartózkodik, legyen szíves szólni neki.

- Máris – bólintott bizonytalanul, majd besietett a házba. Visszament Viola szobájába, aki épp az ablakon keresztül nézte a város fényeit. – Hozzád jöttek.

- Ki az? – kérdezte tőle a nő, de választ nem kapott. Elindult a bejárati ajtó felé és, amint észrevette, hogy ki áll ott, lába földbegyökerezett.

Lejátszódott előtte az a sok emlék. Amikor még önfejű tinédzser volt, vagy, amikor leérettségizett és büszkén indult haza. Amikor dolgozni kezdett és kijárta a főiskolát is. Milyen büszkék voltak rá a szülei! Milyen szigorúak... Aztán egy emlékkép a húga esküvőjéről. A testvére igazi lázadó volt; nem engedte át magát szüleik irányításának. Ezért Viola maradt, akinek minden léptére vigyázni kellett és bármi rosszat tett leszidást kapott. A következő emlékkép pedig az volt, amikor elzavarták őt otthonról egy hiba miatt. Egy hiba miatt, amit soha nem fog magának megbocsátani. Ami tönkretette az egész életét.