BETTER ♡ RÁCZ GERGŐ

második évad ;; első

Shawn Mendes – Memories

Határozottan markolja a kormányt és végig az utat nézi, bár néha-néha rám pillant. Ilyenkor elmosolyodik, amitől én még így évek után is zavarba jövök. Telefonja a zsebében folyamatosan rezeg vagy pityeg, én meg akaratlanul is felsóhajtok ilyenkor. Biztosra veszem, hogy látja, mennyire ideges vagyok, hogy a nyaralás jól süljön el és, hogy ne támadjanak le a lesifotósok – mintha valami hollywoodi sztár pár lennénk. Viszont köztudott, hogy nem csak a külföldi, hanem a magyar média is rengeteget pletykál és sok-sok mocskos dolgot teregetnek ki; amik vagy igazak, vagy nem. Legtöbb esetben nem akarom tudni, kivéve, ha rólunk van szó. Gergő is mindig mondja, hogy őt nem érdeklik az ilyen cikkek, viszont, ha a mi békés életünk címlapra kerül, azt nem fogja annyiban hagyni. Mindig is túlságosan maximalista volt és sokat dolgozott azért, hogy a csúcsra jusson, nem engedné, hogy ez tönkretegye azt, amit évek alatt felépített. Mindig is igyekezett különválasztani a magánéletét és a hírnevet.

Lili a hátsó ülésen alszik, gondolom a nagy izgalomban nem sokat pihenhetett az éjszaka. Halkan szuszog, néha megrezzen, de máris visszatér az álmok világába. Érthetetlenül motyog, valamikor pedig engem vagy az apját szólítja.

- Van valami konkrét terved? – kérdezem Gergőtől. Fél órája utazunk és most szóltam először hozzá.

Mit mondhatnék? Néha szavak nélkül jobban megértjük egymást. Egyetlen mosoly, egy intés vagy egy felvont szemöldök elég ahhoz, hogy tudjam, mire gondol. Kellően kiismertem már őt, mellette voltam a legjobb és legrosszabb pillanataiban, ahogy ő is velem.

- Van – feleli rekedtes hangján, tekintetével csak az utat pásztázza.

- És meg is osztod velem? – mosolyodok el. Jellemző rá, hogy ezt csinálja.

- Nem – látom a szeme sarkában megbúvó nevető ráncokat, amitől én is elnevetem magam.

- Miért nem? – ezt mindig eljátsszuk és megunhatatlan.

- Mert – ajkamba harapok, hogy ne nevessem el magam hangosan, mert azzal felkelteném Lilit. Elképesztő ez a férfi.

Sóhajtok egyet, majd elfordulok, mintha megharagudtam volna rá. Az ablakon keresztül a tájat pásztázom, minden homokszemet kielemezek a szememmel, csak hogy hatásosabb legyen a műharagom.

- Tudom, hogy miért csinálod ezt, Viola – mondja, hangjában pedig érzem, hogy vigyorog. – Ismerlek.

Még mindig nem nézek rá és meg sem szólalok. Próbálok bűntudatot kelteni benne, de viszont ahogy ő mondta, elég jól ismer és ez nehéz lesz. Kezem összefonom a mellkasom előtt, hogy fokozzam a haragom és megpróbálok nem mosolyogni, nehogy eláruljam magam.

Ekkor viszont oldalra áll a kocsival és leállítja a motort. Meglepődök tettén, hiszen még a közelében sem vagyunk a Balatonnak, ahol meg megálltunk az egy elhagyatott rét, tele napraforgóval, amíg a szem ellát.

Kicsatolja a biztonsági övét, majd felém fordul és megböki a vállam. Ránézek, viszont még színészkedek.

- Ha elmondanám, mi lenne benne izgalmas? – kérdezte tőlem, mire szótlanul megvontam a vállam. – Most te tényleg haragszol?

- Talán – felelem, majd elfordulnék, de ekkor hosszú csókba húz. Ajkai édesek, mint a méz és tökéletesen illenek az enyéimre. Nyelveink lassú táncot járnak, miközben én kezdek egyre jobban elvörösödni. Érzem, hogy az egész arcom ég már, ezért egy mosoly vet véget ennek a meghitt pillanatnak. Tenyerébe fogja az arcom, majd ő is elmosolyodik és homlokát az enyémnek dönti. Olyan romantikus minden, mintha egy filmbe lennénk.