Joker és én [SZÜNETEL]

#4 Mindenki halott

'Toby? Mik ezek a hangok?'

-Nem tudom... De valami nagyon nincs rendben. Keressük meg Jackéket.- bólintottam, majd gyorsan elindultunk a csarnok felé.
Ott álltak. Beth zokogott.
Ne!
Ha az a balfék megbántotta, esküszöm kinyí... Várjunk csak! Ő is sír.
Ne! Ne!
Szinte már odarohantunk hozzájuk, de a helyett, hogy meg kérdeztem volna mi történt, csak ennyit tudtam mondani, szinkronban Bethel, Jackel és Tobyval.
-Nem halhatnak meg!
-Ha tovább maradok itt, esküszöm bedilizek.- mondtam.- Azonnal haza megyek. Most!- már indultam volna, de egy kéz megragadott.
-Veled megyek!- nézett rám Toby, de láttam a szemében az aggodalmat.- Jack, te kisérd haza Bethet, aztán hívjatok fel, rendben?
Egyszerre bólintottunk, majd Bethel előre mentünk, mert Jack mondani akart valamit Tobynak.
-Védd meg őt, bármi áron! De vigyázz magadra is.- mondta Jack.
-Jack... Nem tudom, hogy mi történik és hogy mi lesz ez után, de tudd, hogy beszéltem Beckával és ha az anyja- mondta volna ki nehezen, de félbe szakította Jack.
-Igen, Beth is hozzánk költözik.- fejezte be.
Nem tudom miért nem úgy mondta, hogy feltéve, ha nem lenne hova mennie. Olyan volt, mintha már tudta volna, hogy mi lesz.
Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogunk bízni két ismeretlenben, de ők már nem is ismeretlenek. Az életünk részévé váltak.
Már tíz perce gyalogoltunk, és a végén már nagyon kínos volt a csönd. Az út elején más irányba mentünk, mert amint kiléptünk a kapukon, Deadpoolék balra, mi pedig jobbra mentünk.
Miért mondtam azt hogy Deadpoolék?
Mindegy. Meg akartam szólalni, de nem tudtam...
Kezdtem bele őrülni a csendbe, de Toby megtört, és beszélni kezdett.
-Mi volt ez? Mik ezek a hangok? Miért pont mi négyen? Ez valami jel? Most meg fogunk őrülni? Becky, tudom, hogy alig ismersz és én is alig ismerlek de- hadarta.
-Szeretlek.- mondtam ki egyszerűen, majd mikor felfogtam mit is mondtam, megálltam és a számra tapasztottam kezeimet. A földet bámultam.
Miért mondtam ezt? Ez gáz. Nagyon. Istenem. Így is itt van a nyakunkon a teher, hogy hangokat hallunk, hogy a családunkat kinyírták. Erre nem szerelmet vallok egy ismeretlennek?! De mégis... Valahogy nem bánom...
-I-Igen... Szeretlek.- dadogta, mire közelebb lépett hozzám.
Mivel még mindig a földet bámultam, az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Mrs Joker... Én szeretlek.- fejezte be.
Ilyenkor mindenki azt gondolná, hogy meg fog csókolni. De nem. Ő csak magához húzott és átölelt. Szorosan. És hagyta, hogy sírjak. Nem engedett el. Csak sírtam és sírtam, zokogtam! Nyár volt. Meleg nyár, én mégis fáztam.
Amikor már a könny csatornáim kiszáradtak és a légzésem is vissza állt, eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni, de nem hagyta, hogy meg szólaljak.
-Nem hagyom, hogy többet sírj. Most haza viszlek, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy ezek a hangok csak a képzelet szüleményei, jó?- nézett mély kék szemeivel a szemeimben.
Én csak bólintottam.

~egy óra elteltével

Haza értünk, lassan nyitottam ki az ajtót. Csodaszép sárga, két emeletes kertes házunk volt.... De csak volt.
A házba belépve, minden meg változott.
Minden csupa vér. A fehér szőnyegünk vérvörös volt. A falakon piros kéznyomok voltak, és minden össze volt túrva. A konyhába vettük az irányt, ahova piros vércsík vezetett a földön.
-Mintha végigvonszoltak volna itt valamit.- mondtam miközben a konyha fele sétáltam.
-Vagy inkább valakit.- nyelt egy nagyot Toby és felmutatott a falra.
-Apa?- szorult el a torkom, de egy könnycsepp sem jött.
Kezdek megőrülni, de ahogy látom Toby is.
Apa, kék-fehér kockás ingje vérvörös volt egy nagy foltban a mellkasán, ahonnan egy kés állt ki...
A falra mellé egy egyes szám és egy B betű volt felírva.
-1B?- kérdeztem kín keserves nevetéssel.- Mi az hogy 1B? Az apámat kinyirják és csak annyi üzenet van mellette, hogy 1B? Keressük meg a többieket.
Egyenesen anyáék szobája fele vettem az irányt, ami az emeleten volt, az első ajtó jobbra. Az ajtóra vérrel fel volt rajzolva egy kettes szám.
-2?- kérdeztem, majd benyitottam. Nem tudom hová szállt a félelem jó barátom, de most valahogy nincs itt. Amikor meg láttam anyámat az ágy felett lógni, megálltam.- Anya... Ne haragudj rám! Nem akartam, hogy ez legyen! Nem gondoltam komolyan! Tudod, a tinik mondanak hülyeséget, de mindenek ellenére amit mondtam, vagy tettem, szerettelek!- ordítottam torkom szakadtából- Szeretlek a francba is.- rogytam le a földre- mind meghaltak...
Anyám ott lógott az ágy fölött egy kőtéllel a nyaka körül, fejében egy késsel, erei elvágva... A falon egy E betű díszelgett.
-Becka... Ez most nem hangzik jól, de ezek nem egyszerű számok, hanem sorszámok. Minden ajtón van egy szám kettőtől hatig. Az egyes apád 'B' betűvel. A kettes anyukád 'E' betüvel. Lehet, hogy mind meghaltak, de a kulcs, hogy megöljük a családjaink mészárlóit, talán ezekből a betűkből állnak.
-Hahahaha!- nevettem fel sátánian.- Hidd el megtalállak, és akkor nem úszod meg szárazon.- néztem az ég felé.