Alice

Különös találkozások

Miután elköszöntem Árpitól elindultam haza. Az úton egész végig a régi kicsit átlagon felüli életemen gondolkodtam. Az eddigi életem olyan volt mintha valami filmben lettem volna. Jók voltak a jegyeim a tanárok kedveltek és volt egy titkom amit anyával és apuval őriztünk. Apunak volt egy hobbija amit előszeretettel ki terjesztett az egész családra. Amikor kicsi voltam akkor verekedni tanított. Amikor be töltöttem a tizenhármat már fegyverekkel "játszottunk". Tizennégy évesen pedig megosztotta a családi titkot velem is. Azt hogy mi nem egy átlag család vagyunk és hogy mi mind a rendőrségnek dolgozunk. Igen erre a napra pontosan emlékszem, nagyon csúnyán ki nevettem apát hogy ez lehetetlen. Ő erre csak annyit mondott hogy semmi se lehetetlen. Azt mondták vissza vonultak és már csak hébe-hóba segítenek be a rendőröknek. A lelkemre kötötte apa hogy ezt nem mondhatom el senkinek. És igy is lett, szerintem túl teljesítettem mert a mainapig nem gondoltam rá. Persze azért mindig volt nálam fegyver de az már olyan megszokott volt hogy nem is jutatta a titkot az eszembe. Annyira gondolkodtam útközben hogy el tévedtem. A nagyit nem hívhatom mert soha többé nem enged ne el egyedül suliba se bárhová. De akkor hogy jutok haza? Körbe néztem és hogy meg tudjam holvagyok. Egy átlagos utca ahol elég drága házak vannak. Egy lelketse látok se biciklista se járókelő még autóst sem! Ilyen nincs. Ja de mégis csak van. El indultam abba az irányba ahonann jöttem nem segített sokat, egy szinte ugyan olyan utcában talatam magam. Tovább mentem egyenesen. Nyugtalanító érzés kerített hatalmába valami hangott hallotam a hátam mögül ösztönösen fordultam jobra egy közbe. Meg álltam a falhoz közel miközben a kezem ott nyugodott a nadrágom szemébe csúsztatott fegyveren. Az illető ugyanúgy be fordult a közbe. Annyira örültem amikor csak egy velem egy idős srácal találtam szemben magam, de azért még ott tartottam a kezem a fegyveren. A fiú fekete pólót és fekete farmert viselt, szintén fekete haja a túl nőtte a fülét de a vállát még nem érte el. Szép kék szemébe bele lógott a haja. Olyan ismerős volt mintha már láttam volna valahol , de nem tudom hol. Kb. Fél perce állunk egymás előtt egy szó nélkül ami elég furcsa.
-Szia-szólaltam meg végül.
A fiú kérdőn fel vonta a szemöldökét.
-Szia- ez most egy kérdés lett volna? Bele turt a hajába és a semmit mondó ki fejezés az arcán szét térült.-Ki vagy te?- kérdezte.
Eléggé megdöbbentett ez a kérdése.
-Tessék?
-Ki vagy te?-ismételte kelletlenül.
-Alice. Na és te ki vagy?-érdekes beszélgetés lesz már most érzem.
-Alex- a neve ugyanúgy amerikai mint az enyém. Lehet hogy Amerikából ismerem?-Mit keresel itt?-erre a kérdésre magam se tudtam a valaszt.
-Őszintén? A nagyim házát, de eltévedtem.
-Egy újabb tudatlan liba a környékén. Segítsék haza találni?- annyira feldühített hogy legszívesebben fel pofoztam volna. El engedtem a pisztojt és össze fontam a kezem magam előtt.
-Egész úton ilyen kedves lennél? Ha igen akkor inkabb bojongok egyedül. -kérdeztem tőle.
-Nem vagyok kedves.
-Ezt elhiszem. - azzal megfordultam és elindultam a masik irányba.
-Várj!-szólt utánam. Nem álltam meg, utánam jött és mellettem lépkedett. -Itt balra.-fogta meg a kezem és rántott maga után mivel én jobbra fordultam a köz végén.
-Honnan tudod merre lakom?-kerdeztem. Meg próbáltam kirántani a kezem az ő kezéből de nem ment. Végül fel adtam.
-A szomszédotok vagyok.
Ez mindent meg magyarázott. Miért ilyen ismerős és hogy honann tudja merre lakom. Az út további részében nem beszélgettünk csak sétáltunk. Kéz a kézben. Végül a házunk előtt elengedte a kezem és ment tovább a házukhoz. Itt mindenki ilyen furcsa? Fel mentem a lépcsőn és már nyultam volna a kulcsaimért de az ajtó résnyire nyitva volt...