Pár nap

166 3 0
                                    

Amikor kinyitottam a szemem Olaf szuszogó hangjára lettem figyelmes. Az éjszaka alatt közelebb feküdt a fejemhez, olyan aranyosan nézett ki, hogy a párnám alól lassan és megfontoltan kiszedtem a telefonom és megörökítettem a képet. Mikor jobban körbenéztem láttam, hogy szép, napsütötte vasárnapi reggelre ébredtem, és a nap sugarai, halványan érkeztek a szobámba, ahogy megtört a függönyömön.

Felemelem a karomat és nyújtózkodtam egyet. A kezemet a hátam mögé raktam, majd feltoltam magam és felültem, a lábamat ráhelyeztem a szőnyegemre, majd megtöröltem a szemeimet, végül belebújtam a papucsomba és elindultam reggelizni. Mindezt lassan csináltam, de sajnos nem tudtam úgy mozogni, hogy ne ébredjen fel az én cukiságom. Anya éppen nem volt otthon, de a kis parafatáblánkon, ami a konyhában volt elhelyezve, egy üzenet várt rám.

"Elmentem bevásárolni, sietek!
Puszi: anya"

Egy mosolyt kerekítettem a szám szélére, majd kihúztam a szöget és kidobtam a kis cetlit. Elővettem a száraz ételt Olafnak, öntöttem valamennyit a táljába, majd visszaraktam a helyére. Utána kinyitottam a hűtőt és kémleltem, hogy a korgó hasamat mi tehetné boldoggá. A harmadik polcon találtam egy epres joghurtot és egy palack tejszínhabot. Kivettem, majd a joghurtot egy kistányérba öntöttem és rányomtam valamennyi tejszínt, majd kimostam a fejet és visszaraktam a hűtőbe. Már csuktam volna vissza az ajtót, amikor megláttam egy kevéske epret. Bingó! Leültem a kanapéra és a szépen összehajtogatott takarót magamra telítettem, majd bekapcsoltam a tévét és megreggeliztem. Evés után elmosogattam, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megmostam a hajam, utana a törölközővel a fejemen a tükör elé álltam és a kézmosónál megmostam az arcom, aztán fogat mostam. Hallottam egy kocsiajtó csapódást, így gondoltam, hogy már hazaért anya.

Kirohantam a bejárathoz és segítettem neki bejönni.
- Szia! - nyitottam ajtót, majd amikor már úgy láttam, hogy mindjárt leszakad a keze elvettem tőle a szatyrokat.
- Szia! Köszi.- fújt ki egy nagy levegőt anyu és elindult a másik kettő szatyorért, ami még a kocsiban várt. Leraktam a konyhába a nehéz csomagokat, majd visszamentem a fürdőbe és megszárítottam a hajam. Mire kész lettem, addigra anya kipakolt.

Beágyaztam, majd az íróasztalomra tettem a laptopot és bedugtam tölteni. Mikor beléptem a Kami felhasználóba felugrott a talcám és jelezte, hogy üzenetem jött a skypen. Megnyitottam a lapot és láttam, hogy Diától jött.

"Van kedved fagyizni vagy jégkásázni menni?"

Örültem az ajánlatnak és boldogan írtam igent, amúgy se volt semmilyen programom. Anyut megkérdeztem és ő is megengedte, úgy hogy összekészültem és elindultam Diához, de előtte megígértette velem anya, hogy majd egyszer hívjam át és mutassam be neki, mert már nagyon kívácsi a barátnőmre.

Az utcán sétálva gondolkoztam, hogy kéne vennem egy gitárt, mert talán úgy könnyebb lenne tanulni és nem kéne állandóan egymásnak adogatni. Mikor teljesen átgondoltam pont odaértem hozzá, úgy hogy becsöngettem.
- Szia! - lépett ki az ajtón Dia.
- Hali! - mondtam mosolyogva, majd bementünk. A szobájába érve láttam, hogy egy kisebb kupi volt, de nem mondtam inkább semmit, mert hát az én szobám se tökéletesen tiszta és rendezett. Bepakolt pár dolgok az oldal táskájába, majd beugrott előtte, a wc-re és mondta nekem, hogy várjam meg a lépcsőnél. A szülei nem voltak otthon, így egyedül álltam csöndben és vártam. Egy hangos röhögés zavart meg a gondolataimban, majd amikor a lejövő emberekre tekintettem, láttam, hogy nincs egyedül a Dia. Mellette jött még Henry és Lui is.
- Ti is jöttök velünk? - kérdeztem egy kicsit csodálkozva, de nem bántam, így legalább megismerhetem őket is jobban.
- Aha, baj? - kérdezte Henry, de láttam rajta, hogy nem gondolta komolyan a kérdést.
- Nem, dehogy. - mosolyogtam rá.

This is a Secret (Kami Élete)Where stories live. Discover now