Első tanítási nap

197 5 0
                                    

Reggel korán kidobott az ágy, így elmentem reggelizni. Evés után bementem a fürdőmbe és letusoltam, majd felvettem a világos kék köntösömet és bementem a szobámba. Beraktam a Martin Garrix feat. Usher - Don't Look Down című dal, feltekertem a hangerőt és énekeltem, közben kinyitottam a szekrényem ajtaját és össze állítottam egy szettet magamnak. Felvettem egy tapadós, krém színű farmer szerű nadrágot, egy régimódi angol zászlós pólót és egy kék farmer felsőt, majd visszamentem a fürdőbe, megfésülködtem, kihúztam a szemem szemceruzával és megcsináltam a szempillámat szempillaspirállal. Levettem a polcomról a fekete keretű, nullás lencséjű szemüvegemet és az orromra helyeztem. Belenéztem az álló tükrömbe és kacsintottam egyet magamnak, amolyan ez jó lesz így stílusban, majd kinyomtam a zenét és az előszobába mentem. Előkutattam a piros topánkámat, felvettem, majd egyik kezembe a táskát fogtam, amit gyorsan a hátamra raktam és a másik kezemmel, meg felvettem a földől az egyik kedvenc gördeszkámat, ami egy az egyben úgy nézett ki, mint a felsőm, de tök véletlen vettem meg külön a két darabot. Csak itthon vettem észre, hogy ugyan abból a mintából készültek. Majd elindultam Diáért. Mivel tudtam, hogy hova kell mennem, mert elárulta a címet, hogy odataláljak szombaton, gondoltam meglepem és mehetnénk együtt suliba.

Amikor odaértem még egy keveset várnom kellett, de aztán kilépett az ajtón. Egy sárga nadrágot viselt, ami illeszkedett az alakjához, felsőnek egy enyhén fekete színű, batman lógós rövid pólót húzott. A lábain fekete bakancsok voltak. A szép, hosszú szőkés barna haja egyik oldalt a füle mögé volt fésülve és egy hullám csattal volt odarögzítve. Így láthattam csak, hogy egy batman fülbevaló van a fülében. A feje tetején szintén egy fekete keretű szemüveg volt, mint nekem, csak neki napszemüveg és nekem az orromon volt. A pólójának az egyik oldala be volt tűrve a nadrágjába.
- Hali! Hát te?- kérdezte csodálkozva, amikor meglátott.
- Csak jöttem érted, hogy menjünk együtt suliba.- mondtam, majd mosolyogtam egyet.
- Látom van nálad gördeszka is.- mondta, majd rámutatott a kezemben lévő tárgyra.
- Igen.- mondtam, majd felemeltem, hogy jobban megszemlélhesse.
- Akkor jó, hozom és is az enyémet.- mondta, majd vissza szaladt a házuk előtti lépcsőn és egy perc múlva már a kezében tartotta a halálfejes deszkáját.
- Cool.- mondtam, amikor megláttam, milyen jól néz ki.
- Köszi. A tied se rossz.- fogta meg az enyémet, hogy jobban szemügyre vehesse, majd visszaadta. Lerakta a földre a sajátját, én is így tettem, majd elindultunk. A szél csak úgy süvített a fülem mellett és a hajamat össze- vissza fújta, de nem zavart. A nap sütött, az égen egy felhő sem volt és az idő is olyan 18 celsius fok körül lehetett.

Mikor beértünk a suliba, leültünk egy padra és néztük, ahogy játszanak a skacok. Majd megszólalt a kínok kínja, ami az iskolai csengő éles hangja volt és arra szólított minket, hogy menjünk órára. Halál!

Szerencsére az első óra infó volt, Szekeres tanár úrral. Ez az idő gyorsan eltelt, mivel szabad foglalkozás volt. Milyen jó fej, hogy hagy minket az első tanítási napon. Ezután jött a tesi, Kaltenecker tanár úrral, aki viszont nem volt egy nagyon jó fej ember, mármint a suliban mindenki azt mondja róla, hogy igazi kínzó ember, ezt gyorsan be is kellett látnom, hogy igaz, mert az egészet azzal kezdtünk, hogy mindenki 10 kört futott. Az összes lány, velem együtt, a végén már majdnem a mentőket hívta, annyira elfáradtunk és a tüdőnket is majdnem kiköptük. Viszont velük szemben a mostoha testvérek Noé és Enikő, olyan jól bírták ezt az egészet, hogy meg se látszódott rajtuk ez a futás. Aha a kondi, nekem se ártana.

Az óra után, muszáj volt letusolni, mert azért mégsem ülhetünk be az órára izzadt fejjel és büdös testtel. Ezután a matek jött, de hála istennek nem csináltunk semmit, mert Barbara tanár nő, még nyaralni van a héten, ezért mindig valami helyettesítő tanár jön be. Szünet után jött a dupla óra Kerekes tanár úrral. Először törink, aztán nyelvtan volt.

Suli után még egy keveset kint voltunk az udvaron és beszélgettünk és néztük a skacokat, akik kéz-pongoztak. Andi és Eszti is csatlakozott hozzánk, így már négyen voltunk. Három fele járhatott az idő, így elindultunk haza Diával.

Otthon sok mindent már nem is csináltam, csak ettem, tvt néztem, beszéltem egy keveset anyuval, bepakoltam, letusoltam, lemostam a sminkem, fogat mostam, majd lefeküdtem.

Hamarosan folytatás...
Ha kritikád van várom őket egyaránt a jót és rosszat is 😊😚

This is a Secret (Kami Élete)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang