Sweetness (befejezett)

Végre boldogan

    Az ereimben megfagy a vér, amint a konyhába lépek. ChanYeol a földön fekszik és vérzik a feje, YunSeo a pultnál áll és egy hatalmas késsel a kezében fenyegeti, azt az embert, aki tönkretettem az életem nagy részét, azt, akit soha többé nem akartam látni.
- Ha nem tűnsz el innen, esküszöm, megöllek! – Hallom meg barátnőm fenyegetőzését, aztán felgyorsulnak az események. MinSeok ellépve mellettem ragadja meg JaeBum vállát, majd egy erős lökéssel a földre kényszeríti, ezzel szabaddá téve az utat lakótársam előtt. YunSeo ebben a pillanatban odarohan ChanYeolhoz, aki épp a földről próbál felkelni. Majd arra leszek figyelmes, hogy valami csattan a padlón, egy tányér volt az, ami az asztalról esett le, miután MinSeok nekicsapódott annak. Aztán ütés, ütést követett. ChanYeol is újra nekitámadt JaeBumnak, hiába próbálta YunSeo visszatartani őt. Eleredtek a könnyeim. Végigpillantottam a konyhán, és láttam, hogy a legjobb barátom teljesen összetörve, tehetetlenül, aggodalmas tekintettel szemléli az eseményeket. Ahogy ChanYeol újra a földre kerül, és MinSeokot, ahogy a JaeBumnak erőt adó harag őt is felemészti. Ez az egész az én hibám, ha én nem vagyok, ha nem ismernek meg, ha hallgatok JaeBumra és otthagyom MinSeokot, akkor ez az egész nem történik meg. Az én hibám, hogy mindenki, akit szeretek, aki fontos nekem szenved. És ennek véget kell vetnem!
- Elég – kezdem halkan. – Ebből – folytatom egyre hangosabban – elég! – Kiabálok már a végén, mire mindenki rám pillant. – Hagyjátok abba! JaeBum, kérlek! Én... Én veled megyek, és többet nem hagylak el! – Fogadkozom, már zokogva. – Veled leszek, ameddig csak szeretnéd, csak kérlek... - csuklik el a hangom. – Kérlek, hagyd őket békén – könyörgöm, mire JaeBum leengedi ütésre emelt kezét és egy pillanat alatt mellém kerül.
- Végre – ragadja meg a karom – megjött az eszed! – Vicsorog rám, és a kijárat felé kezd rángatni. MinSeok lefagyva áll egy pillanatig, majd mikor újra megmozdulna, eltűnik a szemem elől. Kilépünk a házból és a hűs levegő megcsapja felhevült arcomat. Nem tudok ellenállni JaeBumnak, elfogyott az erőm, így könnyen vonszol maga után. Azt hittem véget vethetek ennek, hogy többé nem fog bántani, de már nem érdekel mi lesz velem, az önzőségem így is csak bajba sodort másokat, már csak azt szeretném, hogy másoknak többé ne essen baja miattam. JaeBum hirtelen megáll előttem, majd kinyitva egy kocsi hátsó ajtaját lök be az ülésre, majd utánam mászik ő is és erőszakosan megcsókol. Mindezt épp csak alkonyatkor, a nyílt utcán és mégsem tesz senki semmit.
- Te hozzám tartozol! – szorítja le kezeimet az ülésre – és ezt most mindenki meg fogja tudni! – Mondja, majd az Isten sem tudja, honnan előránt egy kést. – Mellettem fogsz maradni – emeli fel a gyilkos eszközt, én pedig könnyeimet hullatva hunyom be szemeim, és felkészülök a legrosszabbra. – Soha nem leszel másé, csak az enyém! – Fejezi be mondandóját, és én már felkészülök a fájdalomra, de az elmarad. Majd azt veszem észre, hogy eltűnnek a szorító kezek, és eltűnik felőlem a súly is. Meglepődve és Reménykedve pillantok fel, de egy másodpercig nem látok semmit, majd egy erős kéz ragadja meg az enyémet és von egy szoros ölelésbe. Amint megérzem az ismerős illatot, a könnyeim újult erővel törnek a felszínre. MinSeok az, értem jött és megmentette az életem. Szeretem, és tudom, érzem, hogy ő is szeret engem, még ha nem is mondtuk ki.
- Nyugodj meg kicsim – suttogja halkan. – Most már vége, nem lesz semmi baj.
- Kö-köszönöm! – Szipogom és arcomat a mellkasába fúrom.
- Nem kell, hiszen megígértem. Amíg én melletted vagyok, nem eshet semmi bajod – kezdi simogatni hátamat, aminek hatására kezdek lenyugodni.
- És ChanYeol? Meg YunSeo? Velük mi van? – Kérdezem már emberibb hangon.
- YunSeo az ijedséget leszámítva jól van, ChanYeol feje ugyan megsérült, de keményebb ő annál, hogy ez gondot okozzon. Felrepedt a bőr ugyan a tarkóján, de semmi komoly, úgyhogy haza is mehet – nyugtat meg, majd mellénk lép egy másik férfi.
- Jó estét – köszön – Choi hadnagy vagyok. Feltennék pár kérdést a hölgynek – mondja tárgyilagos hangnemben. Én csak bólintok, majd MinSeok segítségével kimászok a kocsiból. Erőt gyűjtve válaszolgatok a kérdésekre, majd mikor a biztos úr, úgy véli mára elég lesz, utunkra engedve minket távozik, JaeBumot pedig, mint megtudom, már azelőtt letartóztatták és elvitték, mielőtt én kiszálltam volna a kocsiból. Végül szinte az összes rendőr elhagyja a helyszínt, csak ketten maradnak, de ők is csak addig, míg kihozzuk a házból, azt, ami kell, majd lezárják a bejáratot. Az én cuccaimért YunSeo megy be. Nekem nincs kedvem még egyszer bemenni oda.
- Úgy tűnik, itt nem aludhatunk – jegyzi meg lakótársam kilépve a házból. – Mondjuk nem is szeretnék. Én inkább ChanYeollal mennék, hogy legyen mellette valaki, aggódom a feje miatt - mondja az ügyvéd mellé lépve, aki erre csak legyint. – Persze csak ha neked is jó így, Ming – pillant rám.
- Persze, ne is hagyd egyedül – mosolyodom el halványan. – Én majd MinSeoknál alszom – nézek rá kérdőn, mire ő határozottan bólint. – Ha Ő mellettem van, akkor nincs semmi baj! – Felelem, majd elbúcsúzva egymástól indulunk útnak.
A kocsiban végül sikerül teljesen lenyugodnom.
- El sem tudom hinni, hogy vége – bámulok magam elé. – Ennyi év után végre újra szabad és boldog lehetek, és ezt neked köszönhetem – nézek fel végre MinSeokra.
- Nincs mit megköszönnöd – állítja le a motort egy számomra ismeretlen ház előtt. – Nagyon fontos vagy nekem és ezért nem engedem, hogy bármi bajod essen! Sem most, sem pedig a jövőben! – Mondja, miközben az ajtóhoz sétálunk és kinyitja előttem azt. Belépve a házba ugyan körbe pillantok, de nem tudom, olyan részletességgel megvizsgálni, mint a szüleiét, mert a fáradság hamar erőt vesz rajtam. Most, hogy újra biztonságban érzem magam, de tudom, ehhez Xiumin kell.
- MinSeok – fordulok felé. – Esetleg – kezdem halkan, kissé zavartan – aludhatnék veled? – Kérem halkan.
- Persze! – Mosolyog rám, majd megmutatja hol a fürdő és még én lezuhanyozom, ő készít egy teát. A tea elfogyasztása után pedig elvonulunk aludni. Addig nem hunyom le a szemem, míg Xiumin be nem fekszik mellém az ágyba, majd amint ez megtörténik, egy halvány mosollyal az ajkaimon bújok hozzá. Azt még érzékelem, hogy ő is magához ölel, de végül magával ragad az álom.
Reggel korábban kelek, mint ő, így arra az elhatározásra jutok, készítek reggelit magunknak. Óvatosan kimászok az ágyból, majd magamra véve MinSeok egyik köntösét a konyha keresésére indulok. És most időm is van arra, hogy megnézem a házat. Tiszta, barátságos és megnyugtató, pont olyan, mint a tulajdonosa. Nagyon tetszik. Végül megtalálom a konyhát és azon belül mindent, amire szükségem van. Így hamar neki is tudok állni a reggeli készítésének. Úgy elmerülök a főzésben, hogy észre sem veszem, nem vagyok egyedül. Csak akkor ébredek rá, mikor megérezem a derekam körül MinSeok erős karjait.
- Jó reggelt – köszönök.
- Neked is – felei, majd kapok egy puszit a nyakamra, minek következtében kicsit megremegek. – Egyébként jól áll neked a köntösöm – motyogja még kicsit álomittas hangon, majd maga felé fordít. – MingSoo!
- Hm?
- Ugye tudod, hogy szerelmes vagyok beléd? Kérdezi, én pedig boldogan mosolyodom el.
- Nem, még nem mondtad – incselkedem.
- Akkor majd most! Han MingSoo, szerelmes vagyok beléd!
- Én is szeretlek – felelem, majd megtörténik az, amit mindketten vártunk már és egy szerelmes csókban forrunk össze. Az idilli pillanatot a csengő hangja zavarja meg. És még én befejezem a főzést, addig MinSeok ajtót nyit. YunSeo és újdonsült párja – mert tegnap összejöttek, ők is – ChanYeol lép be az ajtón. Mint kiderül azért jöttek, hogy elmondják a jó hírt, JaeBum önként vállalta, hogy Amerikába utazzon, gyógykezelésre. És ezzel a hírrel a tudatomban döntök úgy, én már nem vágyom másra csak elfelejteni ezt az egészet!

(flashback vége, jelen)

  Reggeli gondolataim, a te ébredésed után is magukkal kísérnek. Mert bár már több mint két éve történt mindez, ma is emlékszem rá.
    Mivel vasárnap van, ma nem kell dolgoznunk így sétálni megyünk. Épp az egyik kirakat vonja magára a figyelmed, míg én megpillantom őt, JaeBumot az utca másik oldalán. Ő is észrevesz. Félénken rám mosolyogva int oda, én pedig viszonzom mosolyát. Te mellém lépve figyeled az eseményeket, majd mind utunkra indulunk. Mi is és JaeBum is, már más irányba, hiszen én hozzád tartozom és ezt elfogadta végre ő is.
- MinSeok, szeretlek!

****
Helló!
És igen, elérkeztünk eddig a pillanatig. Ez volt az utolsó fejezet. Kicsit vegyes érzelmekkel búcsúzom ettől a történettől, de ugyanakkor remélem nektek is annyi örömet okozott, mint nekem!
Tervezem, hogy írok még egy történetet ezzel a párossal, ha úgy gondoljátok, tegyem meg, bíztassatok egy-két votettal és kommenttel!:3
Köszönöm, hogy olvastátok!