Sweetness (befejezett)

Boldogság

    Telnek a napok és időközben megérkeznek a kávégépek is. Át kell ugyan rendeznünk egy kicsit a boltot, és ez alatt természetesen zárva tartunk, de ez nem igazán zavarja vevőinket. Az újranyitás napjától kezdve sorra jönnek az emberek, van, aki a csoki miatt tér be, de végül vesz egy kávét vagy egy forró csokit – ha már édesség bolt – is. Van, aki a kávé miatt jön be, de végül csokit is vesz mellé. Néha csoportosan jönnek az emberek, a környező irodákból, boltokból, sőt sokan elvitelre kérik a finom italt. Ahogy így elnézem, nem is volt rossz ötlet ez a kávé dolog. Persze megértem, hogy az emberek viszik, mint a cukrot. MinSeok ugyanis remek kávét csinál, amit volt szerencsém a napokban többször is megkóstolni. Most is épp a boltban lévő, éppen utolsó vevőt szolgálom ki, mikor is valaki mellém lépve tesz az asztalra egy gőzölgő csészét. Illedelmesen elköszönve a hölgytől, fordulok meg, hogy szemben találjam magam Xiuminnel.
- Gondoltam jól esne egy kávé – kacsint.
- Hmm, újabban gondolatolvasó is vagy, kedves üzlettársam? – mosolygok rá, felvont szemöldökkel. Erre a kérdésre csak elneveti magát, de nem lép el mellőlem, ezzel tartva a köztünk lévő kb. fél lépés távolságot. Közel van, túl közel, de furcsa mód így is csak kellemes bizsergést érzek, nem pedig félelmet, mint más emberek mellett. Gyorsan beleiszom a kávémba, mielőtt még valami meggondolatlanságot teszek vagy mondok.
- Hmmm! Ez mennyei! – dicsérem őszinte rajongással a kávét.
- Tudom – húzza ki magát MinSeok. – Elvégre én csináltam! – Erre a kijelentésre csak mindketten elnevetjük magunkat, és én már épp mondanék valami frappánsat, mikor is nyílik az ajtó.
- Hogy milyen jó itt a kedv! – Hallok egy ismerős hangot.
- YunSeo! – fordulok az érkező felé, ezzel majdnem felborítva szerencsétlen munkatársamat.
- Nagy az öröm látom, de nem öld meg MinSeokot, ha lehet – kacag fel az érkező, de arra ő sem számít, hogy ebben a pillanatban kinyílik mögötte az ajtó, amibe ő kapaszkodott, így elveszítve egyensúlyát kezd el dőlni hátrafelé. Ám a kellemetlen huppanás a padlón elmarad, ugyanis két erős kar megakadályozza ebben barátnőmet. A két kar tulajdonosa pedig nem más, mint...
- ChanYeol! Nem is jöhettél volna jobbkor! – kezdek el kacagni, de MinSeokon kívül senki sem csatlakozik hozzám.
- Ejnye, csak – szólal fel Xiumin. – Hogy elvesztek egymás tekintetében! – bök oldalba, mire én rá kapom tekintetem, és... Tényleg. Akárcsak mi. Végül ChanYeol kissé zavart torok köszörülése vet véget a pillanatnak. Talpra segítve YunSeot mutatkozik be a lánynak.
- Park ChanYeol – hajol meg. – Örülök, hogy megismerhetem. És elnézést az előbbiért. – Vakarja meg zavartan tarkóját.
- Öhm, semmi gond – bólint barátnőm. – YunSeo, Kim YunSeo. – Hajol meg ő is a férfi felé, majd felém fordul. – Azért jöttem, hogy szóljak, otthon hagytad az ebéded, de... - itt elmosolyodik – az a helyzet, hogy én is elfelejtettem elhozni – biggyeszti le ajkait. Hm, pont, mint ChanYeol. Én csak hitetlenkedve pillantok lakótársamra.
- Ohm, hát oké. Örülök, hogy eljöttél, hogy ezt elmondhasd! – Mosolygok rá, mire elneveti magát. Néha nem is értem, miért vagyunk, mi barátok. – A saját ebéded legalább elhoztad? – Kérdezek rá hírtelen, éppen a mosogatóhoz lépve, hogy elmossam, idő közben kiürült kávés csészémet.
- Hát... Nem – nevet fel újra. Hát ez hihetetlen.
- Ezen viszont könnyen lehet segíteni – szólal fel MinSeok. – Menjünk el ebédelni. Ilyenkor úgy sem nagyon jönnek az emberek, így simán elmehetünk egy fél órára.
- Ez egy remek ötlet! – Szólal fel YunSeo is.
- ChanYeol, te is velünk tartasz? – Kérdezem, miközben megválok a kötényemtől, majd MinSeoknak is segítek megszabadulni a ruhadarabtól.
- Miért is ne! – Vigyorog. – De akkor valakinek vinnie kell, ugyanis gyalog jöttem.
Ezzel az elhatározással zártuk be magunk mögött a SWEETNESS ajtaját. Kilépve álltunk meg főnököm és YunSeo kocsija mellett.
- Khm, én YunSeoval mennék, ha nem gond – kezdi Yeol. – Legalább addig sem lesz egyedül. Meg hát, nem tudom mennyire vagy jártas Gangnamban.
- Őszintén? A boltig tudom az utat, utána teljes képzavar. Nagyon ritkán járok erre, többnyire csak akkor, ha olyan diákom van, aki itt él. – Mondja.
- Tanár vagy? – Kérdi meglepetten ChanYeol.
- Úgy is mondhatjuk. Vezetés oktató vagyok.
- Most, hogy ez megbeszéltük, szerintem induljunk is enni, farkas éhes vagyok. – szólítom fel a társaságot az indulásra, majd Xiumin kocsija mellé lépve szállok is be a járműbe. Végül mindenki beszáll a számára megfelelő járműbe és elindulunk egy étterem felé, ami a fiúk szerint nekünk is tetszeni fog.
És nem is tévedtek nagyot. A hely valóban varázslatos volt. És, hogy mi tetszett benne a legjobban számomra? Az, hogy kínai étterem volt.
- Oh, nem is emlékszem mikor ettem utoljára kínai étteremben. – Jegyzem meg bámészkodva, ahogy belépünk. Nem volt túl nagy a helyiség. Talán ezért is volt, olyan családias a hangulata. Tüzes piros falak, arany szegélyek és a csillogást megtörő, sötét már-már feketének ható bútorok. És melegséget sugárzó papírlámpások mindenütt. Egy szóval csodálatos.
- Akkor ezek szerint remek választás volt.
- Igen, MinSeok, határozottan – értek egyet.
Leültünk az egyik szabad sarokasztalhoz, majd alig fél perc gondolkodás után már rendeltünk is. Én személy szerint egy kis adag pirított tésztát, szezámmagos csirkével és némi baozit, mert imádom. Szép sorban mindenki leadja a rendelését és a pincér már távozik is.
- Megleptél – fordul felém Xiumin.
- Mégis mivel?
- Azzal, hogy kínaiul rendeltél. Nem is mondtad, hogy tudsz.
- Részéről csúnya is lenne, ha nem tudna – szól közbe YunSeo is, mire a két srác érdeklődve pillant rám.
- Hát igen. Félig kínai vagyok. Édesapámtól tanultam nagyrészt, amit tudok. De a nagyimnak köszönhetem, hogy ilyen folyékonyan megtanultam. Ő Sanghaiban él. – Magyarázom kínai tudásom okát.
 Pár perc alatt ki is hozzák a rendelésünk, így már ehetünk is. Evés közben jót beszélgetünk, így mindenki jobban megismerhet mindenkit, és ahogy látom ennek YunSeo és ChanYeol örül a legjobban. Nem is csoda, hiszen nagyon jól kijönnek. És ami a számomra legmegdöbbentőbb, úgy hiszem, lakótársamnak bejön Yeol. Mondjuk, nem csodálom. Azt hiszem pont az esete.
  Az ebéd végeztével mindenki megy a dolgára. MinSeok és én visszaindulunk a boltba, míg YunSeo visszaviszi ChanYeolt az irodájába, majd megy vissza a fél hármas diákjához, ezzel együtt dolgozni. Így kilépve az Arany Sárkány névre hallgató kis étteremből búcsúzunk el egymástól, a legközelebbi viszont látás erejéig.

****
Helló kedves olvasók!

Van egy hírem. Félidőnél vagyunk, ami azt jelenti lassan, de biztosan közeleg a történet vége. Remélem, kíváncsiak vagytok, hogy mi lesz a párosaink sorsa, és hogy mi lesz JB következő lépése. Ha igen várlak titeket a következő fejezetben!