Sweetness (befejezett)

Összetörve

Figyelmeztetés: durva nyelvezet, erőszakos cselekmény ( nem vészes, de gondoltam szólok)

  Az elkövetkező napokban egyre boldogabbnak érzem magam, és tudom, ezt MinSeok váltja ki belőlem. Ha csak rá gondolok, már jobb kedvem van. Az elején kicsit aggódtam, hogy korai a boldogságom, de MinSeok megnyugtatott, még ha nem is tud róla. Egyre több időt töltöttünk együtt munkaidőn kívül is. Bejártuk közösen a másik kedvenc helyeit, megosztottuk az emlékeinket is. Egyszer még az első szerelem is szóba került, de kérlelésemnek hála, hamar ejtettük a témát. Nem akartam az első „szerelemről" beszélni, nem akartam JaeBumról beszélni. Csak annyit mondtam Xiuminnek, hogy nem volt szép a befejezése a történetnek és ő hála Istennek megelégedett ennyivel is.
Az egyik ilyen közös időtöltés alkalmával épp azt szemléltük, ahogy néhány munkás a helyére rakja az új cégért. A régi táblát kora és színe – ami rózsaszín volt – miatt vettük le. A helyére pedig egy új, halványkék tábla került, amin tengerészkék színnel a következő felirat állt: MINSEOK's SWEETNESS. Kissé félredöntött fejjel szemléltük az új cégért.
- Ennek a boltnak egyre furcsább neve lesz – jegyzem meg. Persze eredetileg az én nevem is felkerült volna a táblára, de lebeszéltem róla Xiumint, így is elég... Khm... Érdekes neve lett a boltnak. Persze az új arculat és név mellé, új reklám is kell. És erről már nem tudtam lebeszélni MinSeokot, mint ahogy arról sem, hogy én legyek a bolt reklám arca.
- Ugyan már MingSoo! Gyönyörű nő vagy, és ez a mi boltunk. Kettőnké! Nem szeretném, hogy valami idegen díszelegjen a reklámokon – érvel.
De... - ellenkeznék, de igazból én is egyet értek vele. – Legyen – bólintok rá végül, mire MinSeok felkapva ölel szorosan magához és ad egy puszit az arcomra.
- Köszönöm!
Ám a boldog napok is véget érnek egyszer. Így volt ez most is. MinSeok valami üzleti ügy miatt, ma korábban elment. Azt mondta én is elmehetek hamarabb, ha szeretnék, de úgy gondoltam nem zárok korábban. Nem éreztem okát, hogy hamarabb haza menjek. Akkor még nem. De ahogy egyedül maradtam a kis boltban elfogott egy különös még is ismerős érzés, ami a második magányos óra végére, már eléggé erősen az uralma alá vont. Pár perccel hét előtt az ajtóhoz lépve fordítottam meg a kis táblácskát, miközben alaposan végigkémleltem az utcát az ablakon keresztül, de nem láttam semmi érdekesett. A biztonság kedvérét – mindennek ellenére – magamra zártam a kis bolt ajtaját. Visszamentem a pultba, lezártam a kasszát, majd, kötényemet levéve lépek ki a pult mögül és hajamba túrva lépek be a kis öltöző helyiségbe. Igazán fáradtnak nem érzem magam, ezért úgy döntök - különös érzés ide, vagy oda - gyalog megyek haza. Ezzel az elhatározással, némiképp lenyugodva, zárom be magam mögött az ajtót. Tavasz lévén nem gomboltam be a kabátom csak összehúzva magamon az anyagot indulok el hazafelé. Fél úton járva újra elkap egy érzés, egy érzés melyet túl jól ismerek, ahhoz, hogy tudjam ideje gyorsabban menni. Már épp az utca végére értem volna, mikor valaki megragadta a karomat és berántott egy sikátorba. A szívem először hevesen vert, de mikor megláttam ki is a támadom szinte azonnal meg is állt.
- JaeBum – suttogom halkan.
- Oh, tehát még tudod a nevem, tudod annak az embernek a nevét – indul el felém és én hátrálni kezdek –, akit éppen megcsalsz.
- Ne-nem értem mit akarsz tőlem – érem el hátammal az utca végét jelző falat.
- Nem? – kérdi felvont szemöldökkel. – Akkor had világosítsalak fel! – ragadja meg a karomat majd elrántva a faltól szorít magához. – Az a rohadék abból a mocskos kis boltból...
- Min-MinSeok és köztem... - kezdem, de nem hagyja, hogy befejezzem.
- Már tegezed? Le is feküdtetek? – esik nekem és elcsattan az első pofon, érzem, hogy a szám felreped, és átkozottul fáj, de nem omolhatok össze, még nem. – Halljam! – kiált rám, mire én összerezzenek.
- Nem, ő csak a főnököm – válaszolok halkan, minél távolabb húzódva tőle a szűk helyen.
- Nekem te ne hazudj!
- Nem hazudok – suttogom halkan, miközben elszabadulnak könnyeim. – Esküszöm JaeBum...
- Ne! – ragad meg újra. – Ki ne ejtsd a nevem a szádon, amíg nem szakítottatok – lök teljes erejéből a falnak, amit én szépen meg is fejelek így meg kell támaszkodnom egy pillanatra a mellettem lévő konténeren. – Három napot kapsz! Ha nem hagyod ott rosszvége lesz! Te az enyém vagy! – mondja és magához szorít egy erőszakos csókra, majd dolga végeztével magamra hagy a sikátorban. Percekig csak állok a falnak dőlve, majd erőt véve magamon indulok haza. Szerencsére YunSeo már alszik, így nem kell neki magyarázkodnom, így is elég baja van. Felvonszolom magam az emeletre és a fürdőbe érve nézek tükörbe. Az ajkaim felrepedtek, ahogyan a bal szemem sarka is. Az arcom, ahol a falnak csapódtam feldagadt és belilult, a karomon a kabát ellenére is meglátszik a szorítása nyoma, arról nem is beszélve, hogy nem elég, hogy elszakadt, de még össze is véreztem szegény ruhadarabot. Mélyet sóhajtva veszem le a mocskos ruhákat és állok be a zuhany alá, óvatosan megmosva arcomat is, majd lekezelve és a fagyasztóból kivéve egy borogató párnát – az én életem mellet, mindig van egy a hűtőben – visszamegyek a szobámba és a borogatást az arcomra rakva kezdem bámulni a plafont.
Nem tudom mennyi lehetett az idő, mikor a kimerültség legyőzte a rettegésem, de nem aludhattam valami sokat. Reggel YunSeo hangjára ébredek.
- MingSoo, ideje felkelned, és elmagyarázni, hogy... Úr Isten! – ejti ki kezéből a pohár narancslevet, mikor meglát. – MingSoo! – rohan oda hozzám. – Mégis mi történt? JaeBum? Mikor? Miért nem szóltál? – kezd el vizsgálgatni.
- Tegnap este, mikor hazafelé tartottam a boltból. Berángatott egy sikátorba és közölte, hogy három napom van ott hagyni MinSeokot vagy... - csuklik el a hangom – rossz vége lesz.
- Jaj hugi, - sóhajt fel barátnőm és szorosan magához ölel. Percekig lehettünk így mikor hírtelen eltolva kérdezem meg tőle, mennyi is az idő.
- Negyed nyolc múlott – válaszol értetlenül nézve rám.
- Ma van az a reklámfotózás a Sweetnessben, és be kell mennem.
- Ming, nem szívesen mondom ezt, de nem éppen vagy fotogén állapotban.
- Tudom, de... Ezt még meg kell tennem, nem tűnhetek el csak úgy. Elfáradtam YunSeo, és bármennyire is félek JaeBumtól, ennek véget kell vetni. Nem akarok tovább menekülni – mondom szemébe nézve, mire ő csak bólint.
- Öltözz! Sietnünk kell, még öltözöl, addig felhívom Lindát, hogy segítsen embert varázsolni belőled – mondja, de látom az arcán, hogy bár megért, nem örül annak, hogy ilyen állapotban dolgozni szeretnék.
- YunSeo, jól vagyok – mosolygok rá, bár ez meggondolatlan tett volt. – Köszönöm! – mondom és tudja, mire is gondolok, így csak elmosolyodva bólint és már telefonnal a kezében lép ki a szobámból. Megért, ezért szeretem őt annyira.

****

Helló! Azt kell mondanom a végéhez közeledik ez a történet. Remélem tetszettek az eddigiek, és a folytatás, valamint a végkifejlett is tetszeni fog!