Sweetness (befejezett)

Kísértő múlt

    Végül estefelé, már valamennyire túlteszem magam a sokkon, ami ért az elmúlt napokban, és most, hogy tudom, MinSeok is mellettem van, úgy érzem, van esélyem egy új életre. Elmélyült gondolataimból a csengő hangja szakít ki. Meglepődve pillantok YunSeora.
- Vársz valakit? – kérdem tőle, mire ő csak megrázza a fejét, majd az előtér felé veszi az irányt, hogy ajtót nyisson az érkezőnek.
- ChanYeol – hallom a meglepett hangot kintről. – Hát te?
- Gondoltam meglátogatlak. Úgy is olyan régen láttalak – viccelődik, de amint belép a nappaliba, mosolya helyét a döbbenet veszi át. – Rosszkor jöttem? – fordul YunSeo felé.
- Nem – előzöm meg lakótársam a válaszadásban és egy halvány mosoly kíséretében üdvözlöm az érkezőt. – Sőt, ami azt illeti, pont jókor! – Születik meg bennem az elhatározás, hogy ő lesz az első ügyvéd, akihez fordulok, az életem békéjének érdekében. Remélem, segíteni is fog.
- Valami baj van talán? – Néz rám komoly tekintettel, immár egy fotelban ülve.
- Mondhatjuk úgy is. – Feleli halkan barátnőm, miközben hoz egy kávét vendégünknek.
- MingSoo, biztos vagy benne, hogy készen állsz erre? – Fordul felém, MinSeok, mire az ügyvéd úr kezd egyre érdekesebb tekintettel méregetni minket.
- Nem, de ha most nem teszem meg, félek, soha nem is fogom – mondom, és Xiumin bólintva fogadja el döntésemet. - ChanYeol, ugye te ügyvéd vagy – kezdem, és ő bólint. – Nos, ha segíteni nem is tudsz, bár remélem, igen, attól még tanácsot adhatsz. Mit tehetek egy olyan zaklatási ügyben, ami már évek óta tart?
- Az, az ügy súlyosságától is függ. – Gondolkodik el.
- Ez elég súlyos? – Kérdem hajamat eltűrve, így az eddig takart sérülések láthatóvá válnak.
- Igen, de mégis ki tette ezt veled? Csak nem...? – Képed el.
- Emlékszer arra a srácra, aki aznap, mikor megbeszéltük mi lesz a SWEETNESS-el a továbbiakban, reggel bent volt a boltban? – bólint. – Nos, a neve Im JaeBum. Egyetem alatt ismertem meg. Ő volt az aki ezt – mutatok az arcomra – tette velem.
- És ez már nem az első eset – Folytatja helyettem YunSeo, mikor már nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy folytassam. – Már lassan öt éve folyik ez az egész. Meg sem tudom mondani, hányszor költöztünk az elmúlt években, de JaeBum mindig megtalált minket.
- Eddig legalább a munkahelyünkön békén hagyott, gondolom, nem jutott eszében, hogy én Gangnamban dolgozom, YunSeot, meg miért zaklatta volna - vonok vállat. – De ezúttal az autós iskolán keresztül jutott el hozzám. Akkor még nem gondoltuk, hogy a boltot is megkeresi, hiszen miután a suliban járt, napokra eltűnt. Ez azon a napon volt, mikor Kim néni meghalt – csuklik el a hangom a szomorú emlék hatására. – Azon a napon bukkant fel újra, mikor te védtél meg tőle – pillantok ChanYeolra.
- És, azóta? Mikor keresett utoljára?
- Tegnap, akkor verte meg – felel helyettem YunSeo.
- Miért nem léptetek előbb az ügyben? Ezt nem értem – gondolkodik Yeol.
- Próbáltunk, de nem vettek komolyan. Elvégre az én szavam az övé, vagyis akkoriban még az apja szava ellen. Ki hitt volna nekem? Az ügyvédek nem. Azt mondták, keresek máshogy hírnevet. – Mesélem emlékeimet. – Akkoriban még nem is volt sok minden ellene. Akkor még nem emelt rám kezet, csak hívogatott és követett, de semmi más.
- Egészen három és fél évvel ezelőttig – veszi át újra szót YunSeo, és itt már MinSeok is igen érdeklődik a beszélgetés iránt, hiszen erről neki sem beszéltem még. – Akkor egy nap MingSoo egyedül indult haza munkából, de nem érkezett meg, mondanom sem kell milyen ideges voltam. Hívtam a rendőrséget, mikor még hajnalban sem volt otthon, de azt mondták még nem járt le a huszonnégy óra, és addig nem tehetnek semmit. Meg, hogy biztos csak elment valakihez, de Ming nem ilyen. Ha ment is volna valahova hív, de nem tette, mondtam is a rendőröknek, de nem reagáltak rá semmit. Mint ahogy arra sem, hogy megemlítettem nekik JaeBumot. Végtére is, az a srác mégis csak egy befolyásos, gazdag ember fia.
- Istenem, kicsim – ölel magához MinSeok szorosan, ahogy a könnyeim újra folyni kezdenek. Hiába történt ez már, több mint három éve, még most is rettegéssel tölt el ez az egész. – Annyira sajnálom, hogy ez történt veled – suttogja fülembe, mintha tehetne róla. Végül összeszedve magam, szorosan Xiuminhez bújva én magam folytatom a történtek elmesélését.
- JaeBumnál voltam, de nem önszántamból mentem. – Révedek a távolba, és szinte újra átélek minden pillanatot, ami akkor történt. – Épp hazafelé tartottam, mikor megállt mellettem kocsival, azt mondta szálljak be, haza visz, de mondtam neki, hogy erre semmi szükség. Eszem ágában sem volt beülni mellé, annál jobban féltem tőle, már akkor. De ő csak erősködött, én pedig kezdtem egyre jobban sietni, de persze ez mit sem ért, elvégre ő kocsival volt. Végül egy sikátornál elém vágott, és kiszállva a kocsiból próbált meggyőzni, de én újra nemet mondtam. Akkor ütött meg először. Pofonvágott és kiabálva közölte velem, hogy ő csak mellettem akar lenni, majd megragadott beültetett a kocsiba és elhajtott velem a házukig. Felvitt a szobájába, majd közölte, hogy aludjunk. Úgy tett, mintha az utcai jelenet meg sem történt volna, mosolygott, mint régen és egy pillanatig valóban a régi JaeBumra emlékeztetett. Féltem, így azt tettem, amit mondott, befeküdtem az ágyba és próbáltam úgy tenni, mint, aki alszik. Ő pedig csak ült az ágy mellett és nézett, majd reggel elengedett. – Fejezem be a mesélést.
- Akkor, azt hittük, ennyi elég volt neki, hogy most már vége lesz ennek az egésznek, de nem így történt. Mikor Ming megismert JumYunt, a SWEETNESS akkori beszállítójának a fiát, JaeBum újra felbukkant. Megfenyegette MingSoot, csak úgy, mint most és megverette JumYunt is, legalábbis mi úgy hisszük ő volt az. – Teszi hozzá lakótársam. Néhány néma perc után ChanYeol elgondolkodva szólal meg.
- Nos, igen. Itt már tettlegességről is szó van, nem csak zaklatásról. Ezek valóban szörnyű események. De a JaeBum viselkedésével kapcsolatos tények miatt, ha bíróságra kerül az ügy, beszámíthatatlanságra hivatkozva, elkerülhetik azt, hogy lecsukják a srácot. Viszont egy távoltartási végzést, és egy elrendelt pszichológiai terápiát kiharcolhatunk, de ehhez nem leszek elég egyedül.
- Mit gondolsz, apád segítene? – Kérdi MinSeok.
- Hmm, ha csak azért, mert a legjobb barátomról és egyben a Kim családról van szó, nem segítene, ha megismerné ezt a két elragadó lányt, biztos beadná a derekát, szóval emiatt nem kell aggódni – mosolyog, és ezzel oldja a hangulatot mindenkiben.
- Köszönöm – mosolygok Yeolra, majd fáradtan hajtom a fejem a mellettem ülő erős férfi vállára. Ha eddig nem lettem volna biztos benne, hogy szeretem, most, hogy ennyi mindent képes megtenni értem, egész biztos, hogy beleszerettem volna.
- Oh! – Eszmélek fel. – De én, én nem tudok kifizetni egy ilyen drága ügyvédet – rémülök meg.
- Te most viccelsz velem? – Játssza a felháborodottat ChanYeol. – Nem is várom el, hogy fizess! És az apám miatt sem kell aggódnod. Fontos vagy két, olyan embernek is, aki számomra is fontos! Nem is beszélve arról, hogy én magam is megkedveltelek. MingSoo, ezt ne úgy fogd fel, hogy ez számomra munka, hanem egy baráti szívesség, egy olyan embernek, aki megérdemli, hogy végre olyan életet éljen, amiben nem kell félnie, és együtt lehet azokkal, akiket szeret! – ChanYeol kissé heves kirohanása megnyugvással tölt el engem, és eléri, hogy YunSeo kicsit belepiruljon szavaiba, hiszen egyértelmű, hogy a két fontos személy, egyike ő maga.

****
Helló!
 Úgy nézem, már nem kell sokat várnotok arra, hogy megtudjátok mi lesz MingSoo és MinSeok sorsa!