Sweetness (befejezett)

Egy új élet kezdete

    Késő estig beszélgettünk a nappaliban ülve. Megbeszéltük, hogy ChanYeol még holnap kora reggel beszél az apjával és elintézi, hogy már holnap megkezdhessük az eljárást, valamint beszél egy pszichiáter ismerősével is, hogy ha arra kerülne a sor, hogy a beszámíthatatlanságra hivatkozna JaeBum védelme, akkor m i is fel tudjunk állítani egy szakvéleményt, ami ChanYeol szerint segíthet abban, hogy legalább kötelező terápiára ítéljék JaeBumot. Talán fél tíz felé járhatott az idő, mikor úgy döntöttem, nekem ennyi elég volt ebből az egészből mára.
- Ez érthető – nyújtózik ChanYeol. – Nekem is mennem kéne, holnap sok dolgunk lesz – áll is fel eddigi helyéről, YunSeo mellől. Barátnőm is felpattan, majd az ajtóhoz kíséri Yeolt. Még hallom, mikor búcsúzóul még egyszer megköszöni neki, amit értem tesz és azt is, hogy ChanYeol hozzá teszi, némiképp az önzőségének is köszönhető ez, hiszen magáért is teszi, mert ezzel közelebb kerülhet lakótársamhoz. YunSeo erre csak kuncog egyet, majd hozzá teszi, nem kell ilyen eszközökhöz folyamodni ahhoz, hogy még egyszer, vagy többször együtt vacsorázzanak. Csak mosolyogva hallgatom a kinti eseményeket. Örülök annak, hogy YunSeo megtalálta ChanYeolt, és annak is, hogy nekem itt van MinSeok, még akkor is, ha ehhez mindezen keresztül kellet mennünk.
ChanYeol távozása után nem sokkal Xiumintől is búcsút kellett vennünk, hiszen neki is nehéz napja volt, és a holnapi is az lesz. Miután megígérte nekem, hogy mindvégig mellettem lesz, amíg szükségem van rá, megnyugodva kísértem az ajtóhoz.
- MinSeok, köszönöm, hogy mellettem vagy. Nem is tudod, milyen sokat jelent ez nekem.
- Ez csak természetes – mosolyog rám végig simítva arcélemen. – Fontos vagy számomra Han MingSoo, nagyon fontos, és nem hagyom, hogy bajod essen! Amíg én itt vagyok, nem bánthat sem JaeBum, sem pedig más – hajol hozzám és ad egy lágy puszit a homlokomra, majd jóéjszakát kívánva egymásnak köszönünk el. Most is, mint eddig mindig, az ajtóban állva várom meg, míg kocsija eltűnik a kanyarban, majd mélyet sóhajtva megyek vissza a házba.
- Nehéz napunk volt – ülök vissza YunSeo mellé a kanapéra, aki csak bólintással jelzi egyetértését. – ChanYeolon jár az eszed?
- Igen. Azon gondolkodtam, vajon tényleg komolyan gondolta, amit mondott. Mármint, azt, hogy értem, értünk is teszi, nem csak miattad vagy MinSeok miatt. – Bámul a semmibe miközben gondolkodik.
- Véleményem szerint igen i komolyan gondolta. Teljesen beléd van esve – kuncogok.
- Ya! – Üt vállon barátnőm. Milyen régen is volt, hogy ennyire nyugodtnak éreztem magam a történtek ellenére. Végre látom a fényt az alagút végén, újra él bennem a remény, hogy vége lesz ennek a rémálomnak. És most erőt is érzek magamban, hogy végigcsináljam ezt, bár azért nekem sem ártana aludnom a holnapi nap megpróbáltatásai előtt.
- Menjünk – állok fel. – Feküdjünk le aludni.
Másnap már korán reggel talpon vagyok. Nyugtalanak érzem maga, és nem csak a ChanYeol apjával való megbeszélés és a per elindítása miatt. Úgy érzem ma még történni fog valami, amire nem vagyok felkészülve és ez megrémít. Általában bejönnek a megérzéseim, de mikor megosztom gyanúmat lakótársammal, ő csak megnyugtat, biztosan csak túl sokat aggódom. Remélem, igaza van.
- Jaj, úgy sajnálom, hogy nem mehetek veled ma, de muszáj dolgozni mennem, tegnap így is kihagytam két órát, ami olyan emberekkel lett volna, akik fontos diákok. Ma már be kell mennem – szabadkozik YunSeo.
- Ugyan már! Ne aggódj miattam, eddig is megvoltam és MinSeok is velem lesz, meg persze ChanYeol is jön, mint megtudtam a reggel MinSeoktól kapott sms-ből.
- Rendben – feleli, már a cipőjét húzva. – Megleszel, amíg nem jön érted MinSeok? – kérdezi.
- Igen – bólintok. A mai napot itthon töltöm, leszámítva a megbeszélés idejét. Xiumin úgy gondolta, ma inkább ne menjek dolgozni, meg lesz egyedül is a boltban, úgy is csak délig lesz nyitva, és fél egykor már itt is lesz. Ez a tudat pedig megnyugtat.
Végül egyedül maradok a lakásban, és nem tudván mit is kezdjek magammal, neki állok takarítani, ez legalább eltereli a figyelmem az aggodalmaimról, de – mivel nincs nagy rendetlenség – ez az elfoglaltság sem köt le sokáig. A takarítás végeztével leülök a nappaliban, először tv-t kezdek nézni, de nem köt le, ezért úgy döntök, olvasok egy kicsit, de mikor már vagy húszadszorra olvasom ugyan azt a sort, ezt is hanyagolom inkább. Aztán már nem bírok tovább magammal és fél tizenegykor felhívom MinSeokot, hogy minden renden van e vele.
- Halló? – Szól bele a telefonba és hallom, hogy mosolyog.
- Szia! Gondoltam felhívlak – fészkelem el magam a kanapé egyik sarkába és magamra terítek egy vékonyka pokrócot is. – Minden rendben oda bent? – Kérdezem.
- A lehető legnagyobb rendben – válaszol, majd hallom, hogy valaki máshoz kezd beszélni.
- Zavarok?
- Oh, dehogy – mondja, és szinte magam előtt látom, ahogy legyint. – Csak a fotósok jöttek vissza a tegnap itt hagyott cuccaikért és, hogy egyeztessünk egy új időpontot.
- Igen? És mikorra? – kérdezek rá, csakhogy minél tovább hallhassam a hangját.
- Még nem beszéltünk meg semmi konkrétat, először szeretném tudni, hogy mik lesz az ügyünkkel – halkítja le a hangját. – Meg, hogy neked mikor fog megfelelni.
- Nekem igazán mindegy, amint meggyógyult az arcom, csinálhatjuk is, legyünk túl rajta minél előbb - és ne csak a fotózáson, hanem ezen az egészen, gondolom.
- Rendben van, most viszont le kell tennem, vásárlók jöttek – mondja.
- Rendben – mosolyodom el.
- Nemsokára találkozunk kicsim – szeretem, ha így hív, ilyenkor úgy érzem, igazán hozzá tartozom. – Addig is jó legyél!
- Igen is! – Felelem nevetve, majd elköszönve bontjuk a vonalat. Most, hogy beszéltem vele, nyugodtabbnak érzem magam. Felállva sétálok ki a konyhából, hogy összeüssek valami kaját magamnak, hiszen tegnap reggel óta nem ettem semmit. Nincs kedvem nagy főzőcskézésbe kezdeni ezért csak egy kis ramyont dobok össze, természetesen négy személyre. És mire befejezem a főzést és a magam után való elpakolást már meg is szólal a csengőm. Elmosolyodva indulok is ajtót nyitni, és a mosolyom csak szélesebb lesz, mikor megpillantom MinSeokot.
- Szerintem kéne nekem egy kulcs – mondja épp cipője leküszködése közben. – Úgy is annyit járok ide – pillant fel rám.
- Megoldható – mosolygok rá. - Remélem éhes vagy.
- Amíg nem éreztem meg ezt a mennyei illatot, nem éreztem magam annak, de most! – Követ engem a konyhába. Hm, milyen érdekes, hogy mennyiszer járt már itt az elmúlt időben, de még soha nem járt a konyhában. – Szép konyha, és micsoda rend van! – Dicséri a szép helyiséget.
- Nem túl nagy, de én szeretem, legalább nem kell messzire mennem, ha kell valami – nevetek, míg megterítem az asztalt két személyre. Mire végzünk az étkezéssel, már indulhatunk is Park úrhoz.
- ChanYeol hívott reggel – mondja MinSeok, már a kocsiban ülve. – Említette, hogy az apja lemondta a mai megbeszélései nagy részét, így bőven van időnk megbeszélni, illetve elintézni mindent. – Bólintva veszem tudomásul a hallottakat, azon tűnődve, vajon tényleg ennyi lenne, Most már csak fel kell jelentenem, szembenézni vele a tárgyaláson, ami nem lesz könnyű, és ennyi? Végleg vége? Valahogy nehéz elhinnem ezt.
Amint megérkezünk a nagy irodaépület elé, görcsbe rándul a gyomrom, de erőt véve magamon szállok ki a kocsiból és indulok az épület felé. Beérve egyből a liftekhez megyünk és meg sem állunk a 42. emelet, legnagyobb irodájának ajtajáig. Halkan kopogva tudatjuk a bent lévőkkel, hogy megérkeztünk, és nem is kell sokat várnunk, ChanYeol ajtót nyit nekünk.
- Jó napot! – köszönök meghajolva Park SangWonnak, azaz ChanYeol apjának. MinSeok pedig követi példám, majd üdvözöljük Yeolt is.
- Kis asszony – fordul felém SangWon – a fiam már előzetesen tájékoztatott az ügy néhány részletéről, és végig gondolva a hallottakat természetes, hogy segítünk önnek.
- Köszönöm, igazán hálás vagyok érte – hajolok meg újra, mire az ügyvéd úr csak rám mosolyog.
- Viszont hallanom kell az ügy részleteit, hogy legyen mire alapoznunk a feljelentést, valamint némi információt arról is, hogy mi válthatta ki ezt a reakció sorozatot JaeBum úrból, hogy mikor kezdődtek ezek a zaklatások, és,hogy milyen volt az említett személy viselkedése a kiváltó esemény előtt, ha arra szeretnénk alapozni, ha úgy alakul, hogy az úr nem beszámítható – sorolja SangWon, én pedig bólintva kezdek mesélni neki.
- Az elején, mikor megismertem JaeBumot, még egy kedves, életvidám srác volt. Mindig mosolygott, megnevetettet másokat, és vigyázott is azokra, akik fontosak voltak neki. Rajongásig szerette az édesanyját és persze az apját is – mesélem. – De végül a kapcsolatunk nem volt hosszú életű, mert bár jól megvoltunk, inkább csak barátok voltunk, így úgy gondoltam, jobb, ha szakítunk, amibe ő is beleegyezett. Pár napig nem találkoztunk, nem is beszéltünk. Majd, talán egy hét elteltével felkeresett, akkor még nem láttam, hogy bármi baja is lenne – emlékszem vissza. – Akkor említette, mi történt az édesanyjával. Szörnyű lehetett neki.
- Ezt kifejtené, kérem? – Pillant rám az ügyvéd.
- Persze - bólintok. – Pár nappal az után, hogy szakítottunk kiderült, hogy az anyja már évek óta csalja az apját. Nagy botrány volt belőle a családban. A szülei csúnyán összevesztek és az anyja el is ment a vita utána szeretőjével. Emlékszem, aznap csúnya vihar volt, rengeteget esett, ez okozhatta a balesetet is.
- Milyen balesetet? - Kérdezi ezúttal ChanYeol.
- JaeBum anyja és a szeretője autóbalesetet szenvedtek nem messze Szöultól. Nekicsapódtak egy betonfalnak, mindketten meghaltak még a helyszínen. Ennek nagy részét JaeBumtól tudom, a többit a hírekből. Akkor az apjával is összekapott, azután jött hozzám. Ez még az egyetem alatt történt. Aznap este épp ott volt az egyik csoporttársam is, egy kínai cserediák Luhan is, akkor kezdett kicsit furcsán viselkedni, mikor meglátta őt. Kérdőre vont, hogy mégis ki az a srác, mikor megemlítettem, hogy egy csoporttárs, kicsit mintha megnyugodott volna, de aztán felpattant és kissé zaklatott állapotban távozott. Nem értettem hova sietett annyira.
- Beszélt is, ezzel a Luhannal? – kérdi Yeol apja.
- Nem, egy szót sem váltottak. Mi a konyhában beszélgettünk JaeBummal, míg Luhan az emeleten tartózkodott YunSeoval, a lakótársammal. Csak azért jöttek le, mert még nem értem vissza, mikor eredetileg csak üdítőért vagy miért is indultam. Luhan ugyan köszönt JaeBumnak, de ő nem foglalkozott vele. Mint említettem a találkozás után hamar távozott. Utána kezdődtek a zaklatásai. - Folytatom, majd elmesélek mindent, ami az elmúlt években történt, a zaklatásokat, fenyegetéseket, veréseket, mindent. SangWon csak figyelmesen hallgat, majd összeállítja a feljelentés anyagát és szinte azonnal továbbítja is a hatóságoknak. Nem telik bele fél órába és a rendőrség máris reagál a keresetre. Miszerint megkeresik és kihallgatják JaeBumot és az apját is. Hát igen, ennyit számít a származás és a hatalom, még hogy esélyegyenlőség. Persze.
- Úgy gondolom, ez egy jó hír, ha tagadnak is, mindenképpen beidézik őket egy tárgyalásra. Mondja MingSoo, van esetleg fotója a verés utáni sérüléseiről? Fontos lenne. – Egy pillanatig el kell gondolkoznom a dolgon.
- Ami az illeti, van. Párszor előfordult, hogy megkértem egy sminkes ismerőst, hogy segítsen eltüntetni a sebeket. Még pár éve készített pár fotót egy portfólióhoz, és attól kezdve minden esetről, amikor segített, készített képet.
- Remek – csapja össze a tenyerét ChanYeol. – Hogy hívják ezt a sminkest?
- Linda, Linda Chan.
- Ez esetben felkeressük a hölgyet és elkérjük a fotókat. Mit gondol, tanúskodna is ön mellett?
- Biztosan, régóta ismerem és említette már egy párszor, hogy megtenné.
- És JumYun? - Kérdi ChanYeol.
- A SWEETNESS volt beszállítójának fia? – Kérdez vissza MinSeok, mire Yeol csak bólint.
- Nem is tudom, meg kéne kérdezni, bár abban nem vagyok biztos, hogy JaeBum miatt verték meg – felelem töprengve. Végül megbeszéljük még a lehetséges tanúkat, köztük YunSeot és a szüleimet is, majd végezve a megbeszéléssel köszönünk el Park úrtól.