Tales of Miraculous ~[Átírás alatt]

Macskából lett szőke herceg

Itt a második történetecske, egy egyrészes gondolat :)

Azt egyébként elfelejtettem megemlíteni, hogy ezek a történetek egy blogomon is kint vannak, egyéb más storyk mellett, ha valakit érdekel a következő részbe belinkelem. Köszönöm, ha elolvassátok, remélem tetszeni fog :)

- Nincs menekvés, Bogárkám... - a vigyorom gonoszul támadja a lány lelkét, s bár nekem is furcsa, a hangom kicsit sem remeg meg - Az enyém leszel te, és a talizmánod is!

- Macska, kérlek hagyd abba! Ez nem te vagy! - kiabál velem a tető túlfeléről, miközben jojóját vadul pörgeti.

Copfba fogott hajából régen kihullott a szalag, fekete zuhataga a vállára omlott, most csak kócos volt és rendezetlen. Arcán tehetetlenség, szemében pedig szomorúság csillant. Szinte éreztem magamban, ahogyan remeg a fáradtságtól.

A szám ijesztő vigyorra húzódott, pedig legbelül egyszerűen teljes szívemből sírtam.

Igaza van, ez nem én vagyok!! Ez csak a gyűrűmbe bújt akuma. Mégis hogy kerülhetett oda? Hogy engedhettem, hogy belemásszon?? Halálfej elkapott engem is, és túl szomorú voltam, hogy nemet mondjak neki. Lehet egyáltalán nemet mondani?

Fekete jelmezem kifakult, hófehér színt öltött, maszkom alakja inkább egy pillangó szárnyára hasonlított most.

Idétlenül felvihogva Katica felé csaptam a botommal, de ő elugrott onnan. A fogam csikordult, mikor elvétettem az ütést.

Én mindig csak őt akartam. Senki mást, csak őt, hogy szeressen, hogy átölelhessem, vele lehessek... Engedjen legalább egy kicsit közelebb magához! És ő mintha átsétált volna rajtam, minden egyes alkalommal, mikor visszautasított. Rám lépett és a szívemet a földbe taposta, még ha nem is szándékosan tette. Az utolsó csepp az volt, mikor végre rávettem magam... Szerelmet vallottam.

- Mi az a fontos, Macska, miért hívtál engem ide? - lépett mellém az éjszakai, kivilágított Eiffel torony egyik gerendájára. Azonnal felpattantam és kezet csókoltam a hölgyemnek.

- Örülök, hogy itt vagy, Bogaram! - hajoltam meg, s felemelkedtem, mikor némileg kipirulva felkuncogott és elvette a kezét.

- Ne kábíts Macska. - mosolygott rám gyönyörű kék szemeivel, melyekben minden pillantással egyre jobban elveszek. - Térj a tárgyra, kérlek!

- Rendben... - vettem mély levegőt, és idegesen elmosolyodtam.

- Tudod Katica, aznap, mikor az első bevetésünkön összefutottunk... pontosabban te rám estél... - mosolyogtam, s ezzel próbáltam oldani a feszült hangulatot.

- Jahj hagyd már, bele kellett jönnöm! - legyintett szégyenlősen.

- És ez sikerült is. - vigyorogtam és felbátorodva közelebb léptem hozzá. Erősen felfelé kellett néznie, hogy a tekintetünk összeérjen. Két kezemet összefontam a hátam mögött.

- Aznap egy angyal repült felém a semmiből... És ezt rövid időn belül fel is fedeztem. - nyúltam tétován az arca felé és gyengéden kisöpörtem a frufruját a szeméből. Meglepetten nézett rám, de nem mozdult.

- Katica... csak annyit szerettem volna mondani, hogy... Szeretlek... - pirultam el és éreztem, hogy a szívem hevesen ver. Vártam, mit fog mondani rá. Féltem, de egyben boldog voltam, hogy végre be tudtam vallani neki. De ez csak egy röpke érzés volt csupán...