Tales of Miraculous ~[Átírás alatt]

Fekete Álarc - 3. Különleges társaság

Heló! Itt a következő rész :) Azt szerettem volna egyébként megemlíteni ezzel a történettel kapcsolatban, hogy mivel, mint ti is látjátok, a szereplőim ezúttal felnőttek, szóval... Valószínűnek találom hogy lesz benne olyan rész, ami "felnőtt tartalom". Nyugi, sem vért, sem egyebet nem viszek túlzásba, csak pár említésről van szó, ugyanis ez az egész kb úgy van előttem, mint egy élőszereplős film, és ezáltal vannak dolgok, amik megfordulnak a fejeben xdd Még nem tudom mi lesz, odáig nem jutottam, de kötelességemnek éreztem szólni róla, mielőtt valaki elolvassa, nem tetszik neki, és meg leszek szidva xd Amelyik részben ilyesmiről szó lesz, kiírom felette :) (ebben még semmi ilyesmi nincs!!) Remélem ez nem rettent el titeket és még tovább olvastok xd Jó olvasást, és: Boldog Nyáriszünetet :DD

Aznap este, mikor Marinette hazaért 2. emeleti kis lakásába, a sötét szobába, valami megmagyarázhatatlan érzés fogta el. Becsukta az ajtót és felkapcsolta a villanyokat, lepakolt. Körbenézett, de a szoba annyira csöndes volt és olyan üres. Persze csak képletesen értve, hiszen minden fal tervekkel és ruhákról készült fotókkal, a sarkok szétdobált anyag darabokkal voltak tele. Látszott, hogy a lánynak nem sok ideje volt összepakolni egy-egy munkája után. Az íróasztala teljes káoszban úszott, papírok halmaza, kitört hegyű ceruzák, kifogyott tollak és egy ott felejtett teásbögre reggelről.

Korántsem volt tehát üres a ház, sőt egészen lakályosnak volt nevezhető. Marinette mégis fájdalmasan dőlt neki a bejárati ajtónak. Még lakótársa sem volt, mert jobban dolgozott otthon egyedül, és különben is, ki akarna vele lakni? Csak Alya van neki, de ő Ninoval lakik, aki nem mellesleg most jön haza egy DJ-s turnéról Amerikában.

Magányos volt, teljesen elhagyatott... És az egészben az volt a vicces, hogy ezt egészen idáig egyáltalán nem érezte. Közel 4 éve nem vette észre, hogyan elszigetelte magát a munkájába...

- Alyának igaza van, nem fogok tudni így élni egész életemben... - túr idegesen a hajába, s végre rászánja magát, hogy beljebb menjen a lakásban.

Minden szükséges szobában felkapcsolja a pislákoló fényeket, szellőztet egyet, majd nekikezd összepakolni. Hosszú idő óta először kicsit rendezettebbnek tűnik a hálószobája, mint egy elhagyatott lakótelep.

Mikor végez, már este 9 van, és ő nagyon fáradt, nem igen van kedve semmihez. Kimegy hát az erkélyére és a korlátnak támaszkodva űzi egyik kedvenc időtöltését: a kivilágított Eiffel tornyot bámulja. Nem ez volt persze a számára legkedvesebb hely a városban, mert a torony közelről nem a legcsillogóbb, egyszerűen csak egy hatalmas fémszerkezet volt, az alakja adta bájjal. Ám éjjel, mikor fényárba borult, s az volt a környék legfényesebb csillaga, akkor gyönyörűnek találta. De hiába, vannak dolgok a világban (vagy esetleg emberek is? ), melyek éjszaka valahogy jobban kimutatják a valódi csillogásukat...

Ahogy így ábrándozik, a gondolatai ruhákra, Alyára, majd végül a viszonylag ismeretlen szőke srácra terelődnek. Ki is volt ő igazándiból? Adrien... a neve ismerősen cseng, de nem tudja előbányászni, honnan ismeri. Az Agreste birtokra ment, ami már évek óta elhagyatott... Ezt az információt tudja a legkevésbé hová tenni. Az Agreste család már nagyon régen elköltözött onnan, még óvodás korában, mikor Mrs. Agreste Tibetbe utazott és aztán valamiért az egész család utána ment... Senki nem tudta, pontosan miért.

- Furcsa egy srác, az biztos... - sóhajt egyet, de azután elmosolyodik - De nagyon kedves...

Közben szinte észre sem veszi, amikor egy apró bogár száll rá a ruhájára. Csupán akkor látja meg a kis katicabogarat, mikor már bement és becsukta az ablakokat. A kézfejére repül, és ő meglepetésében rámosolyog.