A végzet mindennapjai /Szünetel/

1. A felfedező

Sziasztok! Remélem nektek látszik a fejezett eleje, mert nekem a wattpad telefonon nem mutatja, de gépen már igen.  Szerkesztés modba is láttom, de ha olvasom akkor nem láttom. :/
"Csend és nyugalom volt" - így kezdődik

Csend és nyugalom volt. A nap felkelő fényei áthasítva a romos házak között egy alakot rajzolt ki az útközepén, egy emberi alakot. Az alak az eget kémlelte ahol egy hatalmas szárnyas lény repkedett körbe-körbe. Az ember nem mozdult csak követte tekintetével a hatalmas teremtményt. Egyszer csak a szárnyas lény zuhanórepülésbe kezdett az alak fele, de az alak még ekkor sem mozdult el, csak tovább figyelte. A teremtmény egyre csak közeledett az ember fele. Az utolsó pillanatban az alak felemelte M16-os automata fegyverét és beleeresztette fél tárát a lény fejébe. Az alak gyorsan arrébb vetődött, hogy a lény nehogy rá essen. A teremtmény egy pillanat alatt a földre terült. Az alak oda lépett a tetemhez elővett egy hasítóbárdot és elkezdte levágni a lény hatalmas szárnyait. Miután mindkét szárnyát levágta egy kórházból szerzett gurulós betegágyra tette rá. Az alak az út mentén a hatalmas kátyúkat kerülni próbálva tolta az ágyat. Síri csend, egy árva lélek se volt a kihalt utcákon. egyszer csak a következő háztömb sarkánál három mutáns alak bukkant fel.
- A francba már! – az alak gyorsan a legközelebbi falhoz simult, remélve, hogy nem veszik észre. A három mutáns tovább haladt észre se véve az alakot. – Ez meleg helyzet volt, gyorsan vissza kéne jutnom a bunkerbe.

Az alak gyorsan elindulva a házak mentén igyekezve siettet vissza a bunkerjába. Félóra sietett gyaloglás után egy iskolához ért, ami még elég jó állapotban volt a körülményekhez képest. Kinyitotta kétszárnyas ajtaját és behurcolta a lény hatalmas szárnyait.
- Na, végre már! Merre jártál? – Kérdezte tőle egy másik alak.

- Fogd be Ádám! Inkább segítsd behozni, ezeket!

- Már is főnök! – Ádám felnevetett.

- Mondtam már, hogy egy köcsög vagy? – elmosolyodtam.

- Drága Caitlynem tudod, hogy mennyire szeretlek! – oda jött hozzám és megölelt.

- Ne most ölelgessél! Nem akarom, hogy lények szaladjanak be a tárva nyitva álló ajtón! Fogd meg a másik szárnyat és hozd be!
- Már is!

Gyorsan behoztuk a szárnyakat az előtérbe utána gyorsan lesiettünk a bunkerba. Ádám az egyik legjobb barátom. Az katasztrófa előtt is beszélgettünk meg találkozgattunk, de akkor még nem volt ilyen szoros kapcsolat közöttük.

- Cait! Merre jártál? Már aggódtunk érted! – állt fel gyorsan Natasa.

- Nyugi Nati! Tudod jól, hogy nem kell értem aggódni, tudok vigyázni magamra!
- Nekem akkor nem úgy tűnt! - mondta nati.

- Azt hagyjuk inkább! Rég volt, az már a múlté.

- De ha Dave nincs ott, akkor meghalsz!

- Az lehetséges, de itt vagyok, szóval ezt hagyjuk is ennyiben! – elfordultam a többiektől és elindultam a szobámba, hogy lefejtsem magamról a sztalker ruhámat. Miután átöltöztem egy lazább tréningruhába ledőltem az ágyamra.

Miért néznek le ennyire a többiek? Miért hiszik azt, hogy nem vagyok képes vigyázni magamra? Azért, mert egyszer figyelmetlen voltam és egy mutáns majdnem megölt? Nem értem.. Bárkivel előfordulhat.

Az ajtóm nyikorgása zavarta meg gondolataimat. Dave lépet be.

- Szia! Mi járatban? – felültem.

- Csak jöttem érdeklődni, hogy minden rendben van-e?

- Mért ne lenne?

- Nem tudom, csak olyan gyorsan elviharzottál. Nem mondtál semmit, hogy merre jártál és, hogy mit műveltél.