A végzet mindennapjai /Szünetel/

3.5. A kezdetekről, Budapest

Már hosszú ideje készülünk arra, hogy fel mehessünk. Épp az edzőterembe voltunk mikor a Hadnagy pihenőt fújt minden stalkernak.
- Ez az utolsó nap a felkészülésünkből. Két nap múlva felmennek, egyesek felszöknek. A cél Budapest, azon belül a 18. Kerületben a Lőrinc-Center Bevásárlóközpont alatti bunker. Messze van, de keresnek egy kocsit és azzal igyekeznek a cél fele. Táskáikban lesznek olyan dolgok amikkel.majd tudnak kereskedni. Leginkább élelemre, vízre és gyógyszerekre lenne szükség. A felszerelésekkel nem kell foglalkozni most, azt mi elő készítjük. A fegyvereket az itt nyújtott teljesítményeik alapján döntöttük el. - magyarázta a Hadnagy. - Folytassák a felkészülést! - mindenki folytatta azt amit abba hagyott.
Megtanultam a fegyverek használatát, önvédelmet és valamennyire orvosi ellátást is tanultam. Miután végeztünk a felkészüléssel vissza mentem a szobámba pihenni.
Lassan telt el ez a két nap. Már sokszor nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal ezért fel-alá járkáltam.
Végre elérkezett a nap amikor felmegyünk. Már nagyon izgultam.
Mi öten, Ádám, Márk, Nati, Dalma, Alexa és én csak este mikor már mindenki lefeküdt akkor, fogunk kimenni, a többi hat ember délután megy a felszínre. A délután hamar eljött, a hat ember már a kapunál állt. Kettőnél, nehéz gépfegyverzet volt, kettőnél shotgun, az utolsó kettőnél pedig automata fegyver. A kapu kinyílt és kimentek rajta. Úgy volt megbeszélve, hogy az iskola épületében maradnak, biztonságban.
Elmentünk Ádámék szobájába, hogy ott foglaljuk el magunkat.
- Nagyon félek! - mondta Nati.
- Nem lesz gond! - próbáltam nyugtatni.
- Nem fog bajunk esni ugye? - kérdezte Márk.
- Az esélye fent áll, de törekszünk majd a figyelemre és akkor nem.
Próbáltam oldani az idegeskedést így igyekeztem elterelni a témát.
Lassan az este is elérkezett. Mindenki ment lefeküdni. Megvártam míg szüleim elalszanak, majd kiszöktem. A hermetikus kapunál találkoztunk a Hadnaggyal. Ádám érkezett meg utoljára. Felkaptuk elő készített felszerelésünk, speciális ruha, gázmaszk, taktikai mellény, taktikai öv, táska végül a fegyverek. Mind a hatan egy M4A1-es automata fegyvert kaptunk. Mellé fejenként kaptunk 2 kést és egy Glock 19-et.
- Táskáikban találnak még tárakat, gázmaszk filtereket és élelmet, egy zacskóban olyan árut amit cserélhetnek az ott lévő kereskedőknél, lehetőleg értelmes dolgokra. - hangsúlyozta az értelmes szót a Hadnagy.
Csak bólintottunk. A kapu lassan kinyílt és kisétáltunk rajta. A kapu bezáródott mögöttünk. Elindultunk föl a lépcsőn. A lépcső tetején már vártak ránk a többiek.
A csapat vezető Tóth őrmester intett, hogy kövessük. Kimentünk az iskolából majd elindultunk Kelet fele. Sötét volt kint. A épületek romjai kísértetiesek voltak. Zseblámpákkal világítottuk meg magunk előtt az utat. Nem világítottunk se jobbra, se balra, csak akkor, ha zajt hallottunk meg. Igyekeztünk át solymárra, hogy meghúzzuk magunkat abban a házban amiben még én magam is meghúzódtam. Az iskolában is megvárhattuk volna a világost, de szerettünk vol a haladni. Fél óra intenzív séta után épségben oda értünk. Körülnéztünk a lakásban, nehogy meglepjen minket pihenés közben egy mutáns. A ház tiszta volt. A nappaliban húztuk meg magunkat. A szobának egyik sarkába ültem le. Térdeimet felhúztam, fejemet pedig ráhajtottam és aludtam egy kicsit. Talán három órát aludhattam, amikor felkeltettek.
- Mindenki szedje össze magát! Kivilágosodott már annyira, hogy elindulhassunk. - mondta Tóth őrmester a szobában járkálva. Felpattantam, táskámat megragadtam és hátamra vettem. Hamarosan el is indultunk. Tudtuk, hogy veszélyes lehet nappal közlekedni az erős napsugárzás miatt, de most a felhők a mi oldalunkon álltak és eltakarták az eget. Egy tíz percen belül a solymári vasútállomásnál voltunk.
- Kövessük a síneket vagy az úton menjünk inkább? - kérdezte az őrmester.
- Követhetjük, de nem a legbiztonságosabb út lenne, mivel itt egy hosszabb puszta szakasz van és nem tudnánk meg húzni magunkat. Ha baj lenne. Viszont az út meg azért nem lenne jó, mert bárhonnan ránk támadhat egy mutáns. Én amellett vagyok, hogy az ürömi vasútállomásig menjünk a sínek mentén, utána a vasútállomás környékén keresünk használható járművet, amivel a hátsó utakon végig megyünk. Nagy eséllyel a főutak tele vannak autóval, amiket nehéz lenne kikerülni. - magyaráztam. A többiek csak furcsán néztek rám. - Mi van? Utána néztem mielőtt elindultunk volna. Sőt egy térkép is van nálam. - magyarázkodtam ismét.
- Akkor induljunk a sínek mentén kelet fele! - utasított mindenkit az őrmester, majd elindult előre. Intenzív sétában haladtunk a sínek mentén. Mikor a pusztához értünk lelassítottunk. Távolabb mutáns lények voltak láthatóak. Méretük akkora volt, mint egy farkasé. Bőrük csupasz volt. Sajnos többet nem tudtam kivenni belőlük annyira távol voltak. Éppen egy áldozatot ettek meg. Zsebemből elő vettem a jegyzet fűzetem és lerajzoltam őket majd a két jellemzőjüket is leírtam alá. Közben vissza felvettük a gyors tempót. Körülbelül egy óra alatt meg is tettük az utat. A vasúti sín felett egy felüljáró húzódott az autóknak még a katasztrófa előtt. Ma meg már csak a romok hevernek a síneken. A vasút állomástól pár méterre volt az ürömi körforgalom. Oda mentünk keresni egy járművet. A táj horror filmbe illő volt. A fák kopaszak voltak, a házak romosak, az utak pedig kihaltak. Rémisztő volt a látvány. Mikor a körforgalomhoz értünk megláttuk a legmegfelelőbb járművet, egy volánbuszt. Elférünk mindannyian és még a cuccoknak is van bőven hely.
- Nézzük meg működő képese az a busz. - mondta az őrmester. Elindultunk lassan a busz fele, közben folyamatosan nyitva tartottuk szemeinket a kocsik között, nehogy ránk vesse magát egy mutáns. Mikor a buszhoz értünk az őrmester a nyitott első ajtaján felpattant rá, majd beindította a járművet.
- Tökéletes! - csapta össze tenyerét. Az őrmester leállította a járművet, hogy ne menjen feleslegesen. - Mielőtt mindenki felszállna a buszra tisztítsuk itt meg a körforgalmat előttünk, mert így nem tudunk tovább haladni. - utasított mindenkit az őrmester. A felnőttek a kocsikat elkezdték arrébb tolni, mi gyerekek pedig szemeinket nyitva tartva figyeltünk a fenevadakra. Miután a körforgalom járható lett mindenki felszállt a buszra és helyet foglalt. Az őrmester vezetett. Én az őrmester mellett álltam, hogy navigáljam.