A végzet mindennapjai /Szünetel/

3.4. Kezdetekről, Csapat

*Ádám szemszöge*

Miután vissza mentem a szobába és elaludtam, rá egy fél órára felkeltett mindenkit a sűrű csengő szólása.

Mindenki kiigyekezett a bunker előterébe, ahol Kovács hadnagy állt mellette Cait anyukája zokogott, apukája pedig anyukáját vigasztalta.

- Remélem mindenki itt van! Fontos bejelenteni valóm van! - síri csend telepedett az előtérbe. - Egy gyerek eltűnt! Átkutattuk az épületet, de sehol se találtuk! Aki tudd valamit róla azonnal szóljon!

Muszáj elmondanom, hogy a felszínen van. Nem tudom magamba tartani.

Át furakodtam magam a tömegen és a hadnagy elé álltam.

- Én tudom, hogy hol van! - mondtam a hadnagynak, úgy, hogy Cait szülei is hallották.

- Ádám! Hol van az én Caitlynem? - kérdezte Cait anyukája.

- Képzelje mindenki el! - forogtam körbe az előtérben a tömeg előtt. - Caitlyn felment a felszínre! - böktem ki. Mindenki meglepődött.

- Hogy micsoda? - akadt ki Cait anyukája, majd erős zokogásba tört ki.

- Hadnagy! Ez még is, hogy lehetséges, hogy a lányunk a felszínre kijutott? - háborodott fel Cait apukája.

- Képzelje el apuka! - nem hagytam, hogy a hadnagy megszólaljon. - Az én segítségemmel! - a tömeg ismét lesokkolt.

- Az nem lehetséges! - mondta a hadnagy.

- Dehogynem! El is mesélem. Nem rég körülbelül egy órája történt az egész. Caitlyn már korában mondta nekünk, hogy fel akar menni a felszínre. - mutattam a többiekre. - Mi megpróbáltuk lebeszélni róla, de makacs volt, mint egy öszvér. Mikor Caitlynt legközelebb megláttam körülbelül egy órája akkor éppen a hermetikus kapunál lévő öröket, Balázst és Józsit figyelte. Teljes felszerelésben volt. Mögé lopóztam és ismét megpróbáltam lebeszélni róla, de nem tágított. Ő akkor is felakart menni a felszínre. Mondta, hogy ahelyett, hogy lebeszélném segíthetnék neki, mert ugye én tudom hogyan működik a kapu. Végül bele egyeztem és segítettem neki.

- Hogyan jutottatok át az őrökön? - vágott szavamba a hadnagy.

- Hadd mondjam már végig! - üvöltöttem rá a hadnagyra. - Oda mentem az örökhöz, hogy keresi őket a hadnagy meg bla bla, én meg mondtam, hogy addig őrködök. Ők bedőltek neki és a kapu szabad is volt! Kinyitottam, elköszöntem Caittől, majd bezártam és elrohantam aludni. Ennyire egyszerű volt. - magyaráztam el az egészet.

- Van fogalmad fiam, hogy mit tettél? - rohant oda hozzám anyukám.

- Természetesen édesanyám! - válaszoltam.

- Hadnagy! Kérem küldjön embereket utána! - könyörgött Cait anyukája.

- Sajnálom, de nem tehetem! 10 ember nem tért vissza kintről. Sajnálom, de a kislányuk már nagy eséllyel hallott. - mondta a hadnagy.

Caitlyn anyukája a földre zuhant és csak zokogott.

Már vagy hét óra telt el. Caitlyn szülei még mindig az előtérben a kanapén ültek várva lányuk hátha haza tér, közben engem pásztáztak szúrós tekintettel. Márk, Nati és Dalma is oda jöttek hozzám. Együtt vártuk, hogy történjen valami. Egyszer csak fegyverek hangját hallottuk meg kintről. A hadnagy aki szintén az előtérben volt felfigyelt a fegyverek zajára.

- Menjetek! Készülődjetek! - szólt katonáinak.

Öt perc után már közelebb hallottuk a lövéseket, majd dübörögni kezdtek az ajtón.