A végzet mindennapjai /Szünetel/

4.

A tűz körül ülve beszélgetünk a skacokkal.
Egyszer csak oda jön egy férfi.
- Caitlyn! A rádión keresik, a Lőrinc centeriek. Nagyon fontos lenne! - mondta a férfi.
- Már megyünk! - feleltem, majd felálltunk és futni kezdtünk a Hadnagy irodája fele. Mikor oda értünk leültem a a Hadnaggyal szembeni székbe. Megfogtam a vokitokit, benyomtam a gombot és jeleztem, hogy itt vagyok.
-Itt Caitlyn! Mi a gond? - kérdeztem.
- Segítségre lenne szükségünk! A kőbányai metró állomástól küldtek ide egy kémet, hogy kikémkedjenek minket, de elkaptuk, most meg megtámadtak minket! Erősítésre van szükségünk! A hermetikus kapunk keresztül akarnak bejutni. A régi húsz fős csapatunk kint van, de kevesebben vannak a kőbányaiaknál. Szeretnénk, ha segítségünkre jönnének. - magyarázta az Ezredes.
- Természetesen megyünk segíteni! Mindjárt össze szedjük a csapatott és indulunk is! - mondtam tétlenkedés nélkül.
- A húsz fős csapatunk a menedékhez való legnagyobb épületnél várnak majd titeket! Köszönjük! - mondta az Ezredes.
Elengedtem a gombot és a csapat fele fordultam.
- Meg se kérdeztél minket Cait! - háborodott fel Dave.
- Ha mi most segítünk nekik, akkor ők ezt megfogják hálálni. Szükségünk lesz nekünk az ő segítségükre. Ők ismerhetik a metrókat. - magyaráztam. - Ádám, Dave és Márk ti szedjetek össze ötven kiképzett embert. A hermetikus kapuknál megkapja mindenki a ruhát és a felszereléseket. Fél óra múlva indulunk!  - utasítottam a fiúkat, ők el is indultak.
- Nati, Dalma, és Alexa ti a hátizsákok tartalmát fogjátok intézni miközben Leó és én a fegyvereket válaszuk ki! - magyaráztam majd el is indultunk a fegyverraktárba. A fegyverraktár fele tartva gondolkoztam, hogy milyen fegyverek lennének jók. Mikor oda értünk átfutottam a sorokat, hogy átlássam fegyverkészletünk tartalmát. Arra a döntésre jutottam, hogy tíz féle fegyvert választok, mindegyikből ötöt. Ezekre a fegyverekre eset választásunk: M249 géppuska,M240, M4A1, M16, Baret M107, M82A1, SCAR-L, SCAR 20, UMP45, Famas. Magamnak kiválasztottam egy Barrett M107-est és egy M4A1-et.
Miután összeszedtük a cuccokat a hermetikus kapuhoz mentünk és megvártuk a többieket. Nem sokára mindenki megérkezett, felvették ruháikat, kiosztottuk a fegyvereket és a táskákat.
- Nyissátok! - mondtam a hermetikus kapu őreinek. Miközben nyitódott az ajtó a csapat fele fordultam.
- Gyorsan kimegyünk és felszállunk a buszra. Lehet egy kicsit szűkösen leszünk, de ez van másfél órát kibírunk. Út közben elmondom a többit, de most induljunk. - mondtam majd a kapu felé fordultam és elindultam fel a felszínre. Gyorsan felszálltunk a buszra én beültem a kormányhoz és elindultunk. Az idők során az utakat megtisztítottuk annyira, hogy közlekedni tudjunk. A busszal jóval arrébb megálltunk majd gyalog osontunk a legnagyobb épülethez. Bekopogtunk ajtaján.
- A felmentő sereg megérkezett. - jeleztem kivoltunkat. A Lőrinciek kinyitották az ajtót.
- Nincs időnk csacsogásra. - fordultam a parancsnokhoz.
- Az ellenség már a hermetikus kapunál van. Sokan vannak, de ennyien képesek vagyunk elintézni őket. - bólintottam és a két csapat felé fordultam.
- A közeli romokra másszunk fel és hasaljunk le rájuk, úgy hogy lássuk az ellenséget. Én az ellenséget megszólítom, majd megadásra utasítom őket, ha ez nem válik be akkor agyon lőjük őket! Ilyen egyszerű a terv. - magyaráztam. Kimentünk az épületből, majd felmásztunk egy romra ahol egymás mellett lehasaltunk és az ellenséget figyeltük. Mikor mindenki elfoglalta helyét kezdődhetett a terv.
- Tegyék le a fegyvereiket, majd távolodjanak el tőlük! Semmi rossz mozdulatot vagy agyon lőjük magukat! - kiabáltam. Látszólag az ellenség megszeppent.
- Az egyik ember egy távcsövön keresztül fürkészni kezdte a környéket. Nem sok esélye van arra, hogy meglásson minket.
- Vissza számolok! - ordítottam hangosan. Ez után Davehez fordultam. - Ha egyet mondok lőj le egyet, én is lelövők egyet. - Dave bólintott.
- Amúgy a hangoskodás ide fogja vonzani a mutánsokat! - mondta Dave.
- Tudom, de ezek húzzák az időt. - mondtam, ezután vissza fordultam az ellenséghez. - Három, kettő! - nyújtottam el az ő-t, de még mindig nem tették le fegyvereiket. - Egy! - mondtam, és Daveel egyszerre meghúztuk a ravaszt. Három ember hullott a földre.
- Két legyet egy csapásra! - nevette el magát Dave.
- Most ismét kapnak egy esélyt! Tegyék le fegyvereiket és hátráljanak el! - parancsoltam ismét. Ezt még kétszer eljátszottuk mire belátták, hogy nincs esélyük. Fegyvereiket lerakták a hermetikus kapu elé ők pedig elhátráltak. A hermetikus kapu kinyílt és az Ezredesék jöttek ki.
- Előjöhettek! - ordította el magát az Ezredes. Lassan felkeltünk a romokról, majd oda akartunk sétálni amikor mögöttünk rothadók bukkantak fel.
- Rothadók! - ordítottam, majd fél térdre ereszkedtem és tüzeltem. Az egyik rothadó rávetette magát Róbertre. Oda fordultam, hogy lelőjem róla, ekkor rám vetette magát egy másik. - Dave szedd le Róbertről! - parancsoltam rá. A rothadó állandóan harapni akart, de két karommal mellkasánál tartva, igyekeztem távol tartani magamtól, közben karmolt, ahol csak ért. Bal karommal tartottam mellkasánál, hogy ne harapjon meg közben kezemet levezettem combomon lévő kés tartóhoz, amiből elő vettem taktikai késem, majd egy gyors mozdulattal a szörny koponyájába szúrtam. A mutáns felvisított, majd elpusztult. Testét lelöktem magamról és felkeltem. Körbe néztem, mindenki jól volt.
- Jól vagy? - rohant oda Dalma.

- Persze, csak egy-két kisebb karmolás. - takartam el ruhámmal egy mélyebb sérülést. - Rendbe jövők! - mosolyogtam a lányra. Alexa is oda jött hozzám.

- Mutasd meg, megvizsgálom! - lépet közelebb.

- Nem kell! Erre semmi szükség! - utasítottam el, majd elindultam a Lőrinciekhez.

- Örvendek! - üdvözölt az Ezredes.
- Szebb napot.
- Örök hálánk a segítségért! Nélkületek nem ment volna! - hálálkodott.
- Ez csak természetes! Majdnem húsz év szövetség után fölég. Mi legyen ezekkel? - kérdeztem.
- Elengedjük őket. - felelte.
- Csak úgy? - néztem lepetten rá.
- De hogy is! Max a késeik lehetnek náluk! A fegyvereket elvesszük. - válaszolta.
- Tűnjenek innen! - mondtam nekik.
- Kérem ne tegyék ezt velünk! - könyörgött az egyik.
- Maguk jöttek ide, így jártak! - néztem a könyörgő alakra.
- Meg fogunk halni! Nem önszántukból jöttünk ide! - magyarázkodott egy másik.
- Ezt, hogy érti? - léptem közelebb hozzá.
- Megfenyegettek minket! Ha nem szerzünk élelmet megölik családtagjainkat! - magyarázta.
- Honnan jöttek? - kérdezte az Ezredes
- Határ Úti metróállomásról. Nem bánnak kedvesen ott az emberekkel. Az állomás vezetője, egy faragatlan tuskó, az emberek szegénységbe élnek ott, míg őt és embereit jó lét veszi körül.- mesélte. Davehez léptem.
- Én azt javaslom látogassuk meg azt az állomást! - súgtam oda neki.
- Meg kéne, de az embereink nem erre vállalkoztak! - mondta Dave.
- Megbeszéljük velük. - mondtam. - Csapat megbeszélés! - mondtam hangosan. Mindenki oda jött aki velünk jött.
- Arra gondoltam, hogy meglátogathatnánk az állomásukat és egy kis rendet raknánk ott. De ez tőletek is függ, mert alapból nem ezért jöttetek. - magyaráztam. - Van aki nem szeretne jönni? - kérdeztem. Senki se ellenkezett. - Akkor mindannyian megyünk! - mondtam. Oda mentem az Ezredeshez.
- Mi elmegyünk és meglátogatjuk azt az állomást. - mondtam neki halkan.
- Magukkal mennek az Őrmesterék is! - mondta az Ezredes. Én erre csak bólintottam.

- De mielőtt mennénk, az Ezredes úr esetleg tudna adni egy másik védő ruhát? A mutáns egy kicsit szétszedte az enyémét. - vakartam meg tarkómat. Az Ezredes biccentett, majd maga után intett. Adott egy új ruhát, én átöltöztem majd vissza kimentem a csapatokhoz.

- Megkapják pisztolyaikat, mást nem és elvezetnek minket arra az állomásra! - magyaráztam a Határ útiaknak. - De ha bármelyikük is próbálkozna valamivel, mind meghalnak! - fenyítettem meg őket. Vissza adtuk pisztolyaikat, a többi fegyvert viszont a Lőrinciek levitték bunkerjukba. - Ki a vezetőjük? - kérdeztem.
- Elméletileg én vagyok. - lépet előre egy nálam másfél fejjel nagyobb férfi.
- Hogy hívják magát?
- József. - felelte.
- Akkor maga vezet oda minket. Maga fog először meghalni, ha csapdába vezet minket. - magyaráztam. - Mi ketten elöl megyünk, utána a társai, azt követően pedig az enyémek. - mondtam el. - Indulhatunk? - fordultam a csapatom felé. Mindenki bólintott. - Vezessen! - parancsoltam meg Józsefnek. József elindult én pedig mellette haladtam, ujjam M4A1-es automatafegyverem ravaszán volt, tüzelésre készen.
Bő másfél óra gyaloglás után oda értünk.
- Milyen jelzést beszéltek meg ha esetleg vissza térnek? - fordultam Józsefhez.

- Négy kopogás. Az első és a második után nagyobb szünet, majd az utolsó kettő egymás után gyorsan. - felelte.
Ahogy mondta úgy kopogtam.