So Close❇Hood [BEFEJEZETT]

✨12

Azt hiszem besértődött rám Calum, vagy nem tudom, mert már kilenc napja írtam neki azt a retkes üzenetet, de cseszik válaszolni.
Kezdem felfogni, hogy ennyi volt a boldog életem. Már nem beszélhetek istenekkel. Pedig most volt rá esélyem, de mint mindent, ezt is elcsesztem.

Unottan kelltem ki az ágyból, miután végiggondoltam magamban, hogy milyen szerencsétlen vagyok.
Egy unalmas nap egy unalmas reggelel kezdődik. Gyorsan rendbe szedtem magam, majd unottan baktattam a konyháig. Előkotortam a tejet és a kedvenc csokis müzlimet, majd mindegyikből töltöttem egy tálba. Felültem a pultra és enni kezdtem reggelimet, közben telefonom folyamatos vibrálásba kezdett.
Yvett egyfolytában hívogatott, szóval kénytelen voltam visszahívni.

-Most gyere, nincs kifogás, hamarabb megyünk! Szia!-azzal ki is nyomta.

Ez gyors volt. Nem tudtam mi lehet ilyen fontos, de kapkodni kezdtem. A kis tálat szó szerint bevágtam a mosogatóba, majd rohantam az ajtóig. Magamra kaptam a bakancsomat és a táskámat, majd rohantam tovább Yvett házáig.
A kapu előtt már ott vigyorgott rám.

-Kabbe. Soha a büdös életbe nem futottam még ennyit.-mondtam lihegve, majd kezeimmel térdemre támaszkodtam és úgy szenvedtem tovább. Yvett még mindig csak állt és vigyorgott.-Na de mi van!? Miért kellett kifutni a tüdőmet.

-Képzeld bekövetett Calum.

-Most komoly!? Ezt nem tudtad volna elmondani 20 perccel később!?

-Várj, még nincs vége. Szóval bekövetett, aztán rám írt.

-Mit?-egyből felkaptam a fejem. Miért érzem úgy, hogy féltékeny vagyok?

-Hogy tényleg van-e barátod.

-És mit mondtál?

-Hát, azt csak te tudhatod.

-De mégis mit?

-Ezt írtam. Hogy ezt csak ő tudhatja.

-Szóval semmi értelme nem volt az egésznek.

-De.

-Aj bazdmeg mond már el!-kezdtem kicsit begurulni.

-Elkérte a számod. És megadtam neki. És azt mondta pontosan 7:14-kor fel fog hívni.

-Jaa, szóval ezért rohantam.

-Igen.

-Álj! Hány óra van?-néztem rá ijedten.

-7:14

-Baszk..-mondandómat nem fejeztem be, mert a zsebemből szinte kiugrott a telefon.