✨24

1.2K 114 8
                                    

Szemeimet összeszorítva ültem le arra az aranyos kis kék padra, ami mindig is elvarázsolt.
Azt reméltem, hogy mikor újra kinyitom szemeimet, már egy más világon leszek és nem pedig itt. Ebben az elcseszett és szerencsétlen életben, de nem így lett. Mikor kinyitottam szemeimet ugyanúgy, ugyanott találtam magam. Ugyanazok a levelek hevertek a lábam előtt és ugyanazok a felhők takarták el ugyanazt a Napot, melynek sugarai percekkel ezelőtt is sütöttek rám.

Elcsesztem.

Elcsesztem mindent. Legalábbis Calummal kapcsolatban. Azt gondoltam majd tényleg valóra válik a cuki kis fanficem és feleségül vesz és élünk egy rózsaszín kastélyban addig, amíg meg nem halunk.
Szép álmok, de nem többek gyerekes ábrándozásoknál. Elcsesztem és már csak álmok is maradnak, örökre.

-Szia.-lehuppant valaki a pad másik végébe.

Sóhajtottam egyet, majd összeszírtott fogakkal fordultam oldalra, azzal a szándékkal, hogy most valakit elküldök egy sokkal szebb helyre. De megint nem váltak be a jóslataim.

-Úristen!-kaptam szám elé a kezem.

-Shh.-szorította le ő is kezeimet.-Nem kell senki másnak tudnia róla, hogy itt vagyok.

-Oké, de hogy, és miért, és mi a fasz Michael?

-Mindent elmondok majd, de most csak figyelj. Én hívtalak ide Calum nevében, mert már nem bírtam nézni a savanyú pofáját. Mióta hazaért egészenap csak ül felhúzott lábakkal és mered maga elé. Még enni sem nagyon akar, csak ha Ash főz neki és én ezt már nem bírom. Teljesen összezuhant és nem lenne jó, ha ezt a fanok vagy a sajtó is észre venné, szóval kérlek tegyél valamit!-nézett rám kutyus szemekkel.

-De mégis mi baja van?

-Te. Te baszki.

-De miért, most mit tettem?- meredtek ki szemeim.

-Ez az, amit én is tudni akarok.

-Hiszen ő egyszerűen csak elment.

-Te meg egyszerűen csak hagytad, hogy ezt tegyed.-emelte rám szemeit.

-Szóval most már ez is az én hibám?-kezdtem felemelni hangom.

-Nem, dehogyis! Csak szeretném, ha segítenél rajta valahogy. Szerintem csak te tudsz.

-Oké, de hogy és mikor és hol?

-Gyere el hozzánk.

-Úgy érted Ausztráliába?

-Ja.- úgy vágta rá, mintha ez ilyen egyszerű lenne.

-De ez nem így megy Mikey.-ráztam meg fejem.

-Itt a repülőjegyed. Holnap délután négykor megyünk.-adta kezembe a papírt.

-De ezt nem teheted meg értem.

-Én mindent megteszek Calumért és mivel Calum beléd szerelmes, ezért érted is.- felelte, majd elment.

So Close❇Hood [BEFEJEZETT]Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang