Egyetemi játék

1. fejezet - Gólyabál

A hűvös őszi szombat este csillagokkal borította be az égboltot, legalább ennyi emlékeztette még az embereket az alig pár napja elmúló nyár szépségeire. A falevelek többsége már sárgásbarna színben pompázott az Antónia nevezetű étterem előtt. Odabent, a szépen alkalomhoz illően feldíszített nagyteremben, néhány hosszú asztalt ült körül az egyetem tanári kara, valamint diákjai. Mámoros és felettébb vidám beszélgetések zaja töltötte meg a helyet. Ez volt az első nagyobb esemény: a gólyabál. A kötelező szokásokat követően mindenki elfogyasztotta az előre megrendelt ételét, majd szolidabb vagy komolyabb alkoholfogyasztás vette kezdetét. Az ilyen események mindig különös erővel bírnak, hiszen a két fél – a tanárok és diákok – egy légtérbe kerülnek és a közöttük lévő távolságtartás valamilyen oknál fogva megenyhül, szinte felbomlik. Talán az elegáns és csinos ruhák teszik, amelyek miatt mindenkire ráaggatható a felnőtt jelző, bár nyilvánvalóan az alkohol is elősegíti a közvetlenséget. Nem volt ez másképp Rékával sem, habár ő nem gondolta volna, hogy két pohár pezsgő különös eseményekhez fog vezetni az éjszaka folyamán. Réka emberi erőforrásokat hallgatott az egyetemen, mivel ez nem alapszak volt, hanem felsőoktatási szakképzés, gyakran úgy érezte, hogy nem is igazi egyetemista. A gólyabál sem igazán volt kedvére való, nem hiába hagyta ki az előző évit, ám ezúttal nem menekülhetett. Szaktársai szinte könyörögtek neki, hogy vegyen részt, hiszen ez az utolsó évük, jövőre már nem lesz rá lehetőség. Réka egy ideig próbált tiltakozni, de végül beadta a derekát. Amikor pedig már az asztalnál ült, egy kissé butának is érezte magát, amiért az előző évben nem volt hajlandó elmenni. A barátai vették őt körül és teljesen másképp hatott a beszélgetésük, mint az iskola falain belül. Emellett még ott volt egy plusztényező, pontosabban egy valaki, aki miatt már megérte felvennie fehér-fekete ruháját. A mellettük lévő asztalnál foglalt helyet és remekül festett fekete öltönyében és a szinte világító fehér ingjében. Jó kedvűen társalgott a mellette ülővel és csak néha pillantott fel, hogy körül nézzen a teremben. Réka szíve óriásit dobbant, amikor pillantásuk egyetlen rövid, szinte semmitmondó másodpercre találkozott. Szegény lány attól félt, hogy hangosan verő szívét mindenki hallotta. Majd' kiesett a helyéről és ez talán még inkább megrémisztette. Gyűlölte a tényt, hogy a férfi ilyen hatással volt rá, holott az órákon kívül egyszer sem szóltak egymáshoz. Amióta pedig már nem szerepelt az órarendjében a marketing, csak nagyon ritkán látta; véletlen összefutások a folyosón. Semmi jelentőségük, de az ő napjait minden egyes találkozás feldobta. Ez az apró összepillantás pedig olyan vörösre varázsolta az arcát, hogy ezúttal akaratlanul is szükségét érezte a hűs, őszi levegő érintésének.

Az étterem előtt álldogálva próbálta magát észhez téríteni: alig ismeri, alig tud róla valamit, de még csak nem is tartozik a jóképűek közé. Szinte már betegesnek érezte, hogy ennyit gondol a férfira, egy oktatóra, a volt tanárára, akivel mindössze egy éve találkozott először, de már akkor is különös érzései voltak vele kapcsolatban.

Séta. Igen, ezt érezte. Nagyon is szüksége volt egy sétára. Összébb húzta magán fekete dzsekijét, bár a lába ugyanúgy fázott. Különben sem volt hozzászokva a szoknyákhoz, nem véletlen, hogy hozzá fehér tornacipőjét választotta, ezzel kompenzálva saját és a bál igényeit. Az étteremtől nem messze volt egy kis park, tele fákkal és az ösvényre hullott falevelekkel. Egészen kellemes volt belesétálni az ott nyugvó csendbe, ugyanakkor a gondolatai még mindig a fekete öltönyös férfin jártak. Ahogy egyre beljebb – és távolabb – haladt, egy alakot látott közeledni feléje. Talán meg kellene fordulnia, különben is túl messzire ment el – gondolta magában. Ám mire döntésre tudott volna jutni, az illető már mellé is ért és határozottan, ugyanakkor halkan megszólította őt.