Egyetemi játék

8. fejezet - Korsó

- És most? Hová megyünk? - kérdezte Réka vidáman. Néhány lépéssel Zoltán előtt sétált és magába szívta az esti hűvös levegőt. Már nem is emlékezett arra, hogy utoljára mikor volt ennyire boldog. A pubban történtek teljesen feldobták őt, azt sem tudta, hogyan fogja vissza folyton előtörni kívánó mosolyát. Minden egyes épület falán végighúzta a kezét, ahogyan elhaladt mellettük és időközben még arról is megfeledkezett, hogy nem egyedül van.

- Úgy látom, Ön itt az utcán is elég jól érzi magát - jegyezte meg Kárpási egy könnyed mosollyal.

- Bocsánat - fordult meg Réka kissé pironkodva. - Azt hiszem, elkalandoztam - sütötte le a szemét. Most már egymással szemben álltak, csupán egy lépésnyire, szinte hallották a másik szívverését. Rékáé egyre inkább felgyorsult a hirtelen jövő közelségtől, már-már tényleg attól félt, hogy tanára meghallja izgatottságát.

- Az elmúlt két óra valóban eseménydús volt, remélem nem hoztam kellemetlen helyzetbe. - Zoltán érezte, hogy egyre inkább zavarban van, tenyere izzadni kezdett, ezért gyorsan zsebre dugta őket.

- Egyáltalán, remekül éreztem magam. - Réka kijelentésére a férfi egy őszinte és egyben megkönnyebbült mosolyt villantott meg.

- Az utca túloldalán látok egy sörözőt. Mit szólna, ha lefekvés előtt még meginnánk valamit?

- Azt hiszem, nem lenne ellenemre még egy kis sör - válaszolta mosolyogva.

- Nagyszerű! - Kárpási már fordult is és elindultak a söröző irányába. - Közben pedig igazán elmesélhetné, hogy miért nem számolt be arról, hogy Ön is lelkes nézője az amerikai focinak.

Nagy mosolygások közepette léptek be a szórakozóhelyre, amely egészen másképp nézett ki, mint az előző hely. Ízlésesen berendezett söröző volt, ahol végre nem tűntek ki az öltözetükkel, ugyanis többen is öltönyt viseltek. Némileg ez nyugtató hatással volt mindkettejük számára, így tudták, hogy megmenekültek a további kérdezősködéstől és fura nézésektől. Miután megkapták a korsó sörüket, helyet foglaltak az egyik üresen lévő asztalnál, egy ideig némán figyelték a körülöttük lévő embereket, ugyanakkor Rékának azonnal megragadta a figyelmét az egyik sarokban álló csocsóasztal, amelyen éppen óriási versengés folyt.

- Szóval, hogy is van ez az amerikai focis dolog? - kérdezte Kárpási megtörve a csendet.

- Annyira nem érdekes ez a történet, mint gondolja. - Réka talán egy picit idegesen simította füle mögé az egyik céltalanul kószáló tincsét a szeme elől. Ezzel az ártatlan mozdulattal szinte teljesen magába bolondította a vele szemben ülő tanárát. Zoltán megbabonázva bámult a lány sötétbarna szemeibe, amelyek így félhomályban inkább feketének hatottak. Teljesen belefeledkezett a két szempárba, rádöbbent, hogy egy elképesztően gyönyörű nő ül előtte. Ezúttal már nem lánynak nevezte magában, hanem nőnek, mert bizony Réka egy igazi nő volt, igazi gondolatokkal, igazi tulajdonságokkal és igazi személyiséggel. Hirtelen úgy érezte, újra fiatal és ez a nagyszerű nő éppen megtiszteli őt a társaságával. Mindig is azokat az értékeket kereste, amiket eddig felfedezett Rékában. A gondolat egy kissé megrémisztette őt, ezért próbált visszakanyarodni a valóságba, de azok a szemek ugyanúgy fogva tartották.

- Ne vicceljen! Engem kifejezetten érdekel - bátorította a lányt. Réka némi hezitálás után mesélésbe fogott. Észre sem vette, de az amerikai fociról teljesen ráterelődött a szó. Sosem szeretett magáról beszélni, mindig kényelmetlen volt számára, jobban kedvelte, ha inkább másokat hallgathat, mások élettörténeteit. Azonban ezúttal ő volt az, aki beszélt és időközben rohamosan megfogyatkozott az itala. De ez is természetes volt nála, minél többet ivott, annál többet volt képes beszélni. Az alkohol egy kissé feloldotta a gátlásait. Sosem viselkedett kulturálatlanul, amikor ivott, csupán egy kissé megeredt a nyelve. Amikor feltűnt neki, hogy ő már a második korsó sör végén jár, hirtelen észbekapott.