Katus 14 éves és eddig minden rendben ment az életében, aztán elkezdtek furcsa dolgok történni. Úgy érezte tudja, hogy mire gondolnak az állatok, valamit akartak tőle. A szüleinek nem mert szólni, nehogy pszichológushoz küldjék az "illúziói" miatt...
Az úton nem beszéltünk többet a sofőrrel, emésztgettem amiket mondott. Ebéd után másfél órával érkeztünk és már nagyon éhes voltam. A sofőr (akinek még mindig nem tudom a nevét, mert elfelejtettem megkérdezni) ajtót nyitott és én kiszálltam. Elállt a lélegzetem. Óriási ezüst színű fémkapu állt előttem, kacskaringókkal teleszőve. Minden kacskaringó sarkában egy kicsi, vörös, csillogó kövecske volt befogva: rubintok. Gyönyörűen nézett ki. A kapu kitárult előttem és megpillantottam egy hatalmas kastélyt. Gótikus stílusban építették, 3 hatalmas tornya ijsztően meredt az ég felé. Hogy juthatott valakinek eszébe, hogy ebből a kastélyból iskolát csináljon?
A sofőr kipakolt a csomagtartóból és én is felvettem a táskámat a hátamra. Elindultunk az ajtó felé, ami magától kitárult, mikor odaértünk. Sétáltam volna befelé, de megpillantottam egy hátrafésült, ősz hajú, öltönyös férfit, egy pillanat alatt felismertem a katalógusokból: Dr. Howard Forest, az igazgató. Megtorpantam az ajtófélfával egyvonalban és nem mozdultam, csak meredtem rá. Kedvesen elmosolyodott és kék szemei körül összeszaladtak a ráncok. Körülbelül 60-70 éves lehetett.
- Jó napot Ms. Wildrose! - Szólt kedves, bársonyos hangon. - Kérem vigye fel a hölgy csomagjait Ms. Glacies szobájába.
A sofőr tisztelgett egyet, majd összenevettek. Régi jó barátok lehettek.
- Remélem kellemesen utazott. Minden rendben ment?
- I-igen, minden jó volt. - Mondtam kicsit rekedt hangon és megköszörültem a torkom. - Önök régóta ismerik egymást a sofőrrel? - Csúszott ki a számon a kérdés.
- Mr. James Franklin-nel együtt alapítottuk ezt az iskolát. - Válaszolta és megbocsájtóan nézett rám, mert észrevette, hogy zavarban vagyok. - Ó, milyen udvariatlan vagyok, be sem mutatkoztam, Dr. Howard Forest vagyok. - Lépett oda hozzám és a kezét nyújtotta felém. Kezet fogtunk:
- Kata Wildrose vagyok, de a Katust jobban szeretem. - Mondtam szégyellősen, mert megszoktam, hogy a tanárok csak nevetnek, ha egy diák ilyet mond. De meglepődtem, amikor így szólt:
- Rendben, Katus. A szüleid már megírták, hogy nem mondtak el neked semmit és nem is tudod, hogy van egy különleges képességed. A levélben megemlítették, hogy mindig suttogást hallotál, amikor senki nem beszélt, elvileg az állatokat hallottad. Igaz ez? - Kérdezte.
Nem tudtam, mit válaszoljak, ha ez tényleg egy olyan iskola mint amilyennek Mr. Franklin mondta, akkor nyugodtan elárulhatom az igazat. De ha ez egy iskola elmebetegeknek, akkor rosszul jártam....
- Hááát, é-é-én tényleg, khm.... hallom őket. - Félénken néztem az igazgató szemébe, de semmi nyugtalanítót nem találtam benne. Tekintetéből melegség áradt. Megkönnyebbültem, mert ő az első ember, aki megért és tudja mi történik. Nem néz bolondnak és ez jó érzés.
- Rendben, átmentél a vizsgán! - Felelte viccesen és én is mosolyogtam egy kicsit. Nadrágjának zsebéből előhúzott egy arany kulcsot, aminek a fogantyúja ágakban végződött, melyek csak ráfonódtak. - Ez itt a szobád kulcsa, Ms. Prisca Glacies lesz a szobatársad. Biztosan jó barátok lesztek majd. Ha éhes vagy bejöhetsz a nagy terembe, megmutatom hol van. Félrerakattam neked az ebédből.
- Köszönöm.
- És mielőtt elfelejtem, a kulcsot csak rakd a falra, azért vannak az ágai, hogy azokkal kapaszkodjon. Ha azt akarod a csuklódra fonódnak, akkor biztos nem hagyod el.
- Lehet egy kérdésem?
- Persze.
- Elhoztam a nyuszimat és......
- Ó, hát persze, kaphat enni és inni is. És tarthatod a szobádban. - Válaszolta meg egyszerre az összes kérdésemet, mielőtt feltehettem volna őket. Kicsit furcsa volt, de hozzá kell szoknom, hogy semmi sem lesz a régi. - Nyugodtan felszaladhatsz megnézni....., hogy is hívják.... Lizzie-t. Később is visszajöhetsz ebédelni. A nagy termet, pedig úgy találod meg, hogy itt - Mutatott jobbra - elmész, befodulsz jobbra és pár lépés után már ott is vagy.
- Rendben.
- A szobák jobbra és balra is vannak a két toronyban és végig a a középső udvar körül, az osztálytermek felett, a legfelső emeleten. A belső udvarra kérlek most ne menj ki. Egyébként a kulcs mutatja az utat a szobád felé, csak kövesd! Szervusz!
- Viszontlátásra igazgató úr!
Mr. Forest már elsétált, de én még mindig egy helyben álltam és a kulcsot bámultam. Körbe sem néztem, annyira az igazgatóra koncentráltam, hogy fel sem tűnt milyen gyönyörű belülről ez a kastély. Előttem egy óriási üres terem volt, bizonyára bálteremnek használhatták régen. Oldalt fákylák égtek. Bentebb léptem és láttam, hogy a fáklyát tartó oszlopok mögött folyosó van. Körbenéztem, hogy nem lát-e senki és óvatosan elindultam a bal oldali folyosón. Bal oldalon ablakok voltak és csak a fákat lehetett látni, mert a kastélyt szorosan körbefogta az erdő. Egy időnyi séta után jobb oldalon is ablakok voltak. Odaléptem és kinéztem az egyiken, ott volt a belső udvar. Nem láttam rajta semmi ijesztőt, vagy furcsát, ami miatt nem lehetett volna kimenni. Egyszer csak holló csapat repült végig és megint hallottam a suttogást.
- Gyeeeereeee! Gyeeeereeeeeeee velünk! - Suttogták egyre hangosabban. Körbe-körbe repkedtek az udvaron. - Vééééégreeeee, eljöttéééééél! - Szinte már ordítottak. Behunytam a szemem és lerogytam a fal tövében. - Gyereeeee! Veeeeelüüüüüüünk! Eljöttééééél! Vééééégreeeeee! Hoooozzáááááááánk! A miiiééééénk leeeeszeeeeel! - Folyamatosan ezt ismételgették. Még sosem hallottam őket ennyire tisztán és ennyire hangosan. Kezemet a fülemre tapasztottam és felálltam. Szaladtam vissza a csigalépcsőkhöz, amilyen gyorsan csak tudtam. Amikor kiértem az ajtóhoz már egyre kevésbé hallottam, őket, aztán nagy szárnycsattogás közepette felszálltak.
Akkor jutott eszembe, hogy az igazgató azt mondta menjek fel a szobámba, de hova raktam a kulcsot? Megpillantottam a bal kézfejemre simulva. Ágait rácsavarta a csuklómra. Mr. Forest azt mondta, elvezet a szobámhoz. De hogy? Elengedtem és meglepetésemre felemelkedett a kezemből és repülni kezdett. Szépen lassan repült a bal oldali csigalépcső felé,m majd egyszer csak megállt. Odasétáltam és újra elindult. Fel a csigalépcsőn, be a toronyajtón, fel a következő csigalépcsőn ( egymástól 1-2 méterre végig ajtók helyezkedtek el a lépcső mentén) és a legfelső ajtónál megállt. Megfogtam és kinyitottam vele az ajtót. Nagyon szép szoba, két ággyal és szekrénnyel, középen egy íróasztal 4 székkel és az ajtó mellett egy cipő tartó és fogas. A bőröndöm és Lizzie ketrece már ott volt az egyik ágy mellett. Ledobtam a táskám a földre, leguggoltam és kiszedtem Lizzie-t a ketrecéből. Elmeséltem neki mi történt, aztán együtt lementünk a nagyterembe ebédeltünk. Én paradicsom levest és túrós tésztát ettem, Lizzie pedig kapott egy tálban salátát és répát. A nagy terem szinte ugyanúgy nézett ki, mint a bálterem, csak tele volt kerek asztalokkal, körülöttük pedig 4-5 szék állt. Most vettem észre, hogy a nagyterem bal oldali folyosója nagyobb, mint a jobb oldali, mert egybe van építve a bálterem jobb oldali folyosójával. Praktikus, nem kell kerülőt tennie annak, aki az egyikből a másikba akar menni. Már 3 órát eltöltöttem az iskolában. Mikor befejeztük az ebédet, felmentünk a szobámba és írtam anyáéknak egy SMS-t, hogy minden rendben van, semmi különös nem történt......
Bálterem:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
