Az úton nem beszéltünk többet a sofőrrel, emésztgettem amiket mondott. Ebéd után másfél órával érkeztünk és már nagyon éhes voltam. A sofőr (akinek még mindig nem tudom a nevét, mert elfelejtettem megkérdezni) ajtót nyitott és én kiszálltam. Elállt a lélegzetem. Óriási ezüst színű fémkapu állt előttem, kacskaringókkal teleszőve. Minden kacskaringó sarkában egy kicsi, vörös, csillogó kövecske volt befogva: rubintok. Gyönyörűen nézett ki. A kapu kitárult előttem és megpillantottam egy hatalmas kastélyt. Gótikus stílusban építették, 3 hatalmas tornya ijsztően meredt az ég felé. Hogy juthatott valakinek eszébe, hogy ebből a kastélyból iskolát csináljon?
A sofőr kipakolt a csomagtartóból és én is felvettem a táskámat a hátamra. Elindultunk az ajtó felé, ami magától kitárult, mikor odaértünk. Sétáltam volna befelé, de megpillantottam egy hátrafésült, ősz hajú, öltönyös férfit, egy pillanat alatt felismertem a katalógusokból: Dr. Howard Forest, az igazgató. Megtorpantam az ajtófélfával egyvonalban és nem mozdultam, csak meredtem rá. Kedvesen elmosolyodott és kék szemei körül összeszaladtak a ráncok. Körülbelül 60-70 éves lehetett.
- Jó napot Ms. Wildrose! - Szólt kedves, bársonyos hangon. - Kérem vigye fel a hölgy csomagjait Ms. Glacies szobájába.
A sofőr tisztelgett egyet, majd összenevettek. Régi jó barátok lehettek.
- Remélem kellemesen utazott. Minden rendben ment?
- I-igen, minden jó volt. - Mondtam kicsit rekedt hangon és megköszörültem a torkom. - Önök régóta ismerik egymást a sofőrrel? - Csúszott ki a számon a kérdés.
- Mr. James Franklin-nel együtt alapítottuk ezt az iskolát. - Válaszolta és megbocsájtóan nézett rám, mert észrevette, hogy zavarban vagyok. - Ó, milyen udvariatlan vagyok, be sem mutatkoztam, Dr. Howard Forest vagyok. - Lépett oda hozzám és a kezét nyújtotta felém. Kezet fogtunk:
- Kata Wildrose vagyok, de a Katust jobban szeretem. - Mondtam szégyellősen, mert megszoktam, hogy a tanárok csak nevetnek, ha egy diák ilyet mond. De meglepődtem, amikor így szólt:
- Rendben, Katus. A szüleid már megírták, hogy nem mondtak el neked semmit és nem is tudod, hogy van egy különleges képességed. A levélben megemlítették, hogy mindig suttogást hallotál, amikor senki nem beszélt, elvileg az állatokat hallottad. Igaz ez? - Kérdezte.
Nem tudtam, mit válaszoljak, ha ez tényleg egy olyan iskola mint amilyennek Mr. Franklin mondta, akkor nyugodtan elárulhatom az igazat. De ha ez egy iskola elmebetegeknek, akkor rosszul jártam....
- Hááát, é-é-én tényleg, khm.... hallom őket. - Félénken néztem az igazgató szemébe, de semmi nyugtalanítót nem találtam benne. Tekintetéből melegség áradt. Megkönnyebbültem, mert ő az első ember, aki megért és tudja mi történik. Nem néz bolondnak és ez jó érzés.
- Rendben, átmentél a vizsgán! - Felelte viccesen és én is mosolyogtam egy kicsit. Nadrágjának zsebéből előhúzott egy arany kulcsot, aminek a fogantyúja ágakban végződött, melyek csak ráfonódtak. - Ez itt a szobád kulcsa, Ms. Prisca Glacies lesz a szobatársad. Biztosan jó barátok lesztek majd. Ha éhes vagy bejöhetsz a nagy terembe, megmutatom hol van. Félrerakattam neked az ebédből.
- Köszönöm.
- És mielőtt elfelejtem, a kulcsot csak rakd a falra, azért vannak az ágai, hogy azokkal kapaszkodjon. Ha azt akarod a csuklódra fonódnak, akkor biztos nem hagyod el.
- Lehet egy kérdésem?
- Persze.
- Elhoztam a nyuszimat és......
- Ó, hát persze, kaphat enni és inni is. És tarthatod a szobádban. - Válaszolta meg egyszerre az összes kérdésemet, mielőtt feltehettem volna őket. Kicsit furcsa volt, de hozzá kell szoknom, hogy semmi sem lesz a régi. - Nyugodtan felszaladhatsz megnézni....., hogy is hívják.... Lizzie-t. Később is visszajöhetsz ebédelni. A nagy termet, pedig úgy találod meg, hogy itt - Mutatott jobbra - elmész, befodulsz jobbra és pár lépés után már ott is vagy.
- Rendben.
- A szobák jobbra és balra is vannak a két toronyban és végig a a középső udvar körül, az osztálytermek felett, a legfelső emeleten. A belső udvarra kérlek most ne menj ki. Egyébként a kulcs mutatja az utat a szobád felé, csak kövesd! Szervusz!
- Viszontlátásra igazgató úr!
Mr. Forest már elsétált, de én még mindig egy helyben álltam és a kulcsot bámultam. Körbe sem néztem, annyira az igazgatóra koncentráltam, hogy fel sem tűnt milyen gyönyörű belülről ez a kastély. Előttem egy óriási üres terem volt, bizonyára bálteremnek használhatták régen. Oldalt fákylák égtek. Bentebb léptem és láttam, hogy a fáklyát tartó oszlopok mögött folyosó van. Körbenéztem, hogy nem lát-e senki és óvatosan elindultam a bal oldali folyosón. Bal oldalon ablakok voltak és csak a fákat lehetett látni, mert a kastélyt szorosan körbefogta az erdő. Egy időnyi séta után jobb oldalon is ablakok voltak. Odaléptem és kinéztem az egyiken, ott volt a belső udvar. Nem láttam rajta semmi ijesztőt, vagy furcsát, ami miatt nem lehetett volna kimenni. Egyszer csak holló csapat repült végig és megint hallottam a suttogást.
- Gyeeeereeee! Gyeeeereeeeeeee velünk! - Suttogták egyre hangosabban. Körbe-körbe repkedtek az udvaron. - Vééééégreeeee, eljöttéééééél! - Szinte már ordítottak. Behunytam a szemem és lerogytam a fal tövében. - Gyereeeee! Veeeeelüüüüüüünk! Eljöttééééél! Vééééégreeeeee! Hoooozzáááááááánk! A miiiééééénk leeeeszeeeeel! - Folyamatosan ezt ismételgették. Még sosem hallottam őket ennyire tisztán és ennyire hangosan. Kezemet a fülemre tapasztottam és felálltam. Szaladtam vissza a csigalépcsőkhöz, amilyen gyorsan csak tudtam. Amikor kiértem az ajtóhoz már egyre kevésbé hallottam, őket, aztán nagy szárnycsattogás közepette felszálltak.
Akkor jutott eszembe, hogy az igazgató azt mondta menjek fel a szobámba, de hova raktam a kulcsot? Megpillantottam a bal kézfejemre simulva. Ágait rácsavarta a csuklómra. Mr. Forest azt mondta, elvezet a szobámhoz. De hogy? Elengedtem és meglepetésemre felemelkedett a kezemből és repülni kezdett. Szépen lassan repült a bal oldali csigalépcső felé,m majd egyszer csak megállt. Odasétáltam és újra elindult. Fel a csigalépcsőn, be a toronyajtón, fel a következő csigalépcsőn ( egymástól 1-2 méterre végig ajtók helyezkedtek el a lépcső mentén) és a legfelső ajtónál megállt. Megfogtam és kinyitottam vele az ajtót. Nagyon szép szoba, két ággyal és szekrénnyel, középen egy íróasztal 4 székkel és az ajtó mellett egy cipő tartó és fogas. A bőröndöm és Lizzie ketrece már ott volt az egyik ágy mellett. Ledobtam a táskám a földre, leguggoltam és kiszedtem Lizzie-t a ketrecéből. Elmeséltem neki mi történt, aztán együtt lementünk a nagyterembe ebédeltünk. Én paradicsom levest és túrós tésztát ettem, Lizzie pedig kapott egy tálban salátát és répát. A nagy terem szinte ugyanúgy nézett ki, mint a bálterem, csak tele volt kerek asztalokkal, körülöttük pedig 4-5 szék állt. Most vettem észre, hogy a nagyterem bal oldali folyosója nagyobb, mint a jobb oldali, mert egybe van építve a bálterem jobb oldali folyosójával. Praktikus, nem kell kerülőt tennie annak, aki az egyikből a másikba akar menni. Már 3 órát eltöltöttem az iskolában. Mikor befejeztük az ebédet, felmentünk a szobámba és írtam anyáéknak egy SMS-t, hogy minden rendben van, semmi különös nem történt......
Bálterem:
YOU ARE READING
Kövess az erdőbe!
FantasyKatus 14 éves és eddig minden rendben ment az életében, aztán elkezdtek furcsa dolgok történni. Úgy érezte tudja, hogy mire gondolnak az állatok, valamit akartak tőle. A szüleinek nem mert szólni, nehogy pszichológushoz küldjék az "illúziói" miatt...