Kövess az erdőbe!

Fa, város, Jack <3 (Katus)

Prisca sétált elöl, én pedig szorosan mögötte. Kb 3 perc alatt leértünk a csigalépcsőn. Mert amúgy nem lett volna ilyen nehéz, de sötétben, zseblámpával világítva, úgy, hogy senki nem hallhatott meg minket, kicsit nehezebb volt. Átsétáltunk a báltermen, aztán a bal oldali folyosón. Remegni kezdtem, mert eszembe jutott, hogy itt repkedtek a hollók. Ijedten kapkodtam a fejem egyik ablakról a másikra. Prisca aggódva nézett rám:

- Minden rendben? - Kérdezte.

- Igen, persze. - Válaszoltam, mert nem akartam, hogy még hülyébbnek nézzen.

A hollók sehol nem voltak. Már épp kezdtem megkönnyebbülni, mikor halk szárnycsattogást hallottam a belső udvar felől. Odakaptam a fejem és rémülten néztem a hollót.

- Gyereeeee! Gyereeeee veleeeem! - Suttogta, majd felszállt és az egyik toronyra telepedett. Onnan figyelt minket tovább.

- Én nem megyek úgy sehova, hogy egy holló figyel minket. - Jelentettem ki.

- Jajj ne mááár. Ez csak egy madár. - Suttogott vissza Prisca.

- De beszél hozzám. Kiskorom óta hallom őket. - Mondtam szégyellősen.

- Nyugi, én is hallom őket. - Vonta meg a vállát. - Gyere, menjünk tovább.

Végigsétáltunk a folyosón, aztán pedig fel a csigalépcsőn. A második emeleten az első ajtónál Prisca megállt. Bevilágított a zseblámpájával és benézett a kulcslyukon. Óvatosan lenyomta a kilincset és kinyitotta az ajtót.

- Hála égnek megint elejtette bezárni. - Mondta Prisca ravasz mosollyal.

Egy kicsi szoba volt, de mégis otthonos. Két oldalt egy-egy nagy szekrény, tele fiókokkal. Prisca kihúzta a szoba közepén álló íróasztal harmadik fiókját és egy nagy kulcscsomót vett ki. Közelebb léptem és rávilágítottam, ő pedig elkezdte nézegetni. Majd két másodperc után lerakta a zseblámpáját és egy arany színű kulcsot vett le a tartókarikáról. A kulcs ágai a csuklójára fonódtak, aztán ráhúzta a pulóvere ujját. Kimentünk a szobából, majd elindultunk vissza a csigalépcsőhöz. Ahogy sétáltunk lefelé, egyszer csak lépéseket hallottunk a a lépcsőről. Egymásra néztünk, majd lábujjhegyen iramodtunk lefelé. Mikor leértünk és már a belső udvar melletti folyosón futottunk, egy pillanatra megálltunk, hátranéztünk és egy árnyékot láttunk. Az utolsó lépcső fordulóban van. Prisca odalépett az udvarra nyíló ajtóhoz, kinyitotta és maga előtt tolva kimentünk, majd a legközelebbi sarokban álló cserepes tuják mögé bújtunk. Nem is egy, hanem három ember lépkedett a folyosón. Mind a hárman fekete nadrágban, fekete pulcsiban és fekete cipőben és persze zseblámpával.Testalkatukból kiindulva két fiú és egy lány. A lány hirtelen hátrafordult, mi pedig visszahúztuk a fejünket a tuja mögé. Pár másodperc múlva kidugtam a fejem. Egy vörös tincs libbent ki a lány kapucnijának takarásából. Natasha!?

- A lány Natasha. - Néztem Prisca-ra gyanakvóan.

- NATASHA!? Ő mégis mit keres itt!? - Suttogta idegesen. - Biztos, hogy ő volt az?

- Az egész iskolában senkinek nincs olyan tűzvörös haja, mint Natasha-nak. - Válaszoltam.

- Ezzel ráérünk később foglalkozni. - Megvártuk, amíg Natasha-ék felmennek a csigalépcsőn, aztán felálltunk és bementünk az udvarról. Becsuktam az ajtót és felnéztem a toronyra, ahova a holló szállt. Még mindig ott ült és minket nézett. Mikor a bejárati ajtóhoz értünk, Prisca elővette a kulcsot és a zárba tette. Elforgatta és hála égnek aprót kattanva kinyílt a zár és a hatalmas ajtó kitárult előttünk. Kimentünk és Prisca visszazárta az ajtót. Elindultam balra, be az erdőbe, mert arra láttam a farkast elmenni. Prisca beért és egymás mellett sétáltunk. Lassan haladtunk, mert a zseblámpával, hol pedig előre, hol pedig a fák kitüremkedő gyökereire kellet világítanunk, nehogy orra essünk. Egyszer csak motozást hallottunk a tőlünk balra 5 méterre lévő bokrok mögül. Egy farkas lépett elő, a bokor mellé sétált és leült. Aztán jött még egy farkas és ugyan ezt tette. Aztán még egy. Amikor már öt farkas volt, nem jött több. Az első farkas, a vezér vicsorogni és morogni kezdett, a többi pedig utánozta. Nem mertünk megmozdulni. Óvatosan Prisca-ra néztem és fejemmel az erdő mélye felé intettem.