Kövess az erdőbe!

A szobatárs (Prisca)

Végre!!! Odaértünk apával az iskolához. Ha azt mondanám gyorsan eltelt ez a 9 óra, az lenne életem legnagyobb hazugsága. A suliban sajnos nem ajánlott a hazudozás, füllentés, titkolózás, rejtegetés és kb minden ami rossz, mert Mr. Forest telepata és azonnal kiszúr minden ilyet. Még azt is észreveszi ha én hazudok, pedig igazi profi vagyok. Apa kivette a bőröndömet és a hátamra adta a táskámat. Elbúcsúztunk és megindultam az ajtó felé, közben előkotortam a táskám oldalzsebéből a szobakulcsomat. Nálam maradt tavalyról, mert elfejetettem visszaadni.

Az ajtó kitárult és én beléptem, majd körülnéztem: semmi nem változott, minden pont ugyanolyan volt mint a nyári szünet előtt. Már megérkezett a diákok nagyrésze, eléggé nagy volt a forgalom, úgyhogy nagynehezem felverekedtem magam a bal oldali csigalépcsőn. Mindenki a nagy terem felé igyekezett, mert már elkezdődött a vacsora. Biztos voltam benne, hogy a szobám sem változott semmit és ugyanolyan üres, mint amilyen év elején lenni szokott, amíg ki nem találok valami dekorációt. Mivel 7 év alatt soha nem volt szobatársam esténként át kellett szöknöm Natasha-hoz, ha társaságot akartam. De ez abból a szempontból pont kapora jött, hogy sírásnál senki nem nézett rám értetlenül:  hogy az osztály legkeményebb diákja miért sírja el magát, csak úgy? De senki nem vigasztalt meg és nem hívogathattam folyamatosan anyát, hogy adja egy kicsit Anillát, mert rossz kedvem van. A hugom mindenkit meg tud erősíteni és nagyon vicces is. Mikor (már) hullafáradtan felráncigáltam a bőröndömet az utolsó lépcső fokokon és kinyitottam az ajtót, elállt a lélegzetem: egy lány ült a másik ágyon. Azon az ágyon amit negyedikben kivettek a szobámból, mert úgysem kaptam szobatársat. De most ott volt az ágy is és a rajta ülő lány is. Pár pillanatig csak bámultuk egymást, aztán én lettem a bátrabb:

- Szia, Prisca Glacies vagyok. - Mosolyogtam rám és a bőröndömet elengedve kezet nyújtottam neki. Felállt az ágyról és kezet fogtunk.

- Én Kata Wildrose vagyok és a Katust jobban szeretem. - Mosolygott vissza félénken, majd egyszerre fordultunk a bőröndöm felé ami már nem is volt ott, ahol hagytam. Úgy gondolta, hogy ő most szépen legurul a lépcsőn...... Azonnal kapcsoltunk, ledobtam a táskámat a földre és már rohantunk is, hogy megállítsuk bőröndömet. Nem tudom mennyit futottunk lefelé, de mindenesetre soknak tűnt és csak reménykeni tudtam, hogy a diákok zajongása elnyomja a lépcsőről érkező hangokat. Nagy puffanás és csúszás hallatszott. Megtorpantunk és egymásra néztünk, mert halk cipőkopogást hallottunk a földszintről. Lábujjhegyen tettünk meg egy pár lépcsőfokot lefelé. Aztán megfagyott bennem az ereimben vér:

- Ms. Glacies örülök, hogy megérkezett, de megtenné, hogy nem csinál semmi galibát azonnal az első nap? - Hallatszott az igazgató nyugodt hangja. - Tudom, hogy ott van a lépcsőn és hall engem, úgyhogy kérem jöjjön le, szedje össze a holmiát, majd fáradjon be a nagy terembe vacsorázni! - Ránéztem Katusra és megforgattam a szemem, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Kicsi tétovázás után ő is jött utánam.

- Jó napot igazgató úr! - Köszöntem illedelmesen. Katus odaállt mellém.

Az igazgató meglepődve mosolyodott el - Látom már össze is barátkoztak. Nagyon örülök neki.

- Mi nem....... - Kezdte Katus, de vetettem rá egy szúrós nézést és elhallgatott.

- Nézze, igazgató úr, a bőrönd igazán véletlen volt.......

Kezdtem, de Katus közbevágott:

- Én vagyok a hibás, véletlenül meglöktem.

Az igazgató ránézett és ma már másodjára leptük meg, mert így szólt:

- Hm, tényleg ön lökte meg Ms. Wildrose. Kérem, máskor jobban vigyázzon!

- Úgy lesz, ígérem. - Felelte Katus udvariasan. - Kaphatunk még egy pár percet a szobánkban vacsora előtt? - Kérdezte boci szemekkel.

-Persze, de utána siessenek a nagy terembe, nehogy lemaradjanak a vacsoráról. - Intett egyet és ő is elindult a nagy terem felé, hogy köszöntse a diákokat.

Amint elment fellélegeztünk, majd döbbenten néztem Katusra:

- Hogy csináltad!? - Kérdeztem halkan nehogy meghallja valaki. - Őt lehetetlen átverni!

Értelmetlenül nézett rám, ezért inkább csak gyorsan felállítottam a bőröndömet a fogantyújánál fogva és hálásan néztem rá: - Köszönöm! - Halványan elmosolyodott és biccentett egyet. - Gyere menjünk fel, majd ott mindent megbeszélünk és a vacsoránál is tudunk még beszélgetni. De Natasha oda akar majd ülni...... - Kezdtem el hangosan gondolkodni, miközben a bőröndömet ráncigáltam.

- Ne segítsek? - Kérdezte Katus.

- Nem, köszi. Boldogulok vele.

Amikor felértünk a szobánkhoz és bevittem a cuccaimat az ágyam mellé, megpillantottam egy nyuszit Katus ágyán. Csak meredt rám nagy szemekkel.

- Ő a nyuszim, Lizzie. - Mondta Katus, mert látta, hogy nagyon nézem a pihenő kisállatot.

Most vettem észre, hogy nem is volt időm megnézni Katust, mert folyamatosan, csak rohangáltunk a lépcsőn fel-alá. Váll alá érő hosszú, egyenes, dús, fekete haja, szinte világítóan kék szeme és hófehér bőre különlegessé tették. Leültem az ágyamra és kifújtam magam, ő is ezt tette. Hirtelen eszembe jutott, hogy mit kell tennünk, ha nem akarjuk, hogy Natasha a mi asztalunkhoz üljön.

- Figyelj Katus, mi lenne, ha levinnénk a nyuszidat is vacsorázni?

- Rendben, Mr. Forest is ezt mondta. - Egyezett bele.

- Csodálatos! Tudod, van egy barátnőm, aki tuti, hogy mellénk akar majd ülni, de most nincsen kedvem vele lenni. Szeretnélek egy kicsit megismerni, mert eddig nagyon nem volt rá időm. Natasha utál mindent, ami él és szőrős, szóval ha levisszük Lizzie-t tuti, hogy oda se jön.

- Nem fog megsértődni? - Nézett rám Katus meglepődve.

- Ááá nyugi, majd kiengesztelem valamivel. - Legyintettem. Majd az ajtó felé böktem. - Mehetünk?

- Persze, csak felveszem a cipőmet. - Válaszolta és elképedve néztem rá.

- Nem fagyott meg a lábad!? Itt nagyon hideg a padló! Fel fogsz fázni! - Ő csak megvonta a vállát, odament a cipőtartóhoz és felvette feket Converse cipőjét. A karjába vette Lizzie-t és elindultunk a nagy terembe, vacsorázni.