A Szerelem Hamvai / Harry Potter Fanficon (Átírás alatt)

Szenben a vágyakkal 1.

Draco szemszöge
 
Ha reggel megkérdezték volna, hogy mit látok aznap a SVK (Sötét Varázslatok Kivédése) órán a legféltettebb vágyainkat szemléltető tükörben valami olyasmit mondtam volna, mint hogy Pottert a halála pillanatában, vagy Weaslyet ahogy kukázik. De ha komolyabban akartam volna válaszolni, akkor talán azt, hogy Mágiaügyi Miniszter lettem, meg ilyenek. Ha a kérdező elmondta volna, hogy mi is lesz abban a tükörben én bizots felküldöm a gyengélkedőre. Pedig milyen igaza lett volna.
   A reggeli dögunalmas volt, az órarendem nem volt valami dörgedelmes a mainapra, de azért inkább mentem volna a pincében levő klubbhelyiségbe vissza. Dupla bájitaltan a Griffendéllel, hurrá!
Szokás szerint késtem, és szokás szerint nem kaptam érte semmi büntetést, és szokás szerint ezzel kihoztam a griffendélt a béketűréséből.
- Ma szerelembájitalt fogunk elkészíteni. Itt egy lista, amely véletlenszerűen kiválaszt egy mardekárost, meg egy griffendélest. Akiket kisorsolt foglaljanak helyet egy asztalnál. - jelentette be Piton. Mindenki elkezdett zúgolódni, de egy hatásos gyilkos pillantással beléjük fojtotta a szót.
   Unottan nézten a pergament, amin sorra felfénylett két név, amit két elégedetlen morgás követett.

Draco Malfoy
Hermione Granger

   Értetlenül néztem a pergament, ami tovább pörgette a neveket.
-Tanár úr, én nem... - kezdtem bele, de Piton leintett és egy hátsó asztal fele bökött. Hermione is szóra nyitotta a száját, de őrá sem figyelt a bájitaltanárunk.
   Amilyen lassan csak tudtam, olyan csigaléptekbe mentem az asztalhoz, ahol elő volt készítve az üst.
-Na valaki megérkezett. Londonból jöttél? - nézett rám gúnyosan Granger, de én meg se tudtam szólalni. Draco, mit művelsz? Mondj már valami vérig sértőt!! Kiabálta egy belső hang, de az eltörpült a gyomrom rángatózása mellett. Végül motyogtam valamit, mert az feltűnő lett volna, ha hagyom a beszólását.
- Kopj le.
- Megritkult a szókincsed? - nézett felvont szemöldökkel rám Granger, az arca kipirult a pince fülledt levegőjétől. A gyomrom erre  még egyet rándult.
- A csend fogalma ismeretes számodra, vagy olyanról még nem olvastál egyik nyamvadt könyvedben sem? - nem akartam, hogy tovább beszéljen hozzám, mert már igy is túl sok mindben töprengtem vele kapcsolatban.
   Az óra többi fele csendben telt el, csengetésnél elsőként rohantam ki az ajtón, meg sem vártam senkit. A Nagyteremben az ebédelő diákok olyan ricsajt csaptak, hogy a fejem kezdett szétrobbani. Megint Grangerre gondoltam... Apád élve eltemet, ha ezt megtudja! Sárvérű!! A LÁNY EGY SÁRVÉRŰ! A belső hangot most a szívem heves dobogása szakította félbe.
   Ott ült Potter és Weasley mellett, háttal nekem. Egy vastag könyvet támasztott a tejes kancsónak. Tanult és evett, de néha megfordult, hogy a tőle két hellyel odébb ülővel tudjon váltani pár szót. Közben elmosolyodott, az a huncut mosoly ez volt, amit csak közeli barátainak engedett meg.
   A kaja nem volt rossz, a társaság annál inkább. Hülye vicceket hallgattam egész ebéd alatt.
- Mi a következő óra? - kérdeztem fel sem nézve.
- Sötét Varázslatok Kivédése. - hallottam valaki válaszát, de az már nem érdekelt, hogy ki mondta.
   Két perc késéssel indult meg az osztály, a terembe beérve azt vettük észre, hogy a tanár sem valami pontos, mert a katedra üres volt. 
   Egy negyed óra mulva becsoszogott Alastor Mordon... Legszívesebben rá sem néztem volna olyan visszataszítóan festett, a háta mögött pár Durmstrangos diák jött. Victor Krum olyan lenézően mért végig, hogy kedvem lett volna képen törölni, de az erőviszonyok nem voltak éppen egyenlőek.
- Alastor Mordon vagyok, exauror. Nem fogok mindenféle nyálas köszöntőbeszédet mondani. Hoztam egy különös dolgot. Ki tudja mi áll a sarokban? - egy régi, ódivatú tükör fele bökött. Krum meg egy termetesebb durmstrangos leült a mögöttem levő padba. Elkeztek  bolgárul sutyorogni, de egy fordító varázslattal segítségével mindjárt értettem minden szavukat.
- Ki volt a lány a könyvtárban? - kérdezte izgatott hangon Krum. A szemöldököm a homlokam közepéig szalatt... Nem, nem lehet ő....
- Malfoy, tudja a választ? Vagy miért néz ilyen érthetetlenül? - nézett rám ép szemével a tanár. A fordító varázs még működött, így eltudtam olvasni a tükör szélére írt latin szavakat.
- Edevis tükre? - néztem szórakozottan Mordonra.
- Helyes, gyere csak ki. - kelletlenül felálltam, nem volt kedvem most veszekedni.
- Igen? - vontam fel a fél szemöldököm, mikor kiértem, de nem kaptam sem feladatot, sem újabb kérdést.
- Mit látsz a tükörben? - kérdésére a tükör felé fordultam unottan és már nyitottam a számat amikor olyat láttam, hogy a szívem kihagyott egy ütemet. A tanár folytatta a magyarázást:
- Edevis tükrében mindenki azt látja amit a világon legjobban szeretne, az lehet egy kézzel fogható tárgy, de lehet egy fogalom is, vagy egy érzés megnyilvánulása. Sok varázsló és boszorka őrült bele. Ezért csak mindenki épp hogy belepillanthat.
   Ott álltam lefagyva, a szájam szélét rágva. A tükörben ott álltam és Granger ahogy egymásnak támasztjuk a homlokunkat, s utána szenvedélyesen megcsókolom, ő meg visszacsókol. Sántikálva mentem vissza a helyemre, próbáltam közömbös képet vágni.
- A barna hajú, tudod, aki előtt vagy egy millió könyv volt. Az a csinos lány... - elfoglalva a helyem újra hallgathattam a két bolgár diák beszélgetését ami egyre jobban beigazolta a gyanúmat.
- Az a szőke azt mondta Griffendéles. A neve Hermione, Hermione Granger. - a gyomrom ugrott egyet a névre, s egy elhatározás kezdett megszületni bennem.
   Az apám úgy sem lát el idáig, s magasról teszek mindenkire, még Victor Krumra is! Ha egyszer valaminek nekimegyek azt véghez is fogom vinni...
Tetszik nekem Granger. Nem tehetek róla, de nagyon is tetszik. S ha már ezt érzem, nem is fogom elfolytani.