,,Mikor azt mondja, hogy szeretlek, nem törődök a lelkifurdalással vagy a kihágások kockázatával. Nem félek szeretni őt abban a percben... "
Mi lehet tenni ha a szív nem akar az ésszel egy irányba haladni?
Erre a kérdésre Hermione Granger is keresi...
London egy eldugott részébe hopponáltunk. Az utak porosak és kihaltak voltak. Az utcai lámpák alig pislákoltak. A sötétség körülölelt minket, a szemem lassan szokott hozzá a fény hiányhoz.
-Hol lehetünk? - kérdezte Hermione ijedten.
-Nyugalom. Majd elhopponálunk a hotelhez. - szorítottam meg a kezét.
Pár másodperc múlva már a szálloda virágokkal teli kertjében álltunk. Seprűmet még az utazás előtt összezsugorítottuk kulcstartó méretűvé. Rajtam egy egyszerű fekete öltöny és fehér ing kombináció, hozzá egy sötét színű farmer nadrág volt. Granger egy sima szürke pulcsi, meg egy világos farmer nadrág viselt.
-Szerinted így beengednek minket? - motyogta maga elé idegesen a lány. Szó nélkül kézen fogtam, majd bevezettem az épületbe. A recepciós egy szemüveges, fiatal lány volt. A birtokot tettem volna rá, hogy a szemüveget csak divatból hordja. A szemöldökét összehúzva figyelt minket, gondolom nem sok tizenévest láthatott besétálni, főleg felnőttek nélkül.
-Miben segíthetek? - francia akcentussal beszélt.
-Draco Malfoy névre volt lefoglalva egy szoba. - könyököltem fel magabiztosan a pultra. A recepciós elvörösödött, mikor kacéran elmosolyodtam.
-Ööööö... Igen, a 432 szoba. A legfelső emeleten, Mr. Malfoy. H-ha bármire szükségük van hívják a szobaszervizt. - dadogta el. Egy aranyszínű kártyát nyújtott át a pulton nekem.
Két kisebb utazótáskánk volt csupán, így hamar berendezkedtünk arra a két éjszakára.
A reggel meleg sugarai keltettek fel. A kezem a derekán volt, szorosan hozzámbujva aludt. Milyen jó volt csak így feküdni, nem kellett futni, hogy nehogy ránk találjanak. A haját cirogattam, erre ő nyöszörögve kinyitotta a szemét.
- Jó reggelt, szerelmem. - suttogtam a fülébe.
- Jó reggelt, Draco. - adott egy puszit a számra Hermione.
A reggelit egy a Temzéhez közeli kávézóban fogyasztottunk el, a Embankment Cafe-ban.
- Minden napunk ilyen kéne legyen. - itt bele a teájába Granger. A haját egy fonott cofba kötötte, mosolyogva beszélt mindenkivel, a szobalányon át, a pincérig. Megnyugtató volt a jelenléte. A zavaros tengerből csöndes patakocskát csinált. Elhitette velem, hogy ez a hét örökké tud tartani.
- Egy hétig ilyen is lesz. - sóhajtottam bele a bögrémbe. Minden percet ki akartam élvezni ennek a hétnek, minden percben vele akartam lenni...
A reggeli után elmentünk a London Eyes-hoz. A sor nem volt hosszú, de Hermione nem állt be.
- Az olyan közönséges. Ha valaki eljön Londonba mindig ugyanazokat a látványosságokat nézi meg, a London Eyes-ot, a Buckingham-palotát, a Tower Bridge-et, a Westminster-apátságot, és a többi ezekhez hasonlót. Mintha nem készülni róluk több millió kép évente. - karonragadott és a metró fele vezetett.
Véletlenszerűen leszáltunk a külváros egy csendes területén. Egymás kezét fogva mentünk végig a barátságos utcákon. London egy teljesen más oldalát ismertem meg. Csendes, nyugodt környezet, itt nem futottak az emberek egyik látványoságtól a másikig. Élték az életüket. Úgy sétáltunk el melletük, mintha mi is csak egy hétköznapi pár lennénk, egy nyugodt délelőttőn.
Az ebédet egy lepukkant presszóban ettük meg. A virágmintás tapéta és kopott bútorok egy elhagyatott házra emlékeztettek, de ahogy láttam Hermionénak tetszett ez a hely.
- Most melyik arcát mutatod meg Londonak? - kíváncsiskodtam. A fiatal pincérnő egy régi, fatálcán szolgálta fel a déli teát. A cukor tartó porcelána meg vol repedve, a teáscsészék is láttak már jobb napokat.
- Most is az egyik személyiségét mutatom. - mosolygott bele a teájába. A hüvelykujját játékosan végig húzta a fehér felületre festett, színes virágokon.
- Az előbb láttam a nyugodt, csendes személyt. Ez most melyik? A régi és selejtes? - húztam fel a szemöldököm értetlenül. Granger erre elnevette magát.
- A büszke és halhatatlan. Nézz csak körbe. Ez az épület lehet vagy 100 éves, mégsem bontják le. Túl büszkék ahoz, hogy valami modern szögletes házat építsenek helyette. Halhatatlan ez a város, ezt jól bizonyítja ez az épület is. Itt áll már évezredek óta London, néha kerűl bele szögletes forma, de a vén pór sosem száll fel teljesen róla. Régi, de mégsem bontják le. - beszéd közben elgondolkodva bámult ki az ablakon. Egy egyszerű kertre nyílt kilátás, de ő úgy nézte, mintha az éden kertet látná.
- Óóó... - csak ennyit tudtam kinyögni. Minden szava értelmet nyert, úgy éreztem, hogy nem is egy lány beszél hozzám, hanem az univerzum mondja el a titkát.
- Most egy hétköznapi turista szemén keresztül megnézzük National Portrait Gallery-it. - állt fel az asztaltól. Követtem a példáját, pár perc múlva már a metró megálló felé sétáltunk.
A múzeumban nem csak régi képeket láttunk, voltak modern alkotások is. Nem volt valami nagy szám, de a délutánt eltudtuk ott tölteni.
Visszafele menet vett egy ruhát Hermione, amit én nem láthattam, mert meglepetésnek szánta. Az Ahogy tetszik hamar lezajlott a Globe színházban. Irigyeltem Olivért és Célia-t, nekük olyan könnyen ment a szerelem. Nem voltak akadályaik, nem volt köztük szakadék.
A vacsora előtt visszatértünk a szállodában, ahol átöltöztünk. Egy fekete-fehér szmokinot kaptam magamra. Hermione fél óra elteltével lépett ki a fürdőszobából, és ÚRISTEN... A karácsonyi bálon is elképesztő volt évekkel ezelőtt, de most... Nem lehet szavakba foglalni
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Úgy mosolyogtam az éjszaka további részében, mint egy hibbant. Le sem lehetett törölni az arcomról a vigyort. Miután több, mint tíz percig csodálkoztam és dicsértem a ruháját, elindultunk az étteremhez.
Egy előre lefoglalt asztalhoz vezetett a pincér. Udvariasan kihúztam a széket a lánynak.
-Milyen lovagias az úr. - kacagott miközben leült.
- Hova szeretnél menni holnap? - kérdeztem a rendelés után.
- Párizs? - kérdezett vissza.
- Holnapután? - hajoltam át az asztal felett. Csak pár centi maradt a szánk között, mikor megálltam.
- Madrid... - suttogta a számra, fülig el volt pirulva. Az étterem leghátsó szobájába volt az asztalunk, a kihalt helyiségben szenvedélyesen megcsókoltam őt.
A vacsora jó hangulatban telt el. Végűl egy fekete taxi vitt vissza a hotelbe.
A szobánkban sötétség volt, nem is kapcsoltam fel a villanyt. Lágyan elkezdtem csókolgatni a nyakát, a kezemmel közben gyöngéden lefejtettem róla a korom fekete szövetet. Beleharapott az alsó ajkamba, mire még gyorsabban keztem el csókolni. A szánk nem telt be a másikéval, mint két sebzett szívű galamb, úgy faltuk egymást. A hold fénye beszivárgott a sötétítő függöny résein.
