A Szerelem Hamvai / Harry Potter Fanficon (Átírás alatt)

A végtelenen túl... 9

Draco szemszöge

Hermione a szavaim után nem nagyon szólt hozzám. Én sem erőltettem a beszélgetést, hagytam hadd eméssze meg a hallottakat. Tudta, hogy nem önszántából teszem, hogy ráköteleztek. Csendben öltöztünk, néha lopva rá pillantottam, de ő egy pillantásra sem méltatott. Az ajtóhoz lépett, mikor a keze után kaptam és visszahúztam.
- Haragszol? - néztem bele sötét barna szemeibe.
- Ez nem harag. - rázta meg a fejét, és egy lépést hátrált.
- Akkor mi? - kaptam ismét a csuklóját után, de ő kitért.
- Csalódás. Azt hittem te nem leszel olyan... - suttogta a kettőnk között lévő távolságba.
- Én lehetek akárki, mindig szeretni foglak. Sajnálom... - a pálcámat rászegeztem, Hermione meg se mozdult a többenetől. - Exmemoria.
Kitöröltem az utolsó fél órát az emlékezetéből. Ő pislogott párat, és mintha semmi sem történt volna közelebb jött és megcsokólt. Lehet, hogy most nagyon sokan elítélnek, de ő az akit nem veszíthetek el. Nem akartam, hogy ő is ilyen nagy terhet cipeljen a vállain.
Beleveztem a csókjába, az ujjai a hajamba túrtak, mire a csók egyre szenvedéjesebb lett. Félő volt, hogy ismét az ágyba kerülünk, és utána magyarázkodhatnánk, hogy hol voltunk. Óvatosan eltoltam a lányt, majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Ideje lenne meni. - néha azt hiszem a gondolataiban olvas.
- Aha. - támasztottam az állam a fején. Álltunk még ott így egy darabig, erőt gyűjtöttünk, az elváláshoz.
- Két nap múlva, ugyanitt ugyanekkor? - kérdeztem a búcsúcsok után.
- Rendben. - azzal kilépett az ajtón, néztem ahogy a folyosón távolodik.
A vacsorára nem utolsónak érkeztem, így nem tünt fel különösebb képpen senkinek sem az eltűnésem. Csendben ettem, nem figyeltem mások hülyeségére. A csirke fürészpor izű lett a számban, mikor a tanári asztalnál megláttam Dumbeldort. Egy akkorát nyeltem, hogy még a Hugrabug asztalánál is hallhatták.
- Mi a gond, Draco? Mostanában olyan fancsali képet vágsz. - hajolt oda Pansy.
- Semmi. - azzal felálltam, faképnél hagyva a lányt. Az előcsarnokban Célia Kesenengannal mentem szembe. Egy évvel alattam járt. Csodálatos kék szemei voltak.
- Mi a baj, Draco? - kérdezte mellém sétálva.
- Semmi különös, csak fáj a fejem. - nem is hazudtam, két napja hatalmas fejfájás gyötört, Grangerrel való találkozásomkor egy keveset enyhült, de a vacsorán újra visszatért.
- Van egy bájitalomrá. Ha gondolod adok belőle. - ajánlotta fel Célia.
- Nem szerelem bájital ugye? - kérdeztem nevetve, volt már rá példa.
- Olyan rossznak hiszel? - netett ő is.
- Hát, aki mardekáros... - húztam el vigyorogva a számat.
- Még egyébként, ha el akarnálak csábítani nem kellene hozzá bájital. - mondta kacéran a nálam két fejjel kisebb lány. Végül kaptam tőle egy fiola fejfájás csilapítót.
A szobákban feküdtem, és a plafont bámulta. Nem tudtam elaludni. A halogatás csillapodott a fejemben, de még éreztem egy kicsit. A pizsomám egy alsonemüből és egy fehér ujjatlan poloból ált. Magamra kanyarítottam egy köpenyt, úgy indultam el egy esti sétára. A pálácamt megmarkoltam, hogy ha szembe jönne Fircs tudjak rá felejtés átkot szórni.
A pincéből hamar kijutottam. Odafent is csendes volt az éjjel. A lépcső felé sétáltam, csak zokni volt rajtam, így ha valaki szembe jönne igen elcsodálkozna.
Monoton lépteimet nem szakította félbe semmi, cél nélkül ló bojongtam. Egy toronyba vezetett fel az utam. A legtetején egy hatalmas boltíven keresztül lehetett a kilátást csodálni. Hátamat egy tartó oszlopnak vetettem, s néztem az egyre hidegebb éjszakát. Az erdőt néha felborzolta a szél, a tó viztükrén halak vagy valami varázslények kellettek hullámokat.
A pirkadat egyre erősödő fényére ébredtem. Hamar észbekaptam és szapora léptekkel vissza siettem a pincetermekbe.
A klubbhelyiség egyik bőr foteljébe egy ismerős alak ült. Félig felhúzott szemöldökkel nézett fel a kezében tartott könyvből. Meglepődve álltam meg elötte. Mit keres ő itt? Zúgott át az agyamon.
- Hajnali séta? Vagy inkább úgy kérdezzem, hogy kitől érkezel? - nézett le a zoknis lábamra.
- Öööö... Az úgy volt... - próbáltam valami hihetőt kitalálni, de a korai órában nem jutott semmi hasznos az eszembe.
- Nekem ne magyarázkodj. Sok lány igényli a kegyeidet, de azért korábban is visszajöhetnél. Most sipirc aludni, elfogadom az éjjel e fontos mozzanata kimaradt. - emelte a könyvet a szeméhez Piton, befejezve a beszélgetést.
Nem lehet, hogy mindenki azt hiszi, hogy falom a lányokat! Már jó ideje csak Grangerrel voltam, s azok az alkalmak is titokosak. Ez a gondolat forogott a fejemben, mikor bevetettek magam az ágyba.
Egy órát ha aludtam. Gyorsan öltöztem fel, pár perc múlva már a reggelimet fogyasztottam. A Griffendél asztalánál Hermione nevetett a barátaival. Már készültem felállni és odamenni, mikor egy figyelmeztető hang megszólalt a fejemben. Mit gondolnának mások? Mit szólna ehhez mindenki? Nem rendezhetek jelenetet, nem szabad! Belenéztem a tojásba, amit éppen ettem. Minden étvágyam elment. Ugyanolyan csendesen mint ahogy jöttem úgy is mentem el az asztaltól. Lassan én is egy kísértet leszek, minden nappal közelebb kerülök a szellemé váláshoz.
Hermione járt a fejemben egész nap, őt nem akartam elveszíteni. A végtelenen túl is elmennék érte. Mert aki ilyen fontos az ember számára azért mindenre hajlandó. Mert nekem ő a tavasz első fénye, a nyári meleg fuvallat, maga a boldogság. Lehet, hogy nyálas vagyok, de nekem csak ennyi öröm maradt az életemben, nekem csak ő maradt.