22.rész

156 10 2
                                    

A turné

Lucy napról -napra jobban lett. Egyre többet mosolygott és visszatért belé az élet. Ez részben nekünk, részben egy osztálytársának köszönhetően. Ugyanis David majdnem minden nap hívta, vagy átjött. Kedves a srác mit ne mondjak. Lucynak úgy látszik most pont David támogatására volt szüksége. Hiába, furcsa dolog ez a szerelem. Van egy olyan érzésem hogy lesz Köztük valami, ugyanis szinte vibrál közöttük a levegő. Aminek Örülök, mert így Lucy túlteheti magát Patricken. Daniel is sokszor átjárt hozzánk és sok helyen voltunk. A nagyinál is voltam. Hihetetlen, de amióta itt lakunk alig láttam. Pedig az volt a tervem hogy sokat találkozunk. De most többször is átjárok hozzá. Daniel a második lemezét is kiadta, ami tök szuper. Fogalmam sincs hogy hozta össze ilyen gyorsan. De azt mondta régebbi dalokból állították össze. Szerintem eszméletlen lett. De komolyan. Hatalmasat fog tarolni. Amiben igazam is lett, hiszen hamarosan tarolt. Milliók veszik a CDjét ami hatalmas dolog. Ennek is nagyon örültem. De mint Kiderült, ennek a CD dolognak van egy hátulütõje is.

-Figyelj Lotti.-kezdett bele Daniel. Ahogy mondta egyből tudtam hogy valami nem oké.-Az a helyzet, hogy turném lesz. Negyven ország stb. Európában. Vagyis ott is. Ami azt jelenti, hogy a nyár további részében nem is láthatlak.-mondta idegesen.

A gyomrom összeszorult. Nem hiszem el, hogy nekünk mindig közbejön valami! Ez egyszerűen nem fair! Szomorúan ránéztem.

-De el fogsz menni. -jelentettem ki.

-Nem nem fogok.

-De igen elfogsz. Figyelj Daniel! Olyan sokmindent dobtál már vissza miattam. Ezt azért nem fogom hagyni. Persze rohadtul hiányozni fogsz, de nem fogom hagyni hogy errõl lemondj.-tiltakoztam.

-De....

-Daniel!

-Oké oké Elmegyek.-tette fel a kezét.-Nyugi van Bogaram.

-Bogaram?-néztem rá furán.

-Aha.-vigyorgott.

-Okééé.-néztem körbe értetlenül.

-Merre szeretnél menni Virágom?

-Virágom?

-Baj?

-Nem. De jobb szeretem a Lottit. Nem kell túlzásba vinned a becézgetést.-mosolyodtam el.-Ugye Mályvacukorkám?

- Há persze. Bocsánat, Mézesmackóm.

Egyszerre nevettünk fel. Olyan röhejesen ezek a becenevek.

Persze nem felejtettem ám el milyen nehéz időszak elé nézünk. Persze azt mondják a szerelem kibírja a távolságot. Persze. De azért jópár távkacsolat bomlott szét. Nem szabad ezen agyalnom mert akkor csak rosszabb lesz.

-Menjünk el moziba.-mosolygott rám, a gödröcskés mosolyával Daniel.

-Rendi.

A moziba aztán egy nagyon vicces filmet választottunk. Jó nem éppen a romantika a lényeg, ez egy ilyen kémes film. A címe "A kém". Aki még nem látta annak csak ajánlani tudom. Persze iszonyat röhejes, majd kiköptem a belem annyit nevettem, de azért korhatáros. Persze néhány beszólás a filmben, attól Függetlenül hogy cenzúrázott, hihetetlen. Nagyon jókat nevettünk Daniellel. Eszméletlen volt.

Otthon aztán anya letámadott.

-Hol voltál?

-Daniellel.

-Mostanában mindig vele vagy.

-Turnéja lesz. Valószínűleg a nyár végéig nem látom.-sóhajtottam.

-Uh.

Hát igen. Ez uh. Nem igazán tudok erre mit mondani. Persze Daniel megígérte hogy minden nap felhív, és minden este skypeolunk, azért az nem ugyanaz. De nem fogok itt hisztizni mint valami csitri, Úgyhogy hagyjuk ezt. Lucy szobája mellett amikor elhaladtam, megtorpantam, és visszahátráltam az ajtóig. A szobában a nővérem és David éppen csókolóztak. Úgy bizony. Elmosolyodtam. Lucynak Fogalmam sincs ez hogy megy ilyen gyorsan. Nekem biztos egy csomó idõ kellett volna kiheverni, de mint mondtam, a szerelem az kiszámíthatatlan. A telóm csörögni kezdett.

-Halló?-szóltam bele.

-Szia Lotti. Mizu? Lucyval mizu?-Hallottam meg Vinit.

-Szia.

-Hé Vini had köszönjek én is.-Hallottam a háttérben.

-Oké tessék.-adta neki oda Vini a telefont.

-Szia Lotti.

-Szia Eliz. Nos hát Lucy jobban van. Éppen az új barátjával Daviddel beszélget.

-Új barátja?-csodálkozott Vini.

-Hamar kiheverte.

-Helyes. Patrick egy tapló.-jegyezte meg Eliz.

-Hát az tuti.

-És veled mizu?-kérdezte Eliz.

-Daniel turnéra megy. Veletek?

-Uh velem semmi..... Chrissel megvagyunk.....várj.... Mit mondtál az előbb?-kérdezte Vini.

-Azt mondta Daniel turnézni megy.-válaszolt neki helyettem Eliz.

-Na ne már!-akadt ki Vini.-Az legalább két hónap. Vagy több.

-Tudom.-sóhajtottam.

-Jaj, Kislány.-sóhajtott Eliz.-Hogy veletek mindig van valami.

-Lehet az egész szar. Szar vagyok Danielhez.-nyöszörögtem.

-Micsoda? Ilyet ne is mondj ez hülyeség!-tiltakozott Vini.

-Mit vagy szar? Akkor Patrick mi az anyám? Hallod Lotti, fu. Nem vagy szar. Csak ez most szarul jött ki.-tiltakozott Eliz is.

-De....

-Csak semmi de.-Szólt közbe Eliz.

A lányok egész végig támogattak, miközben én kezdtem kiakadni. Persze nem mutattam ki. Dehogy. Már csak az kéne hogy Daniel ne menjen el. Nem mintha nem örülnék neki, na de hát igen. Karrierje van. Mindegy. Nem szeretnék hisztisnek tűnni. Hagyjuk. Lucy azóta is együtt van Daviddel, aminek nagyon Örülök. Patrick azóta sem jelentkezett. Nem láttam én sem, nem is beszéltünk. Daniel találkozik vele, hiszen a legjobb haverja, de nem hozzuk szóba. Az utóbbi idõben sokat voltam a nagyinál is, és sokat beszélgettünk.

Azt mondta hogy elmehetnék Daniellel.

-Ugyan nagyi!-legyintettem nevetve.

-Komolyan mondtam.-nézett rám.

-De......és anyuék? Lucy? A barátnőim? Te?

-Én elengednélek, a barátnőim tuti megértik, ahogy Lucy is. Anyukádék....hm hát igen. Talán mégsem olyan egyszerű ez.-húzta el a száját.

Sóhajtottam.

-Ez a turné dolog önmagában nem túl egyszerű.

-Megoldjuk.-kacsintott rám nagyi.

Mosolyogtam ugyan, de nem hittem el hogy ebbõl lehetne valami. Mondjuk óriási lenne elmenni Rómába, Párizsba, Londonba, New Yorkba, Tokyóba és Budapestre, de anyuék úgysem engednének el.

***

-Micsoda? Komolyan? Most szórakoztok velem??-sikítoztam.-Komolyan elengedtek a turnéra???

-Igen. Elmehetsz.-mosolygott anyu.

-Atya ég!!-ugráltam.

El sem akarom hinni. Anyuék komolyan elengednek Daniel turnéjára.

Wilde-storyWhere stories live. Discover now