Wilde-story

24.rész

London, Párizs, Budapest

Most utazunk Londonba, amit már nagyon várok. A repülőutat nem részletezném, nem igazán történt lényegre méltó. Viszont amint Földet értünk, újra teljes lázban égtem, mint New Yorkba érkezéskor. Mindent meg akartam nézni ami csak van Londonban. Persze talán Párizst vártam a legjobban, de mindegyik városba el szerettem volna jutni. London esős, borús és kiszámíthatatlan, ugyanakkor gyönyörű. Kezdésnek a London Eyehoz mentünk. A London Eye, más nevén a Milleniumi kerék, (ha valaki nem tudná) egy óriáskerék. Soha nem hagytam volna ki. Már amikor beszálltunk egy ilyen kabinba, el voltam ájulva. Hát még amikor felért a tetejére. Tátott szájjal bámultam körbe. Innen ugyanis belátni egész Londont! Egyszerűen hihetetlen, és meseszép! Nem akartam elhinni! Persze a London Eye magában is nagyon jól néz ki, és persze hatalmas. Miután kellőképpen kigyönyörködtem magam, és készítettem vagy millió képet, átsétáltunk a Temze fölött, a Westminster hídon. A folyó kék vizét csodáltam. Láttam benne a saját tükörképem, amit persze le kellett fotóznom, mert mégiscsak a Temze nem igaz? A forgalom hatalmas, nem volt olyan pillanat hogy ne haladt volna el autó mellettünk. Persze az utcában, mielőtt következő úti helyünkhöz a Big Benhez értünk volna, beálltam egy piros telefonfülkébe. Mindig is ki akartam próbálni! A Big Bent csak kívülről csodáltuk meg, természetesen az elmaradhatatlan fényképekkel. Ez az óratorony is eszméletlen! A listámon a következő a Westminster palota, utána a Westminster apátság. Ugyebár a Westminster palota egyben van a Big Bennel, így nem kellett messzire mennünk. Az épület barnássárgás, kissé hegyes, de csodálatos. Egy igazi remekmű. Daniel már nem is reagált, amikor újabb fotózásra rángattam, hagyta, és még mosolygott is. Azt, hogy milyen a Westminster apátság, nem igazán tudom megfogalmazni. varázslatos, régimódi, eszméletlen. Talán ezek a legjobb szavak rá. Most éppen a Green Parkban sétálgatunk, kézen fogva. Mondanám hogy konkrétan valami miatt jöttünk ide, de az igazság az hogy egyszerűen csak sétálgatunk. A koncert olyan volt mint a többi. Hatalmas, tele emberekkel, tele fényekkel,erős hangerővel, csodás hangulattal. Imádom Londont ez kétségtelen.

Párizs. Franciaország! A gépen ülök de szinte úgy ugrálok mint egy bakkecske. Nem bírok ültömben maradni. Az összes hely közül, talán ezt vártam a legjobban. Idegességemben, és izgatottságomban mindenféle hülyeséget hadartam.

-Hé az ott a Szabadság Szobor!-mutattam ki az ablakon.

-Nem te lány! Az New Yorkban van!-nevetett Daniel.

-Akkor mi az a nagy izé? Ott ni!-mutattam egy hatalmas hosszú szoborra.

Oké ennek az egynek nem néztem utána.

-Nem tudom.-röhögött Daniel.

-Esküszöm tök úgy néz ki mint egy szabadság szobor, azzal az angyal izével a tetején, vagy nem? Ugye hogy olyan? Tökre. Esküszöm. De most nem?

-Nyugi Lotti.-nevetett fel Daniel.

-De olyan??-erősködtem.

-Olyan.-legyintett Daniel.

Mintha egy óvodásra hagyta volna rá. Eléggé óvodásul viselkedtem. Ez tény.

-Mondtam én!

-Lotti....

-Elmegyünk Az Eiffel-toronyhoz! Tudod a...

-Tudom milyen az Eiffel-torony.-szakított félbe nevetve a fiú.

-Meg a Louvre....Oh...Tudod az a....

Daniel szerintem megunhatta az állandó hablatyolásomat, vagy csak így tartotta kedve. De megcsókolt. Hát igen. Egyből befogtam a számat. Na nem mintha így meg tudtam volna szólalni.