❝Megérkeztünk. És én lettem az új lány New Yorkban.❞
Álmai mindenkinek vannak. Claire Parkernek is, hiszen ő egész életében csak New Yorkról álmodozott. Az édesanyja halála után Claire élete nem várt fordulatot vesz, így a kisvárosi lány egy csapásr...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ｈｅｔｅｄｉｋｆｅｊｅｚｅｔ Seggfej
– Komolyan elegem van belőled! – téptem fel idegesen a könyvtár ajtaját.
És hogy miért is voltam ideges, ezen az októberi napon? Mindennek egy bizonyos Nate Butler volt az oka. Ismerősen cseng a név? Biztosan. Na, de ne ugorjunk annyira előre...
Reggel a suliba érve végighallgattam Sophie és Spencer bájcsevelyét Nate Butler kockahasáról – Spencer megnyerte a fogadást, így megkapta a beígért két dollárját.
Egyébként azt is megtudtam, hogy Sophie alapvetően nincsen oda Nate-ért, de azt elismeri, hogy jól néz ki és persze be imád pletyózni az aktuális tényállásról. Az aktuális tényállás alatt pedig természetesen Nate Butlert értem.
Az első óránk egyébként fizika volt, Mrs. Mandellel, és majdnem el is aludtam rajta, annyira unalmas volt. Na, persze a bonyodalmak – mint mindig – irodalom órán kezdődtek. Mert ugyebár az a hetes tanteremben van. És a hetes tanteremben Nate Butler mögöttem ül – arról nem is beszélve, hogy folyton elkésik és ezután rendszerint szemtelen vigyorral az arcán böködi a hátamat, azzal a szándékkal, hogy kérjen tőlem egy tollat. Már az is felmerült bennem, hogy nem is olyan fontos neki az a nyamvadt toll, csupán – mióta többszörösen is visszautasítottam a randira hívós próbálkozásait – élvezi, ha idegesíthet.
Most is ugyanez történt: természetesen elkésett, majd elnézést kért – és arra hivatkozott, hogy a portás tartotta fel, mert valami probléma akadt az azonosító kártyájával. Tipikus.
Miután kimagyarázta magát, lazán a helyére sétált, és a követkető percben már engem "zaklatott".
– Parker – sutoggta, a lehellete pedig csiklandozta a tarkómat.
Én éppen lelkesen körmöltem a táblára írtakat, így automatikusan hátranyújtottam egy tollat Nate-nek.
A fiúnak persze esze ágában sem volt másolni, így inkább azzal szórakozott, hogy ki–be kapcsolgatja a tőlem kunyerált tollat, mindeközben elviselhetetlen, kattogó hangot kiadva.
– Abbahagynád? – fordultam felé felháborodva.
Természetesen nem voltam egyedül: Spencer gyilkos pillantásokat vetett a srác felé, míg az egyik fiú hátulról megdobta egy félig megevett szendviccsel(?).
– Talán zavar? – súgta Nate pajkos vigyorral az arcán, majd egy pillanattal később egy újabb kattanást idézett elő.
– Igen. Nagyon. – sziszegtem idegesen.
– Ez esetben – tette le az íróeszközt – , bocsáss meg, hogy megzavartalak a stréberkedésben, Parker.
– Legalább egyikünk gondol a jövőjére is, nem csak apuci pénzére hagyatkozik. – förmedtem rá. – Seggfej.
