❝Megérkeztünk. És én lettem az új lány New Yorkban.❞
Álmai mindenkinek vannak. Claire Parkernek is, hiszen ő egész életében csak New Yorkról álmodozott. Az édesanyja halála után Claire élete nem várt fordulatot vesz, így a kisvárosi lány egy csapásr...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
Ｔｉｚｅｎｈａｔｏｄｉｋ ｆｅｊｅｚｅｔ "Jól vagyok"
Március. Az év legszebb időszaka.
Na persze.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mit szúrtam el ennyire. De igazából semmit. Nate Butler volt az, aki hibázott.
Hibázott, amikor megcsókolta Sandy Evans-t egy hülye felelsz vagy mersz miatt. Akkor is hibázott, mikor nem mondta el nekem. Aztán, mikor hagyott elmenni a bulijáról. Majd, mikor végig sem hallgatott, és otthagyott engem a koncert után.
Annál nagyobbat viszont nem hibázhatott volna, minthogy ismét megcsókolta Sandy Evans-t. Valentin-napon. Az egész iskola előtt. Én pedig ott álltam megsemmisülve, és totál idiótának éreztem magam.
Miért is gondoltam, hogy Nate Butler bármit is változott? Ugyanaz, aki mindig is volt. Egyszerűen csak annyira beleestem, hogy képtelen voltam ezt észrevenni. Most pedig akárhányszor megpillantom őt, ez jut eszembe; hogy mekkora hülye voltam.
Nate Butlert akarni, vagy a világát akarni nem ugyanaz.
A cipőm sarka ütemesen kopogott az iskola folyosójának kemény padlóján, miközben a gondolataimat rendezgetve haladtam kifelé.
Mert vártak rám.
Az iskola kapuján kilépve megpillantottam Brittany-t, aki mosolyogva odaintett nekem. Persze a többiek is ott álltak. A pasija, Bobby, a többi nagymenő és persze Nate Butler is. Sandy éppen átadott neki egy füstölgő csikket, majd amint megpillantott engem összesúgott a körülötte ácsorgó üresfejű libákkal.
Nate még csak rám sem nézett. Visszanyújtotta a cigarettát a lánynak, majd magyarázni kezdett valamiről az ott állóknak, aminek eredményeképp a társaság minden tagja nevetésben tört ki.
Az egész olyan szürreális volt. Alig két perc leforgása alatt történtek az események – míg elértem az iskola lépcsőjétől a parkolókig – , mégis olyan volt, mintha egy örökkévalóság óta figyelném őket.
Mégegyszer utoljára hátrapillantottam a vállam felett. Nate immár háttal állt nekem, Sandy pedig úgy csüngött az oldalán, mint egy drága, dizájner kiegészítő.
Nate-tel több mint egy hónapja nem beszéltünk, sőt, tudomást sem hajlandó venni rólam. Az iskolában szándékosan elkerül, az irodalom órákra van, hogy be sem jár és még Instagrammon is kikövetett.
Magamat is megleptem azzal, milyen könnyen képes vagyok megjátszani, hogy mindez nem fáj és teljesen jól vagyok a szakítás után.
Ha pedig elgyengülnék, csak magam elé képzelem Sandy Evans kárörvendő arckifejezését, és emlékeztetem magamat arra, hogy nem adhatom meg neki azt az örömet, hogy lásson megtörni.
