❝Megérkeztünk. És én lettem az új lány New Yorkban.❞
Álmai mindenkinek vannak. Claire Parkernek is, hiszen ő egész életében csak New Yorkról álmodozott. Az édesanyja halála után Claire élete nem várt fordulatot vesz, így a kisvárosi lány egy csapásr...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Ｔｉｚｅｎｈｅｔｅｄｉｋ ｆｅｊｅｚｅｔ Ophelia
– Úristen Claire, nem fogod elhinni, hogy mi történt! – hallottam meg a folyosóról Sophie hangját.
Az utóbbi hónapokban szinte már mindennapossá vált, hogy a barátaim kedvük szerint átjáróházként használták a lakásunkat, és az ajtó kódját ismerve sokszor bejelentés nélkül toppantak be. És egészen eddig ebből sohasem adódott probléma.
– Lassan a testtel kislány! – avatkozott be Scarlett, mint mindig mindenbe. – Claire apukája még alszik. Este elutazik, ráadásul szombat van és tíz óra. Ha megkérhetnélek halkabban, vagy pedig...
– Innentől átveszem – léptem ki a köntösömben a folyosóra, majd intettem Sophie-nak és a szobám felé invitáltam. – Látod... – mondtam neki, miközben becsuktam magam mögött a szoba ajtaját, a barátnőm pedig lehuppant az ágyra – Scarlett egyszerűen elviselhetetlen.
– Nem érdekel a gonosz mostoha! – legyintett, majd izgatottan tapsolt egyet, mire kérdőn néztem rá. – Figyu, csajszi! Hatalmas nagy híreim vannak!
– Mi történt? Mondd már! – utasítottam, mire a lány szélesen elmosolyodott. – Kitalálom, van egy jó és egy rossz híred.
– Nem-nem – rázta a fejét a barátnőm. – Mindkettő hírem jó. Melyikkel kezdjem, a jóval, vagy a... mégjobbal?
– Kezdd a jóval. – vontam vállat.
– Oké! Szóval... Tudod, mondtam, hogy feltöltöttem pár rajzot Instára.
– Ühüm. – bólogattam.
– Na, és képzeld, hogy egy másik rajzos lány kiposztolta őket az oldijára. Több mint kétmillió követője van, szóval rajta keresztül megkeresett egy írónő, hogy illusztráljam a könyvét! – lelkendezett.
Sophie már kislány kora óta rajzol, és nekem is megmutatta már néhány művét, amik egyszerűen fantasztikusak, így hát teljes szívemből örültem a lány sikerének.
– Hű, Soph! Annyira örülök neked! – öleltem meg. – Látod, én mondtam, hogy nagyon tehetséges vagy!
Sophie arca szinte ragyogott. – Köszi, Claire!
– Na, és ki vele – szólaltam meg kisvártatva – Mi az, ami még ennél is jobb hír?
– Tamm-ta-tamm... – imitált dobverést a barátnőm, mire én unottan forgatni kezdtem a szemem.
Sophie persze tovább húzta az időt, majd mikor már szinte – csak szinte, oké? – úgy voltam vele, hogy nem is érdekel az infó, a lány hirtelen kihúzta magát, és egyszerűen kibökte.
