300-as ciklus

Ébredő Pokol

Itt vagyok egy ideje, így kiismertem, hogy mikor mennyit szenvedünk. Általában el tudok menekülni. Igen, meg lehet csinálni, bár elég nehéz.
Idefent kicsit könnyebb.

Éjszaka nyugtunk van. Bár ez csak nekünk jár, akik az első szintre kerültünk. Ilyenkor minden csendes, nem hallatszik sikítás, nem csattognak az ostorok, nem kiabál senki. Nem ég a tűz, nem fortyog a láva.
Az már más kérdés, hogy mennyi ideig pihenhetünk. Ez változó, mikor van kedve kelni a főnöknek.

A mostani minden nap sokáig alszik, de ettől még nem bízok benne. A társaim mind azt mondogatják, hogy ő olyan kedves, mindig segít, ha baj van meg ehhez hasonlók. De én tudom, hogy ez csak az álca, engem nem verhetnek át ilyen könnyen.

Ez a reggel is úgy kezdődik mint az összes többi.
Öt óra van. Az ablak túloldalán madarak kárörvendő csiripeléssel repkednek a kertben, a Nap szép lassan rózsaszínre festi az ég alját, hogy tovább égesse a földeket.

Hat órakor egy pokolfajzat végigrohan a szobán és leellenőrzött minket.

Hét óra. Mellettem mocorognak az emberek. A legtöbbjük ki van kötve, biztos nem lehetett kellemes éjszakájuk. Nekem legalábbis nem volt. Egész éjjel fenn voltam, és azon gondolkodtam, hogy szökhetnék meg ebből az intézetből. Már lassan kezdek beleőrülni, hogy ennyi őrültel vagyok körülvéve.
Óvatosan kikelek az ágyamból, és az ablakhoz osonok. Kinyitom, de itt elakadok. A hideg rácsokhoz nyomom a fejem, és így kémlelem a külvilágot. Az emberiség mindent tönkretett. Bárcsak mindet meg tudtam volna ölni!
Mindehol gyárak kéményét látom, füstben áll a volt otthonom. Inkább becsukom a szemem mielőtt teljesen elborulna az agyam.

Az ajtó nyikorgása kizökkent a pusztulás bámulásából. Még nincs nyolc óra. Lehet új vezető van?
Nyugalmat színlelve megfordulok a tengelyem körül, hogy szemügyre vehessem a betolakodót.

- Ő itt Dr. Kolident András, az elmegyógyintézet új igazgatója - segített ki egy épp akkor belépő boszorkány. Igazam lett.

Huhh, hát ez szerintem eléggé összevissza lett... Szerintetek is furcsa?