Forgetting • Niall Horan ff. / Hun

Epilógus

Megismertem egy fiút. Niall Horan. Énekes egy sikeres, brit fiúbandában. Nem is értem, hogy eddig miért nem írtam róla, pedig ő tényleg csodálatos... Mindig megnevettet és úgy érezem magam, mikor vele vagyok, mintha már találkoztunk volna, mintha ezer éve ismerném őt.
A toll gyorsan sercegett a papíron, miközben nem is gondolkodva írtam le azokat a szavakat, melyek elsőre eszembe jutottak. Sietnem kellett, hiszen alig öt percem volt az érkezésééig. A hetedik randinkig.
Hetedik randi. El sem hiszem, pedig már a századiknak tűnik, mintha hosszú hónapok óta ezt csinálnánk. De ő nem bánja, azt mondja, hogy ennek meg van a varázsa, ahogyan annak is, hogy nefelejcsekkel áraszt el. Már az egész szobám ettől illatozik. Ettől és persze Nialltől érzem azt, hogy most igazán otthon vagyok.
Napok óta nem felejtettem el semmit. Tisztán emlékszem szőke hajára, elképesztően kék szemeire és minden vonására, amitől a szívem valahogy mindig a tripláját kezdi el verni.
Talán megtaláltam az egyetlen embert, akit képtelen vagyok elfelejteni, mert már nem akarok menekülni, nem az a lány vagyok, aki elszökött, hogy felejteni tudjon, mégis rettegett, hogy nem fog többet emlékezni.