Kitaszítottnak érezte magát. Kívülállónak,feleslegesnek. Valakinek, akit mindenki háttérbe helyez,aki mások árnyékában él. Akivel mindenki hálátlan.
Ő Leia Emerson. Egy gyönyörű, okos,félős, göndör hajú lány.Érdekes, mondhatni különleges személyiség...
Itthagyott. Ő is, ahogyan azt mindenki szokta, elhanyagolt, mivel fontosabb dolga is volt. Apró csomó keletkezik torkomban, amit próbálok lenyelni. Nem sírhatok. Nem is értem miért lepődtem meg ennyire. Az volt a csoda, hogy eddig ilyen jól ment és jól érezhettem magamat. De ennyi volt.Ez vagyok én. Egy szánalmas csődtömeg, akinek az érzéseire mindeki magasról szarik.
*Hétfő*
Nem keresett egyszer sem, így még rosszabbul esett a dolog. Már ha ez lehetséges. Valamit, a szokásos módon, nagyon elcseszhettem. Vagy csak szimplán ráismert a cseppet sem érdekfeszítő énemre. Tegnap Suse átjött pár órára, hogy beszélgessünk és megpróbáljon megvígasztalni. Igaz nem mutattam ki mennyire is mélyen érintett a dolog, szóval csak sejthette, hogy mi a helyzet. Előtte nem is sírtam, csak nagyon közel álltam a dologhoz, de olyankor mindig tereltem a témát. Ma mindenképpen kerülni próbálom majd a vele való találkozást. Ha még sem sikerülne, vagy megkísérelem a feltűnésmentes viselkedést (azaz elrejtőzöm), vagy figyelmen kívül hagyom. De remélem nem találkozunk és akkor elég egyszerűen megoldódott a dolog. Felkapom magamra a mai szettemet, ami a hangulatomhoz eléggé passzol. Egy piros pulcsit, fekete magasított derekú szaggatott nadrággal és kezembe veszem a bőrdzsekimet, hogy ha kell a derekamra köthessem. Az útra kész táskámat vállamra veszem, előszedek egy fekete baseball sapkát és elindulok a földszintre.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ott elteszem a kajámat és a piámat, majd a buszmegállóba vezet utamat, a piros Superstar felhúzása után. Kint megcsap a reggeli kissé hűvös idő, ami bizsergetve csípi arcomat. Szerencsére pont elérem a buszt, így ma akár még időben is beérhetek a suliba rohanás nélkül. Imáim meghallgattak, ugyanis Harrynek nyoma sincs a közelemben. 5 perccel becsengetés előtt már a teremben ülök és a lányokkal beszélgetünk. Tyler becsöngőre érkezik meg, szemével rögtön engem keres, de most nem vagyok hajlandó a vele való kommunikációra.
*Ebéd*
Eddig sikeresen kerültem minden konfrontációt. Remélem így is marad.
-Hey Li, figyelsz te rám?- kérdezi April, mire kiesek gondolataimból. Épp a szokásos asztalunk felé megyünk, a többiek már ott ülnek, ahogyan Tylerék is.
-Bocsi de nem nagyon koncentráltam. Fáradt vagyok- sóhajtok fel és szabad kezemmel hajamba túrok -mit is mondtál- nézek rá kérdően, mire újra mesélni kezdi, hogy mekkora "izgalmak" történtek vele a napokban. Szívesen szoktam hallgatni, de most ehhez sem volt energiám, se kedvem. Viszont nem akartam bunkó lenni. Idő közben oda érünk az asztalhoz, ahol a többiek kíváncsian hallgatják April történetét, így nem olyan feltűnő, ha nem szentelem neki minden figyelmemet. Tyler tekintetét folyamatosan érzem magamon, de nem viszonzom pillantását. Hirtelen egy kezet érzek meg vállamon, mire ijedten ugrok egy kicsit. Gyorsan hátra kapom a fejemet, ahol Josh áll tálcájával a kezében. Leül a mellettünk lévő asztalhoz, majd figyelmét nekem szenteli.
