Sakura naplója

1. nap

PROLÓGUS

Gyönyörű napsütéses reggelre ébredt fáradt kis városunk, Konoha. A gyenge napsugarak visszatükröződtek minden ablakról, és bekúsztak egy lányhoz is, aki még az igazak álmát aludta. A napsugarak gyengéden megcirógatták a lány arcát, bár ő még nem igazán akart felkelni. Csak az éjjeli szekrényén lévő vekkeróra tudta felébreszteni. A lány az órát egyáltalán nem sajnálva vágta neki a szemben lévő falnak. A tárgy, bát ripityára tört, ennek hatására végre abbahagyta a fülsüketítő sípolást. A lányt Sakura Harunónak hívták. Ő is csak egy volt az átlagos tizennégy éves lányok közül. Ő is szeretett naplót vezetni, a szabadban járni, imádta a családját, és rengeteg időt töltött el a barátaival is.

Ám most, hogy a tizennegyedik életévét betöltötte, és elballagott az általánosból, egy új élet várt rá a falu egyik legjobb iskolájában, amit mindenki csak West Konoha High School néven emlegetett. Sakurának mindig is nagyon jó esze volt. Az általános iskola mind a nyolc évében kitűnő tanulóként emelkedett ki. Nem is volt kérdés, hogy a legjobb gimnáziumba fog járni.

Mint mindenki másnak, neki is voltak félelmei. Szeretett volna a lehető legmegfelelőbb módon beilleszkedni, de sem azt nem tudta, hogy kik lesznek az osztálytársai, sem pedig azt, hogy milyen megpróbáltatásokat kell túlélnie. De azt tudta, hogy meg szeretne ismerni egy olyan érzést, amit eddig még soha nem tapasztalt. Tudni akarta, vajon milyen lehet szerelmesnek lenni.

***

1. rész

Kedves naplóm!

Ma kicsit fáradtan, de ugyanakkor izgalmaktól, új lehetőségektől csillogó szemekkel indultam el a West Konoha High Schoolba, miközben azon tűnődtem, vajon milyen lesz az első gimis napom. Mert azt mondták, hogy szigorú osztályfőnököm lesz. A diáktársaim pedig elég vegyesen lesznek összeválogatva. Kis mértékben talán aggódom, hogy pontosan mit is jelenthet a „vegyesen" szó, de érzem, hogy ez nem akadályozhat meg abban, hogy végrehajtsam a valódi célomat.

A mai naptól kezdve új életem lesz, új érzelmekkel, de legfőképpen új kalandokkal. Egy pompás jövőképet látok, melynek csúcsán a szerelem áll. Ahol látom már magam előtt a szívem választottját. Az én... egyetlen szerelmemet.

Már csak egy saroknyira voltam az iskola kapujától, amikor meghallottam, hogy valaki utánam kiabál.

– Sakura! – A hang nagyon ismerősnek hangzott. Meglepődve fordultam hátra.

Hinatát pillantottam meg, ahogy boldogan integetve szaladt felém. Az általános utolsó évében nagyon jóban lettünk. Mondhatnánk azt is, hogy legjobb barátnőmként tekintettem rá. Bár a nyári szünetben valahogy megszakadt közöttünk a kapcsolat. A családja azt mondta, hogy elköltözött Konoha falujából, ám azt nem árulták el, hogy hová.

– Hinata! Ezt a meglepetést! Hogy kerülsz ide? – Boldogan ugrándoztunk és nevetgéltünk, miközben egymás szavába vágva meséltük el, hogy miről maradt le a másik. A járókelők meg-megálltak mellettünk, de mi mit sem törődtünk azzal, hogy mit gondolnak rólunk.

– Hinata, hol voltál? – tettem fel végül azt a kérdést, ami valójában érdekelt. – Mindenütt kerestelek. Még a szüleid sem árulták el, hogy merre vagy.

– Tudom, Sakura, és nagyon sajnálom, hogy aggódnod kellett. Ám rájöttem, hogy fejlődnöm kell ahhoz, hogy utolérjelek, ezért elmentem a nagybátyámhoz, és megkértem, hogy tanítson új technikákat. Mert tudom, hogy csak így kerülhetek olyan magas szintre, ahol te is vagy. Nem akartam lemaradni.