Sakura naplója

3. nap

  Az út nem volt valami érdekes, úgyhogy arról nem számolnék be. Inkább nézzük meg, mit csináltak egészen idáig a fiúk...
–––
Délután, hazafelé menet Naruto megkérdezte a fiúkat, hogy nincs-e kedvük este elmenni egy kicsit szórakozni. Természetesen magának Narutónak semmi kedve nem volt, de mivel meghallotta, hogy Sakura és Hinata is mennek, ezért neki is muszáj volt velük tartania. De szerencsére mindenki egyetértett, mert a többieknek volt kedvük. Sőt, még Sasuke is beleegyezett.

Úgy beszélték meg, hogy a parkban fognak találkozni. Este öt órára már mindenki jelen volt, illetve mindenki, Sasukén kívül.
– Hol van már? – türelmetlenkedett Naruto.
– Ha nem jön pár percen belül, akkor hagyjuk itt – vetette fel az ötletet Kiba.
– Császtok! – Ám ebben a pillanatban Sasuke mégis befutott. – Na, mi lesz, jöttök?
– Ne tegyél úgy, mintha te vártál volna ránk órákon keresztül! – mondta Shikamaru.
– Srácok, ne veszekedjetek, menjünk már, mert éhes vagyok! – szólt közbe Choji is.
– Egyetértek Akamichivel – mondta Shino. – Induljunk!

Félúton járhattak, amikor mind a hatan hangos hahotára lettek figyelmesek. A hangokhoz nem sokkal később ismerős arcok is társultak.
– Hé, fiúk! Azok ott nem a csajok? – kérdezte Naruto a hangok irányába mutatva.
– De igen – válaszolt Kiba. – Odamenjünk?
– Menjünk! – felelték a többiek egyszerre.

– Sziasztok, csajok! – köszönt Kiba a többiek nevében is.
– Hali – köszönt rögtön Temari. – Mi járatban, fiúkák?
– Hallottátok, hogy a Hokage bulit rendez? Éppen oda tartunk – válaszolta Kiba.
– Micsoda nyűg – ásította Shikamaru.
– Vajon milyen finomságok lehetnek ott? – Szinte látni lehetett, ahogyan Choji lelki szemei előtt megjelennek a finomabbnál finomabb ételek.
– Nem is Choji lenne, ha nem rögtön a kajapult járna az eszében – csapott a fejéhez Ino.
– Ejha, lányok! Milyen dögösen néztek ki! – kiáltott fel Naruto. Ráadásul olyan nagy hangerővel, hogy a körülöttük lévő emberek meg-megálltak. Shino is biccentett, Narutónak igazat adva. Mindig is szerettem Shinónak ezt az oldalát. Olyan menő volt, amikor zavarban volt, még ha egyáltalán nem is pirult el.
Tenten szóba elegyedett Shinóval, Hinata kissé, vagy inkább nagyon zavarban volt, ahogy Naruto közelebbről is vizsgálgatta, én pedig Sasuke mellé léptem:
– Szia, Sasuke!
– Hali!
Whoa, olyan laza, olyan kakkoi!*
– Hogy festek? – Lehet, hogy Sasuke menő, de én meg úgy viselkedtem, mint valami szerelmes szűz. Még körbe is fordultam a fiú előtt, hogy jobban szemügyre tudjon venni.
– Nagyon csinos vagy – válaszolta, elfordítva a tekintetét.
Ez meg milyen reakció volt, Sasuke?! – gondoltam magamban.
– Sasuke, én is csinos vagyok, nem? – Természetes, hogy Ino nem bírt magával, de hogy ennyire ráakaszkodjon Sasukéra?! Félrelökve engem belekapaszkodott a fiú karjába, majd elindultak a többiek után. Szinte mindenkinek volt párja, én és Choji meg hátul kullogtunk. Egészen a helyszínig kellett hallgatnom Choji locsogását. Azt latolgatta, hogy szerintem milyen sorrendben kellene elkezdenie az evést. Remek...

Végre megérkeztünk. Choji azonnal eltűnt mellőlem, és máris meglepte a pultot.
– Nem adok két percet neki, és fogadjunk, hogy mindent felfal. – Megijedtem, amikor valaki a vállamra tette a kezét, de aztán boldogan mosolyogni kezdtem az ismerősre.
– Neji! – kiáltottam fel, mire mindenki felém nézett.
A srácok üdvözölték a jövevényt, a lányok közül pedig bemutatkoztak azok, akik még nem találkoztak a fiúval, közöttük Temari és Tenten. Az utóbbin elég rendesen meglátszott, hogy zavarban van a jóképű Neji láttán. Talán vörösebb volt az arca, mint Hinatának.
– Szia, én Mitsashi no Tenten vagyok. Nagyon örvendek.
– Szóval Tenten. Nagyon szép név.
– K-köszönöm.
– Ó, Hinata! Nem hittem volna, hogy te is jársz néha bulizni.
– Neji bátyám. Sajnálom. Fogalmam sem volt róla, hogy itt leszel.
– Bátyám? – lepődött meg Temari.
– Igen, a bátyja, bár csak unokatestvérek vagyunk. Ne aggódj, Hinata. Bulizni jöttél nem? Akkor érezzük jól magunkat!
Amíg Neji nem figyelt, Tenten odasomfordált hozzám. – Te, Saku, szerinted van nála esélyem?
– Biztosan. És csakúgy elárulom neked, hogy még szingli.
– Tényleg? Ez az! Akkor bevetem magam!
Tenten nagyon lelkesnek tűnt abban a pillanatban, és ez volt az a lelkesedés, ami erőt adott nekem a folytatáshoz. A folytatáshoz, hogy végre kezdjek valamit a Sasukéval való kapcsolatommal.

A probléma csak ott kezdődött, hogy Ino egész este nem volt hajlandó leszállni a nyakáról.
– Gyertek, foglaltam egy asztalt mindenki részére! – mondta Neji
Choji is faképnél hagyott a svédasztal miatt, ami viszont vigasztalt, hogy az asztalnál – ahova Neji vezetett –, ott volt Lee. Rock Lee, aki már a kezdetektől fogva szerelmes volt belém. Még csak meg sem próbálta eltitkolni, én meg persze tudtam róla, de fogalmam sem volt, hogy mit kellene ezzel a helyzettel kezdenem, így csak tettem a tudatlant.
– Sakura kisasszony! – kiabálta messziről Lee, miközben úgy kalimpált a kezeivel, hogy fejbe vágta a mellette ülőket, akik elhúzódtak mellőle, így helyet adtak nekem.
Mind olyan jól elbeszélgettek egymással, én meg mint egy kuka ültem ott közöttük, meg sem tudtam nyikkanni. Még azt sem vették észre, amikor eljöttem onnan. Ki kellett szaladnom a mosdóba, és tanakodtam rajta, hogy szóljak-e legalább Sasukénak, de véleményem szerint Ino annyira lefoglalta a figyelmét, hogy hiábavaló lett volna.

Mosdóban:
Szerencsére senki sem volt a mosdóban, amikor beléptem, így nyugodtan vitatkozhattam a tükörképemmel.
– Sakura, nem hiszem el, hogy ilyen begyöpösödött agyú vagy! Kik vannak odakint? Hm? A barátaid, nem? Akkor mégis miért érzed magad ilyen izékének a köreikben?

A többieknél:
– Hallod ezt, Akamaru? Ez a kedvenc számunk! – Kiba és a kiskutyája már kölyökkoruk óta együtt vannak. Szinte mindent együtt csinálnak. És ez még nem is volt furcsa. A furcsaság ott kezdődött, hogy a többiek látták Kibát a kutyulijával táncolni.
– Azt hittem, hogy legalább egy emberi lényt fog felkérni – mondta Ino. – Sasuke, nem akarsz velem táncolni?
– Bocs, Ino, ezt most kihagynám – kortyolt bele Sasuke az italába, majd megelőzve, hogy Ino ráerőszakolja az akaratát, elindult a mosdók felé.
– Hé, hova mész? – kiabálta utána Ino.
– Megkeresem Sakurát. – Hát igen, ez volt az a pillanat, amikor a többieknek is leesett, hogy akkor már nem voltam jelen a köreikben.

Mosdó:
Sasukénak pont akkor sikerült belépnie a női mosdóba, amikor ,,leizékéztem" saját magamat.
– Te most tényleg azt mondtad, hogy izéke? – kérdezte. Legnagyobb meglepetésemre egy mosolyt véltem felfedezni az arcán, ami pedig Uchiha Sasukénál egy csodának számított.
– S-Sasuke? Mit keresel itt? Ez a női mosdó!
Sasuke, mit sem törődve az érvelésemmel, becsukta maga mögött az ajtót, majd lazán nekitámaszkodott. – Nem kellett volna szó nélkül lelépned. Szólhattál volna.
– Tudom, de mindenki annyira el volt foglalva a másikkal, hogy nem láttam értelmét. Mindegy, már nem számít. Nem érzem jól magam, én hazamegyek.
Vagyis mentem volna, ha Sasuke éppen nem az ajtónál támaszkodott volna.
– Kiengednél?
Hosszú pillanatok követték egymást. Sasuke végig engem pásztázott azzal a kifürkészhetetlen, ébenfekete szemével.
– Menjünk! – szólalt meg végül, majd a kezemnél fogva áthúzott a tömegen.

Már majdnem az ajtónál voltunk, amikor hirtelen megálltam. Deidarát véltem felfedezni a tömegben. Szerettem volna szólni Sasukénak, de Deidara az egyik ujját a szája elé emelte, jelezve hogy maradjak csendben.
– Miért álltál meg?
– Áá... ööö... Semmi különös, csak azon gondolkoztam, hogy nem kellene e szólnunk a többieknek...
– Ne rontsuk azzal el a hangulatukat, hogy mi lelépünk! Hagyjuk őket!
– Hát, jó.
Valóban jól érezték magukat. Mindenki táncolt. Észrevettem Kibát Akamaruval, de ami még furább volt, hogy Choji egy tányér kajával táncolt, miközben minden forgásnál bekapott egy-egy falatot. Hát, ennyi elég is volt nekem.

– Most azonnal haza szeretnél menni, vagy tegyünk egy kis kitérőt?
Gondolkoztam: – Hát, talán a kitérő még belefér.
Sasukéval sétáltunk a... bárcsak mondhatnám, hogy csillagos ég alatt, de sajnos olyan borús volt az idő, hogy egy fikarcnyi csillagot sem láttunk. Szóval mondhatni, sétáltunk a sötétségben.

– Aú!
– Mi a baj, Sakura!
Egy pillanatra mintha Sasuke szemében aggodalmat véltem volna felfedezni.
– Víz? – kérdeztem sokkal inkább magamtól, mintsem Sasukétól. – Honnan került...? – Még csak be sem tudtam fejezni a mondatot, amikor az ég egyik pillanatról a másikra a fejünkre szakadt.
– Sakura, én közelebb lakom. Menjünk hozzám, amíg eláll az eső. Van telefon is, szóval felhívhatod anyukádat, hogy ne aggódjon.
– Rendben.
Elkezdtünk futni Sasuke otthona felé, de aztán félúton rájöttünk, hogy már úgyis csuromvizesek vagyunk. Így tehát úgy döntöttünk, hogy hiábavaló lenne a futás. Szépen, komótosan hazasétáltunk.

A házban:
Mire végre átléptük a bejárati ajtó küszöbét, mind a ketten fáradtan omlottunk össze az ajtóban.
– Tönkrement a mobilom – húztam ki a készüléket a zsebemből, természetesen rengeteg víz kíséretében. Őszintén megvallva, akár halacskák lakóhelye is lehetett volna a zsebem.
– Gyere! – Sasuke hirtelen megragadta a csuklómat, majd húzni kezdett.
– Sasuke, várj! Mi ez így hirtelen?
Behúzott egy sötét helyiségbe, és befogva a számat. A falhoz nyomott.
– Csss! Ha megnyikkansz, megerőszakollak.
Mi van?! Mit mondott?
Természetesen rendesen értettem, csak egyszerűen nem fért a fejembe.
Sasukénak annyira jó illata volt. Olyan közel volt hozzám, és olyan meleg volt a teste, ami azért volt különösen jó érzés, mert én teljesen átfagytam a hideg eső miatt. Elfelejtkeztem arról, hogy milyen helyzetben is vagyunk éppen, így önkívületi állapotomban közelebb húzódtam Sasukéhoz. Az arcomat belefúrtam a nedves vállába, karjaimmal pedig szorosan magomhoz öleltem.

Az ajtón kívülről lassan járó, csoszogó hangokra lettem figyelmes. Akkor ott, abban a pillanatban, a sötét szobában megbújva, Sasuke szorításában – kissé vacogva – nem éreztem félelmet. A baljós léptek egyre csak közeledtek. Egyre közelebb és közelebb értek. Majd az a valaki vagy valami megállt az ajtó előtt. Megállt... és nem mozdult. Sasuke szorosabban kezdett ölelni, már-már a levegőmnek is híján voltam. Már éppen szólni akartam neki, hogy nem bírom tovább levegő nélkül, amikor az ajtó túloldalán lévő dolog megmozdult... a kilincs lenyomódott, és a nyílászáró résnyire kinyílt. Ekkor már éreztem a borzongást. Hátamon felállt a szőr, a szívverésem felgyorsult... De senki és semmi nem mozdult.
Végül szerencsés kimenetele lett a dolognak. Az a valami becsukta az ajtót, és továbbment, Sasuke végre nem préselt neki a falnak, és az agyam újra kapott a friss oxigénből.
– Ez meg mi volt? – kérdeztem, miután a légzésem teljesen helyreállt.
– Semmi, ne törődj vele! – válaszolta Sasuke egyszerűen.
Belső Sakura: Mi van?! Na, most mondja valaki, hogy ne akadjak ki! Mi az, hogy ne törődjek vele? Az előbb úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban végem lehetne, és nem azért, mert egy bizonyos személy kipréselte belőlem a szuszt.

– Sasuke, mi, volt, az?!
– Sakura... – Sasuke a szemembe nézett. – Sharingan – mondta egyszerűen, aminek hatására emlékeimet vesztettem az előző néhány percről, bár arra még homályosan emlékeztem, hogy magához szorított. Csak az okával nem voltam tisztában.
– He? Mi? Mit keresünk itt a sötétben?
– Mondtam neked, hogy zuhanyozz le. De béna voltál, és megcsúsztál. Sajnos csak úgy tudtalak elkapni, hogy véletlenül a falhoz préseltelek, ugyanis én is megcsúsztam.
– Véletlenül a falhoz préseltél? Ilyen szövegeket nem Naruto szokott előadni?
– Hm, valóban. – Sasuke felkapcsolta a villanyt, ami szörnyen rossz volt így hirtelen a sötéthez szokott szememnek.
Mikor végre már láttam is valamit, rájöttem, hogy egy gyönyörűen berendezett fürdőszoba kellős közepén álltunk.
– Mit keresünk mi itt? – kérdeztem.
– Mint mondtam, említetted, hogy le akarsz fürdeni. Én erre azt válaszoltam, hogy akkor menj, és zuhanyozz le.
– És akkor én megcsúsztam, majd te is megcsúsztál.
– Véletlenül?
– Igen.
Meredten bámultam Sasukéra.
– Ebből már sehogy sem jövök ki jól, igaz?
– Nem! – vágtam rá azonnal.
– Haj! Csak... fürödj le – sóhajtotta.
Belső Sakura: Wáó! Csőbe húztam Uchiha Sasukét. Legközelebb fogadásra játszom, az biztos.

A fürdőszoba japán stílus szerint volt berendezve. Miután Sasuke magamra hagyott, én levetkőztem az előtér részében, majd bementem a fürdő részébe. Alig vártam már, hogy alaposan tisztára moshassam magamat, majd beleülhessek a forró vízzel teli kádba. Megenyhülés volt a testemnek. Az előbb még mondhatni a csontomig hatolt a hideg, most meg, mint egy jégbe fagyott kődarab, megkezdtem a kiolvadásomat. A fürdőkádban volt társaságom is, mégpedig egy sárga gumikacsa személyében. Nehéz elhinni, hogy ez Sasuke tulajdonában lenne, esetleg van egy kisebb testvére, vagy az apukájáé. Tudom, milyen fejet vágnak az emberek ennek hallatán, de higgyétek el, hogy az én Haruno papámnak is van egy ilyen gumikacsája. Nem gáz, egyáltalán nem az. Ezt verjétek is ki a fejetekből.

Még javában a fürdőkádban ültem, amikor a fürdő és az előrész közötti ajtón keresztül megpillantottam egy sötét Sasuke szerű körvonalat. Valami ruhaszerű volt a kezében, de anélkül, hogy bármit is kérdezhettem volna, egy hang nélkül eltűnt. Hm... Gyanús volt. Roppant gyanús.
Végül is úgy döntöttem, hogy eleget áztam, így fogtam magam, és az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam. A ruháim eltűntek. Valószínű ezért jött be az előbb Sasuke. A legszörnyűbb pedig, hogy még egy nyamvadt törülközőt sem találtam az ott lévő szekrényekben, amit ideiglenesen kölcsönvehettem volna.
Sasuke benyitott, én pedig ott álltam vizesen, szerencsétlenül és pucéran.
– S-Sakura! – Először nem értettem, hogy miért fordul, majd pedig pirul el. De aztán hamar leesett, hogy anyaszült meztelenül állok előtte. Gyorsan eltakartam magamat a kezeimmel. Legalábbis amennyire tudtam.
Sasuke felém nyújtott egy fehér törcsit, ami nagy segítséget nyújtott az eltakarásomban, a polcon pedig elhelyezett egyfajta „átmeneti" ruhadarabot, mondván, hogy az én ruháim már a mosóban készülnek újjászületni.

-----
*menő