The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

03.-Emerald & Cerulean

Emerald & Cerulean : Smaragd és égszínkék

Rose Davis~

-Remélem tudjátok, hogy ez nagyon sokba fog nektek kerülni.-néztem a testvérpárra még a tetőről. Úgy kellett volna leugranom, hogy a szüleim ne vegyenek észre se engem, se Őket.
Az éjszaka közepe volt, és Dawn néhány perce hívott fel, hogy itt vannak a ház előtt. Én gyorsan, amennyire tudtam felébredtem és felkaptam magamra egy nadrágot.

-Tudjuk, de gyere már! Ugorj!-szólt Louis. Karjaimat összefontam magam előtt, mikor azt mutatta, hogy ugorjak a karjaiba. Még mit nem! Leültem a tetőre, úgy hogy a lábam a semmibe lógott. Ha a szüleim megtudták volna, hogy mire is készültem, azonnal kinyírtak volna.

Néhány másodpercnyi egy helyben toporgás után levetettem magam, és egyenesen a levéltárolóba érkeztem, ezután sietősen feltápászkodtam onnét. Leporoltam magam (már amennyire tudtam) majd azonnal a barátaim előtt termettem.
Elindultunk, be az erdőbe. Mikor az ösvények ketté ágaztak megálltam.

-Melyiken menjünk?-kérdeztem feléjük nézve.

-A jobb oldalin.-válaszolta Dawn.

Tudjatok, úgy láttam az ösvényeket, mintha egy mesefilmben lettünk volna. A baloldali a világos, míg a jobb oldali a sötét oldalt szimbolizálta. Bár tudtam, hogy nem lehet világos a bal ösvény sem, hisz vagy éjfél is elmúlhatott, ezért a jobbon indultunk el. Volt bennem egy furcsa érzés, de a furcsa érzés kerített hatalma alá. Ismét úgy éreztem, hogy figyeltek és követtek is.

Ahogy egyre beljebb értünk az erdőben, úgy kezdett elszállni a bátorságom. Mindenhol hangokat hallottunk, és mindenhol meglapult valami. Ha a farkasokkal nem is, majd egy jó nagyra nőtt barnamedvével találkozunk. Sokkal jobb nem? Én egy kicsit előrébb haladtam mint Ők, így én sikeresen észrevettem egy lábnyomot. Egy hatalmas lábnyomot. Volt talán akkora mint az én tenyerem kétszerese.

És nem medvéé volt, abban biztos voltam, hanem egy farkasé. A körülötte lévő föld még vizes volt, ebből következtettem arra, hogy nyom még friss volt. Muszáj erre haladnunk? Ahogy beleillesztettem a kezem észrevettem, hogy tényleg sokkal nagyobbnak bizonyult, mint egy normál méretű farkasé. A gond csak annyi volt, hogy tényleg jó irányba indultunk el, annak érdekében hogy megtaláljuk Őket.

Körülnéztem, és próbáltam valami farkashoz hasonló árnyat elkapni, de mind hiába. Semmit nem láttam. Felálltam, majd a lábammal elmaszatoltam a nyomot, és hátranéztem a többiekhez. Louis, hozott egy zseblámpát, míg Dawn a mobiljával világított.

-Minden rendben?-hangomra egy kicsit összerezzentek, de felém néztek. Bólintottak, majd tovább folytatták a az abbahagyott dolgukat.

Ahogy beljebb haladtunk, úgy éreztem egyre jobban azt a furcsa aurát. Bevártam a testvérpárt, majd hárman haladtunk tovább. A gond csak annyi volt, hogy a tarkóm bizseregni kezdett épp úgy mint az első alkalommal és épp úgy, ahogy az iskolában szokott.

Mikor előre néztem, nem várt vendégek pillantottak vissza rám... vagy várt vendégek? Melyik a helyesebb megoldás? Kitettem a karomat, ezzel Louis-t és Dawn-t is megállítva. Ahogy előre pillantottak, azonnal lehervadt a mosoly ajkaikról. Egyenesen szembenéztünk azzal a két, óriási farkassal akiket már elég sokan láttak, de eddig senkinek sem volt mersze közelebbről megnézni Őket. Egyedül én voltam az, aki nem halt meg akkor, mikor a zöld szemű rá támadt. Most is ott volt. Megijedtem, nem tagadom, de egyben átjárt a melegség is, akkor mikor a szemeibe néztem. A tarkóm bizsergett, és fogalmam sem volt, hogy miért.

-Ugye ti is látjátok azt amit én?-szólalt meg Louis.

-Ha nem látnánk tovább haladtunk volna.-korholta le húga.

A fehér bundájú, helyesen leült, és bámult ránk, míg a zöld szemű vicsorogni és morogni kezdett. A másik rá vakkantott, mintha el akarta volna hallgattatni, és mintha valamit mondott is volna neki. A barna is helyet foglalt, majd szép lassan felemelte tekintetét. Egyenesen az enyémmel találkozott. Pár másodpercig tudtam bele nézni, hisz pillantása annyira domináns volt, hogy muszáj volt róla elkapnom a tekintetem.

Nem támadtak, csak illedelmesen ültek a helyükön, mintha próba elé akartak volna állítani minket. Mintha ezt akarták volna hogy mennyünk el, mindenféle harc, vagy halál nélkül.

-Tessék Louis. Láttad Őket, indulhatunk? -szólalt meg Dawn.

-Mennünk kéne.-suttogtam. Nem bírtan róluk levenni a tekintetem.

Olyan ismerősek voltak. Mintha, láttam már volna Őket valahol. Oldaluk összeért, úgy üldögéltek és figyeltek minket. Furcsa volt a kialakult helyzet. Nem tudtam hova tenni a dolgot.

-Menjünk.-szóltam ismét. Megfogtam a karjukat, és hátrafelé kezdtem Őket húzni. Ám a farkasok nem így gondolták. A zöld szemű...(legyen a neve Emerald) felállt, és felénk kezdett el sétálni. A másik, Cerulean, még mindig a helyén volt. De mikor Emerald egyre közeledni kezdett, Ő is felpattant, ám nem sétált, hanem elkezdett rohanni felénk. Később a másik is úgy tett mint Ő, azonban mikor elénk értek volna, ketté váltak, és más-más irányba kezdtek el rohanni.

Egyszerre fújtuk ki a levegőt a srácokkal. Megrémültünk, nem csoda, hiszen az életünkkel játszottunk abban a pillanatban. Ám nem ez volt a legnagyobb meglepetés azon az estén. Hanem sokkal inkább az, amit a hátuk mögött rejtegettek. Egy emberi test feküdt mögöttük...