The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

43.-Parting

Parting: Elválás

Rose Davis~

Az idő, mintha lelassult volna körülöttem. Minden másnak tűnt, mint ami valójában volt. A pulzusom az egekben lehetett sőt, a lélegzetem talán percekre is elakadhatott. Nem tudom. Egyszerűen mindent kizártam, csak Harry-t láttam magam előtt. Tartottam a legrosszabbtól, ami a halál volt. Ha tényleg nem élt, akkor nekem sem volt sok keresni valóm ezen a Föld nevű bolygón. Mert nélküle semmi voltam, csak egy kis porszem. Lehet, hogy hasonlóképp végzem, mint Mary, de abban a pillanatban az sem érdekelt. Egyszerűen, csak nem bírtam elhinni, hogy mi felejtősek voltunk...

-Harry!-rohantam oda hozzájuk, és kezeim közé kaptam barátom arcát. Szemét nem nyitotta ki, de szája sarkából csordogált egy piros nedű, a vér. Könnyek gyűltek íriszeim elé, miközben próbáltam felébreszteni a szerelmem.

-Rose, gyere szépen.-hallottam meg egy női hangot, de nem bírtam másra koncentrálni, csak arra, hogy Harry nem nézett rám, s nem beszélt hozzám. Komolyan... komolyan ez lenne a vége?

Fogalmam sem volt, hogy Gemma hova akart vinni, mert mikor Stig és Einar elcipelte a szemem elől Harry-t, magával ragadott a sötétség...

***

Sírva rontottam be a bátyám szobájába, miközben piros arcomra szorítottam kezem. Könnyeim megállíthatatlanul folytak végig bőrömön, ahogy zokogtam. A barna hajú fiút kerestem, s mikor megláttam Őt, azonnal a karjaiba vetettem magam.

-Hé Rose, mi történt?-kérdezte, s felemelte államat. Hamarosan meglátta orcámon éktelenkedő tenyér lenyomatot, így tekintete gyengéddé vált, nemsokkal később pedig apró puszit hintett a vöröslő területre.

-Játszottam a babámmal és apa elvette tőlem és eltörte.-szipogtam-Miután sírni kezdtem, megpofozott.-zokogtam fel s a fájó területre szorítottam kezem. Scott nyugtatóan ringatni kezdett. Hátamat simogatta, és csendesen motyogott nekem.

-Veszek neked egy új babát, rendben?-kérdezte, miközben egy kicsit eltolt magától. Bólintottam, de ismét mellkasához bújtam. Megnyugtatott a közelsége, és biztonságban éreztem vele magam.

-Már megint mi folyik itt?-rontott be édesapám a helyiségbe...

***

Megrémisztett a tudat, hogy egy olyan emlékről álmodtam, mely csaknem hét évvel ezelőtt történt. Apa akkor először ütött meg, és persze, nem utoljára. Azonban nem tudtam azt, hogy Scott-ot már rég bántalmazza. Arra csak később jöttem rá, mikor megláttam a sebeit...

A szemeim kipattantak, és gyorsan ültem fel. Magam előtt észrevettem Gemma-t, aki árgus szemekkel figyelt. Mellkasom gyorsan emelkedett fel s le, miközben kérdezgetni kezdtem.

-Mi történt? Minden rendben? Harry?-néztem körül, miközben szívem eszeveszettül dobogott. Könnyek kezdték szúrni a szemem, ahogy az előttem ülő lány szótlanságát hallgattam-Mondj már valamit!-beszéltem hangosabban. Kifújta a levegőt.

-Életben van.-szólalt meg Newt. Irányába fordítottam fejem, miközben láttam a többiek meggyötört arcát.

-Tényleg?-könnyebbültem meg. Liam bólintott, és halványan rám mosolygott. Óriási vigyor terült szét ajkaimon. Felpattantam ülő helyemből, és az emelet felé kezdtem rohanni.

-Rose!-szólt Einar. Nem törődtem hangjával, csak tovább futottam-Rose!-szólt hangosabban és erélyesebben. Megtorpantam majd lassan megfordultam a lépcsőn. Az alfa eltorzult arccal nézett rám.

-Mi az?-kérdeztem értetlenül.

-Sajnos nekem kell elmondanom.-fújta ki a bent tartott levegőt. Értetlenül néztem rá-Harry kómában van, és nincs nagy esélye annak, hogy felébred. Erősen ütötte be a fejét, és egy lövést is kapott. A golyó nemsokkal a szíve mellett találta el.-motyogta az utolsó pár szót. Ajkaim elváltak egymástól, miközben éreztem, hogy lefolytak könnyeim.

-Nem... ez, nem lehet igaz.-suttogtam fájdalmasan-Hazudsz!-kiáltottam, és felrohantam az emeletre. Azonnal a szobánk felé futottam, remélve, ott találom meg Harry-t. Ahogy berontottam, azonnal megláttam barátomat, aki az ágyunkon feküdt.

Gépek csipogását hallottam, és megláttam orrán a lélegeztetőt. Fogalmam sem volt, hogyan tudtak ilyen gyorsan a hálónkból orvosi szobát csinálni, de megijesztett. A masina hangja a szíve ütemét illusztrálta, így tudatva velem, hogy még élt. Még...

Torkom összeszorult, ahogy közelebb lépkedtem mozdulatlan testéhez. A sírás fojtogatott, miközben megfogtam kezét így érzékelve bőre hidegét, ami a megszokottnál is hűvösebb volt. Arca sokkal fehérebb volt mint általában, s ettől illetve a gondolattól, hogy nem egészséges, sós cseppeket éreztem lefolyni orcámon.

-Rose.-észleltem egy szorítást vállamon. Niall felé kaptam fejem, miközben kezemmel letöröltem a könnycseppet. A férfi szomorú, és sajnálkozó tekintettel nézett rám, melytől még rosszabbul lettem.

-Igen?-kérdeztem vissza, remélve elmondja látogatása okát. Nagyot nyelt.

-Harry nem biztos, hogy felfog ébredni a napokban, viszont nekünk hamarosan vissza kell mennünk Kanadába.-ejtette ki a szavakat. Azonnal felé fordultam.

-Mi van? Te itt akarod hagyni?!-emeltem fel a hangom dühösen. Az előttem álló ír szőkeség megrázta a fejét.

-Nem, de muszáj elmennünk, Einar is említette, hogy a farkasok gyanakodnak.-magyarázta-Nem mellesleg érzik, hogy valamelyikünk ember.-tette hozzá.

-De...-kerestem a szavakat, azonban felesleges volt, tudtam, hogy muszáj elmennünk.

-Ha Harry felébred, akkor utánunk jön, nincs ezzel semmi probléma. Nem örökre váltok el.-mosolygott rám halványan, és egyik kezét vállamra helyezte. Az elválás gondolatára íriszeim elől ismét elindultak a könnyek, melyektől alig láttam-Hé! Semmi baj, minden rendben lesz vele.-nyugtatott, nemsokkal később pedig körém fonta karjait, és megölelt.

Szipogva döntöttem vállának fejem, miközben elmémben a szétválás képe lebegett. Nem akartam Harry nélkül vissza menni. Egyszerűen csak tudtam, ha otthagyjuk, valami szörnyűség fog történni, azt pedig nem akartam. Nagyon nem...

*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Laura Petes

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3

Kérlek komizz!