The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

83.-Genus

❤ Szép napot, Lads! ❤

Meg is hoztam nektek a nyolcvanharmadik fejezetet, ami kellőképpen hosszúra sikerült. Bízom benne, hogy a fejezet tartalma és hosszúsága kiengesztel Titeket azért, mert ilyen sokáig húztam a megírását. Kérlek ne haragudjatok érte. 

Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, emellett pedig, hogy kapok néhány kommentet, voteot. Nagyon sokat jelentene! Elképesztően hálás vagyok az eddigi visszajelzésekért, és a több mint 189 ezer (!!!) megtekintésért! Hihetetlenül csodálatosak vagytok, köszönöm szépen! ❤❤❤

Legyen nagyon szép napotok!

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

Genus: Leszármazott (latinul)

Rose Davis~

A kezemben tartottam, és csitítgatni próbáltam Elijah-t, aki még mindig éppen annyira keservesen sírt, mint akkor mikor észrevettük, pedig már lassan egy óra is eltelt. Harry amilyen gyorsan csak tudta, felhívta Dr. Duncant, hogy jöjjön ide, mert gondok adódtak. A férfi nem tétlenkedett, viszont tisztában voltunk azzal, hogy a városban hatalmas lehetett a forgalom, ezért sem tudott időben kiérkezni hozzánk. Lassan már az én könnyeim is hullottak, mert tehetetlennek éreztem magam, hiszen sehogy sem tudtam segíteni a kínlódó fiamnak. Akkor lépett be Dr. Duncan, Harry és egy másik férfi, mikor már kezdtem volna feladni a reményt. 

Az ismeretlen szőke hajú férfi közelebb jött hozzánk, leguggolt mellénk, és biztatóan rám mosolygott. Nem tudtam viszonozni neki a kedvességet, mert folyton Elijah-n járt az eszem és azon, nehogy történjen vele semmi borzasztó. 

-Rose, Ő a fiam, Chase. Azért van itt, hogy segítsen.-avatott be Dr. Duncan. Felnéztem az arcára, majd vissza a szinte még mindig ismeretlen fiúra. Mikor íriszeibe néztem, megpillantottam, hogy Ő is hasonló volt, mint Elijah. Az egyik szeme kék volt, szinte már szürke a másik pedig mély barna. Benne is két világ találkozott, pontosan úgy ahogyan a mi gyermekünkben. A félig vérfarkas és félig ember leszármazottak gyönyörűek voltam, művészien festőiek. Be kellett vallanom, kevés olyan embert ismertem aki ennyire tökéletes lett volna mint Chase vagy Elijah. Két kifogástalan faj tökéletes utódai voltak. 

Óvatosan Chase kezébe adtam a fiamat, eközben a mozdulat közben pedig Harry mellém ült, és átkarolta a vállamat, így megpróbálva megnyugtatni, kevesebb mintsem több sikerrel. Ahogy Elijah sírását hallgattam az én torkom is összeszorult, és néha úgy éreztem, hogy én is éppen olyan keserves zokogásban fogok kitörni, mint Ő. 

-Talán jobb lenne, ha kimennétek.-figyelmeztetett a szőke hajú. Felnéztem rá, szavai alatt pedig éreztem Harry-ből áradó idegességet, ahogy magatehetetlenül nézte a történéseket. 

-Nem megyünk sehova.-makacsolta meg magát barátom, majd rám nézett, én pedig egyetértően bólintottam, és letöröltem a könnycseppeket az arcomról. Chase mélyet sóhajtott. 

-Rendben, ahogy kívánjátok, de figyelmeztetnem kell titeket, hogy elsőre ez a módszer embertelennek fog tűnni, viszont meg kell értenetek, hogy csak így tudok rajta segíteni.-szabadkozott még azelőtt, hogy bármit is tett volna. A szívem összefacsarodott, és már készültem volna tiltakozni, mikor Chase a hasára fordította Elijah-t, kivillantotta a karmait és egy mély vágást ejtett a tarkóján. Szemeim nagyra nyíltak, ajkaim elváltak egymástól, mikor megpillantottam amit tett, és észleltem a fiam hangosabb sírását. Harry felpattant mellőlem, de az időközben beérkező bátyám lefogta Őt, míg engem Dr. Duncan tartott az ágyon.